Hazudósok 24. fejezet

Az utolsó előtti fejezet, melyben végre tényleg mindenre fény derül... vagy nem... ;)

-          Ki vállalja, hogy felcsenget?

-          A kamerán úgyis látni fogja, hogy mind itt vagyunk – vélte Liam, majd váratlan lendülettel előrevetette magát, és tartotta az ajtót egy kifelé igyekvő hölgynek. – Nem tesz semmit – mosolygott a srác úriember módjára, aztán intett a barátainak. – Csak utánatok.

-          Milyen jó, hogy mégis magammal hoztalak – mondta Harry a liftben. – Én nem tudok olyan hatásosan vetődni, mint egy rögbi játékos. – Liam befeszítette az izmait.

-          Néha kifizetődő kedvesnek lenni.

-          Ha már kedvesség – folytatta Niall -, mi lesz a taktika? Lerohanod? Jó zsaru – rossz zsaru?

-          Túl sok krimit nézel – legyintette meg Liam. – A hölgyekkel és a gyerekekkel kedvesen kell bánni. Figyeljetek engem, majd én beszélek.

-          Rendben – sóhajtott Harry, mialatt megigazította magán a kabátot, és beletúrt a hajába. – De amint bedumáltad magad a lakásba, átveszem a szót.

-          Ez csak természetes.

Liam tehát kilépett a liftből, majd barátaival a háta mögött odasétált Louis lakásának ajtajához, és bekopogott.

Pontosan tizenöt másodperccel később – Harry számolta – kulcs fordult a zárban, és felbukkant Eleanor. A srác szerint sokkal jobban meglepődött, de remek színésznőhöz méltón nem mutatta ki.

-          Sziasztok! Louis nincs itthon… de ezt ti valószínűleg pontosan tudjátok – mosolyodott el. – Mit tehetek értetek?

-          Ártalmatlanok vagyunk, Eli – tartotta fel a kezeit Liam. – Csak pár szót szeretnénk váltani veled. De visszajöhetünk máskor is, ha most nem alkalmas.

-          Nem, gyertek csak be.

Harry és Niall cinkos pillantást váltott a lány háta mögött, aztán az ajtó bezárult. Évek óta nem jártak Louis lakásában, amin most határozottan érződött, hogy egy nő is lakik benne. Harry apró fintorral szemlélte a kanapéra helyezett színes párnákat.

-          Megkínálhatlak titeket valamivel? – kérdezte Eleanor a konyhából.

-          Nem – felelte Harry ridegen. Úgy vélte, elég volt az udvariaskodásból, de arról még le tudta beszélni magát, hogy a lánynak ugorjon. Nagyon zavarta, hogy úgy mozog Louis lakásában, mintha oda tartozna… mintha ő lenne Louis párja. – Az igazat akarom – folytatta, ahogy Eleanor visszasétált hozzájuk. A lány valóban szép volt, és a srác egy másik életben talán el is csábította volna, most azonban csak bosszúságot okozott neki azzal, hogy ilyen szorosan Louis mellett állt. – Hol van a gyerek? – Eleanor félrebiccentette a fejét.

-          Tudom, mennyire fájdalmas neked ez az egész, Harry. Ha valaki, hát én tudom. De az a véleményem, hogy csak el kellene engedned. Talán jobb lenne így mindenkinek.

-          Neked legalábbis biztosan – sziszegte. – De nem fogom elengedni. – Keze ökölbe szorult. – Tudom, hogy nem Louis a gyerek biológiai apja. – Eleanor kicsit megremegett, de még mindig tartotta magát.

-          Szíved joga azt hinni, amit akarsz.

-          Azt is tudom, hogy te végig mellette álltál – folytatta Harry. – Mivel én nem voltam opció, te voltál az, akinek mindent elmondott. A gyerek születése óta tartjátok ezt a hazugságot, de ma vége. – Ellágyította a vonásait; a következő körhöz meg kellett nyernie magának a lányt. – Tudom, hogy nem az övé a gyerek. És azt is tudom, hogy kié. – Eleanor a fejét rázta. – Louis a legjobb barátod. Végig kitartottál mellette, eljátszottad a barátnőjét, és talán hozzá is mentél volna, ha a modest arra kér. De mindketten tudjuk, hogy én vagyok élete szerelme.

A lány nyelt egyet, és a padlót kezdte bámulni, mire Harry hirtelen megsajnálta. Ő maga szerencsés volt, mert olyat szeretett, aki viszont szerette, pedig könnyen történhetett volna máshogy is. Most már belátta, mennyire felelőtlen volt a korábbi viselkedése; névtelen és arctalan emberekkel való kamatyolás kedvéért eldobta magától az egyetlen embert, akivel el tudta képzelni a mindennapjait. Ráadásul Louis miatta volt kénytelen magára vállalni a gyerekét…

-          Nem itt laknak, ugye? – szólalt meg Niall halkan. Eleanor szipogott, majd lassan megrázta a fejét. – Segítesz nekünk abban, hogy lezáruljon ez a fejezet? Segítesz, hogy Harry és Louis újra boldog legyen?

Harry a torkában érezte dobogni a szívét, mialatt a lány válaszára – ítéletére? – vártak. Végül Eleanor összeszedte magát, és bólintott.

-          Rendben van. De nem miattad – nézett Harryre.

-          Meg sem fordult a fejemben. – Aztán hozzátette: - Akkor is köszönöm. – A lány ismét biccentett.

-          Öt perc, és elkészülök.

Nem kérte, hogy várják meg odalent, és a mobilját is kint hagyta az asztalon, így Harry nem tartotta valószínűnek, hogy értesíteni Louis-t.

Eleanor valóban elkészült öt perc alatt. A fennmaradó időben arra vártak, hogy valaki elkecmeregjen az ajtóig, és beengedje őket abba a lakásba, ahová a lány irányította őket.

-          Jó napot! – Nem Brianna volt az, hanem egy idősebb nő. – Eleanor?

-          Jó napot, Betty – puszilta meg a lány. – Ők a barátaim.

-          De… Tomlinson úr meghagyta, hogy…

-          Azok az utasítások már nincsenek érvényben – sóhajtott Eleanor fásultan. – Szólna Briannának, hogy várjuk őket a nappaliban?

-          Természetesen. – A nő továbbra is kissé gyanakodva bár, de elsétált, Eleanor pedig beljebb terelte őket.

Rend és tisztaság uralkodott, amennyire csak lehetett, ami nyilván Betty szorgalmának volt köszönhető. Harry gombóccal a torkában nézett végig a rengeteg játékon. Nem lehetett azt mondani, hogy Louis nem adott meg mindent a kisfiúnak… Harry szíve újra összeszorult a tudattól, hogy Louis annyira szereti őt, hogy ebből a szeretetből még a fiának is jutott.

Rövidesen újra felbukkant Betty. Arca ki volt pirulva, de udvariasan behúzódott a konyhába. Aztán – drámai késéssel – végre előtűnt Brianna… vagyis valaki, aki felfalta a lányt. Harrynek azonnal ismerős lett az arca, pedig Brianna jó pár kilóval nehezebbnek tűnt, mint az emlékezetében. Szőke haja kibontva omlott a vállára, tunikát és cicanadrágot viselt, és temérdek sminket. Harry el nem tudta képzelni, mit találhatott benne valaha is vonzónak…

Pillantását aztán a karjában tartott kisfiú vonta magára… és amikor tekintete a saját másával találkozott, szemernyi kétsége sem maradt.

-          Micsoda meglepetés – affektált Brianna, és olyan erősen szorította magához a gyereket, mintha attól félt volna, hogy elveszik tőle. Jogosan tartott ettől, elvégre csak a kisfiúnak köszönhette a mostani életmódját. – Minek köszönhetjük ezt a váratlan látogatást?

-          Látni akartuk a kisfiút.

-          Aha. Miért pont most?

-          Mert most jöttem rá, hogy Louis végig hazudott rólatok – felelte Harry. – Mert nem ő feküdt le veled totál elázva, és azt sem tudva, mi történik. Hanem én.

Liam és Niall mocorogni kezdett mögötte, de ő maga le sem vette a szemét Briannáról. A lány tekintete tele volt mohósággal, igyekezett viszont kedvesen és megnyerően mosolyogni.

-          Hát eszedbe jutott? – kérdezte elégedetten.

-          Elég sokáig tartott – ismerte el a srác. – Nem voltál felejthetetlen. – A másik arcán bosszússág suhant át. – De ezt később alaposan bepótoltad, nem igaz? – Közelebb lépett a lányhoz, mire az hátrált, de aztán merészséget mímelve kihúzta magát. – Miért őt kerested fel? Miért nem hozzám kopogtattál be?

-          Maradjunk annyiban, hogy sejtettem, nálad milyen fogadtatásra találnék – grimaszolt Brianna. – Lou meg olyan kedves és segítőkész embernek tűnt, tudod?

-          Hogy merted? – sziszegte Harry, s fölemelte a kezét, hogy a lány felé kapjon. Freddie abban a pillanatban gőgicsélni kezdett, és kinyújtotta a srác felé apró ökleit.

A fia! Ez itt a fia! Nem állhat le vitatkozni, miközben a kisfiú kettejük közé szorul.

Magától értetődően – és mintha minden nap ezt csinálná – átvette a gyereket a hökkent Brianna kezéből.

-          Mit művelsz? Ő az enyém! – Harry óvón átölelte a gyereket, mialatt Liam és Niall odalépett Brianna elé. A lány hisztérikusan felnevetett. – Ez aztán nagyon szép! Nem veheted el tőlem a fiamat, te kibaszott buzi! – Harry felnevetett, mire a kisfiú ragyogó szemmel felbámult rá, mintha minél hamarabb meg szeretné tanulni ezt az igéző műveletet.

-          Téged sosem érdekelt ez a gyerek. Azért fordultál Louis-hoz, mert tudtad, hogy bármit megad majd neked, csak tartsd a szád. Nos, édesem, a vakációd pontosan eddig tartott. – És akkor váratlanul kinyílt a bejárati ajtó a hátuk mögött.

-          Ejha, teljesen kiment a fejemből, hogy mára vendégeket hívtam – mondta Louis. Az ajtó némileg nagyobb csattanással záródott be, mire Harry egy pillanatra lehunyta a szemét, majd lassan megfordult.

Senki nem volt felkészülve arra, ami ezután következett. Harry és Louis egymásra nézett, Harry karjában ott kapálózott a fia, és a srác szinte látta, ahogy Louis testéből elszáll valami. Megrogyott a lába, így kénytelen volt nekidőlni a csukott ajtónak. Harrynek fogalma sem volt, mit érezhet most, hogy együtt látja őket… de valószínűleg legalább annyira szenvedett, mint korábban maga Harry.

-          Louis! – visította Brianna, ahogy Liam és Niall lefogta. – Csinálj valamit, elvette a gyerekem! – Először úgy tűnt, a srác meg sem hallotta. Aztán, mint aki transzból ébredt, megrázkódott.

-          Az ő gyereke is, nem csak a tied.

-          Nem veheti el tőlem! Nem hagyom!

-          Neked – mondta Louis zordan -, neked ebben a történetben már nincs szereped. Elérted, hogy egymás ellen forduljunk. Végeztem veled. – Brianna felnevetett, és egy perce sem hagyta abba a kapálózást, hogy kijusson a két srác markából.

-          Mit hiszel, ki vagy te? Azt hiszed, ha kidobsz, csupa szívjóságból nem rohanok azonnal a firkászokhoz?

Harry tudta, hogy a lány nem ismeri eléggé Louis-t – egyiküket sem -, ilyen mértékű hülyeségre mégsem számított tőle. Louis közelebb sétált, hogy ő is Brianna és Harryék között álljon.

-          Azt hiszed, érdekelni fog bárkit is a te mondanivalód, miután megkapták tőlem az exkluzív interjút? – Ahogy Brianna elsápadt, Louis elvigyorodott. – Sokkal régebb óta játsszuk ezt a játékot, mint te.

-          Ez annyira aranyos! – A lány látszólag nem tudta, mikor kell abbahagyni. – Majd a világ elé állsz a pasiddal, és azt hiszed, mindenki tapssal fogad? – Brianna összerezzent, mikor a srác válaszul élesen felnevetett.

-          Nem figyeltél? Magasról leszarom, ki mit gondol rólam. Eleget adtam már magamból a világnak. A többit egyvalakinek tartogatom.

Harry sebzett szíve kezdett összeállni egy egésszé. A kisfiúra fordította figyelmét, amíg Louis beterelte a szobájába a lányt – mindenféle kommunikációt eszköz nélkül -, majd a lelkére kötötte Bettynek, hogy ne engedje ki.

-          Uram, én nem akartam beengedni őket, de…

-          Mindent remekül csinált – mosolygott Louis, és Harry elképedésére megcsókolta a piruló asszony kezét. – Ha ezek négyen akarnak valakit, azt el is érik. Pihenjen csak le, majd én tartom a frontot.

-          Köszönöm, uram.

-          Mi a fene ez, haver? – suttogta Niall, amint csukódott a szobaajtó a nő után. – Tisztára Mr. Rochester vagy! Rejtegeted a nőt a padláson!

-          Egyrészt – tartotta fel az ujját Louis. – Mr. Rochester? Kösz! Mindig szerettem volna olyan sötéten romantikus és drámai lenni. Másodszor, szó sincs padlásról. Mindene megvan odabent, ami csak kellhet.

-          Nem is dörömböl az ajtón – mutatott rá Liam.

-          Mi a helyzet? – ölelte magához Louis Eleanort. – Rád ugrottak, mi?

-          Az nem kifejezés. Halálfélelmem volt.

-          Ezért még számolok velük, ne aggódj. – Mikor a szendergő Freddie felismerte a srác hangját, elmosolyodott, és átkéredzkedett a karjaiba.

-          A…a…

-          Igen, megjöttem – suttogta a baba hajába. – Most már minden rendben lesz. – Aztán megköszörülte a torkát, és olyan mozdulatot tett, mintha vissza akarná adni a kisfiút Harrynek. Úgy szólalt meg, mint aki éppen leugrani készül egy szikláról. – A te fiad.

-          Tudom. – Majd mély levegőt vett, és ő is elrugaszkodott. – De a tied is. Ha akarod. – Louis habozni látszott, így Harry könnyedebb hangon folytatta: - Különben is, ragaszkodik hozzád. Ha pedig jó apja akarok lenni, nem választhatom el attól, akit szeret.

-          És aaaanyira jó apuka leszel – gagyogott Niall, és meglengette az ujjait a gyerek arca előtt. – Ebben a családban sosem fog magára maradni.

-          Ti… - kezdte Louis akadozva – Ti nem…

-          Hogy haragszunk-e rád? – segítette ki Liam. – Ugyan, már megszoktuk, hogy hőskomplexusod van! – Megemelte a szemöldökét. – Azt persze nem tudom biztosan, Harry nem-e akar behúzni neked egyet…

-          A gyerek előtt semmiképp – felelte a srác, mire mind nevettek.

Liam és Niall – a tapintat mesterei – hamarosan távoztak, Harry és Louis pedig egymásra nézett. Tudták, hogy itt van a vége.