Hazudósok 23. fejezet

Családi kupaktanács, valamint Louis hozza a szokásos formáját...

Utolsó ott töltött estéjükön mind összegyűltek a nappaliban. A tévét egy zenecsatornára állították, hogy megadja az alaphangot; Doris és Ernest a puha takarón játszott, miközben Daisy, Phoebe, Lottie és Fizzy a kanapén tömörült. Harry látta, hogy Dan nem mert csatlakozni hozzájuk, és már majdnem az egyik félreeső széket választotta, amikor Louis megérkezett egy tornádó sebességével, és magával vonta a másik kanapéra.

-          Szóval. – Alig kezdett bele, Lottie már fel is emelte a kezét. – Igen, Ms. Tomlinson?

-          Ez most egy családi kupaktanács lesz, tanár úr?

-          Pontosan. Kapsz egy piros pontot – kacsintott rá a srác. Mióta visszatértek a sétáról, mintha teljesen kicserélték volna. Harry nem mert reménykedni abban, hogy ehhez esetleg neki is köze van… - Szerintem itt az ideje megbeszélnünk a továbbiakat. Szeretném, ha elmondanátok, mit szeretnétek.

-          Én szeretnék elmenni egy 5SOS koncertre – dobta be Daisy.

-          Azért mindennek van határa – színlelt felháborodást Louis. – Különben sem erre gondoltam.

-          Azt akarod, hogy azt mondjuk, maradj itt velünk? – kérdezte Fizzy. Karját összefonta maga előtt, kirekesztve és elutasítva ezzel a bátyját. – Azt hiszed, nélküled nem boldogulunk?

-          Pontosan tudom, mennyire jól boldogultok nélkülem – sóhajtott a srác. – Nem igazán segítettünk nektek az elmúlt időszakban, sem Dan, sem én. – Harry lopva a férfira sandított, ami meglepettnek látszott némileg, hogy Louis közösséget vállalt vele, pedig nem is olyan régen még kész lett volna behúzni neki egyet. – Tudom, hogy nem szeretitek, ha gyerekként kezellek titeket, de ebben az esetben muszáj. Mi ketten állunk legközelebb ahhoz, amit jogi értelemben felnőttnek neveznek, így a mi feladatunk megvédeni titeket. Harry azonban ma rámutatott, hogy, bár az igazság fáj, de hosszú távon jobban járunk vele. – Újra sóhajtott, Harry pedig látta megfeszülő állkapcsán, mennyire ideges. – Anya elment. Örökre. Ránk hárul a feladat, hogy fenntartsuk ezt a családot, mert nem akarom, hogy csalódjon bennünk. Fantasztikus nő, anya és feleség volt. Nem hagyhatjuk, hogy az életműve tönkremenjen.

-          Miért nem lakhatunk veled? – Harry sejtette, hogy Phoebe már a kérdés pillanatában megbánta, hogy egyáltalán feltette. – A másik családod miatt? – Niall és Liam azonnal Harryre sajdított, de a srác nem akarta kimutatni, mennyire érdekli a válasz.

-          Nincs szó másik családról, Phebs – mosolygott Louis. – És az lenne a legnagyobb vágyam, hogy újra mind egy fedél alatt éljünk, de ha normális életet akarunk nektek, akkor ez lehetetlen.

-          Mi az, hogy normális? – szólt közbe Fizzy. – Te csak nem akarod, hogy körülötted tébláboljunk. Nem akarod, hogy bulizni meg koncertekre járjunk, és híres emberekkel ismerkedjünk. Te tudod, milyen ez, és belefáradtál. De az önzőséged miatt nem tilthatsz el tőle minket is.

Louis erre már nem tudott reagálni semmit, teljesen lebénult. Harry biztosra vette, hogy szerette volna szépen rendezni a dolgokat, és nem számított ilyen ellenállásra, pláne Felicité részéről.

-          Honnan ered ez a fene nagy ellenségesség? – Minden szempár Dan alakjára ugrott. – Soha nem beszéltél még így a bátyáddal, sőt, inkább védted. Most meg egyszeriben olyan dolgokat hánytorgatsz fel neki, amit nem is akarsz igazán. Emlékszem, miután te és Lottie hazajöttetek tőle, azt mondtad, utálod azt a pörgést, és képtelen lennél elviselni azt, amin Louis nap mint nap keresztülmegy. – Fizzy elpirult a rendreutasítás hallatán. – Egyikünk sem tett meg mindent, így jogosan vagytok dühösek, de elhihetitek, hogy próbálkoztunk. Nélkületek… a segítségetek nélkül nem fog menni. – Dan megdörgölte az arcát; rémesen kimertnek tűnt. – Sajnálom. – Ez volt az utolsó szava, aztán elkezdett megállíthatatlanul rázkódni.

A nappaliban néma csend lett, még a két kicsi is elhallgatott, és kerekre nyílt szemmel néztek fel az apjukra.

Harry el sem tudta képzelni, milyen lehet ez. A gyerekek az anyjukat vesztették el, és ebben sorsközösséget tudott velük vállalni valamilyen szinten, habár az ő bánata semmi volt az övékhez képest. Dan azonban a párját, élete szerelmét temette… és Harry szemébe könny szökött a tudattól, hogy a férfi kénytelen tovább folytatni az életét, mégpedig azok között, akik minden vonásukban magukkal hordozzák Joyt. Váratlanul elkapta Louis pillantását, mire gyorsan másfelé nézett. A másiknak nem volt szüksége még az ő könnyeire is… ráadásul Fizzy ekkor felállt a kanapéról, és Dan elé lépett. Mind a négy srác kihúzta magát, habár Harry korántsem volt biztos benne, hogy tudják, kit kellene megvédeni kitől…

-          Segíteni fogunk neked – mondta a lány. – De ha még egyszer kezet emelsz rám, seggbe rúglak.

Daisy és Phoebe felvihogott, majd olyan hirtelen, hogy Harry fel sem bírta fogni, nevelőapjukra vetették magukat. Lottie csak távolról figyelte a csiklandozást, és Louis is felállt, hogy helyet adjon nekik. Átkarolta a húgát, majd súgott valamit a fülébe, mire Fizzy elpirult.

Aznap jóval nyugodtabban és elégedettebben tértek aludni, mint korábban. Harry épp az ingét gombolta, mikor Lottie kopogás nélkül benyitott. A lány alig jött zavarba, és már bele is kezdett a mondandójába.

-          A bátyám még mindig szeret téged, és nyilvánvaló, hogy te is szereted őt. Mit fogsz tenni?

-          Holnap elmegyek a lakására, míg ő itt van – bukott ki Harryből.

-          Rendben – bólintott a lány. – Kora délután szokott indulni, de nem lesz gond rávenni, hogy maradjon még. És utána?

-          Kérdőre vonom Eleanort. Biztos vagyok benne, hogy mindenről tud. Utána megvárom Louis-t, hogy mindent megbeszélhessünk. – Lottie nekitámaszkodott az ajtónak. – Van jobb ötleted?

-          Ez a legjobb ötlet – felelte a másik. – A mai viselkedéséből azt szűrtem le, hogy már neki sincs kedve tovább hazudozni.

-          Akkor szerinted… van nála esélyem? – Lottie mosolya annyira hasonlított a bátyjáéra, hogy Harry szíve összeszorult.

-          Igen. A legteljesebb mértékben van nála esélyed. – Nem mondott többet, de Harry kihallani vélt belőle olyasmit, hogy hacsak Louis nem teljesen hülye.

Az ajtó előtt egy hosszú, testvéries öleléssel búcsúztak, aztán mindketten aludni indultak. Harry halványan mosolyogva meredt a plafonra. Holnap végre minden mondat végére pont kerül.

Harry az éjszaka közepén – rendben, fél hétkor – zajos szóváltásra ébredt. Körbenézett a szobában, majd felállt, és az ablakhoz támolygott. Pislogott néhányat, mert nem volt benne biztos, hogy nem-e (rém)álmodik éppen…

-          Kérlek! – esdekelt Lottie a bátyjának, de Louis rá se hederített, ahogy lecsapta a csomagtartó tetejét. Arcán düh és megbántottság hullámzott.

-          Mire kérsz? Hogy mosolyogjak és tapsoljak?

-          Az egészet félreérted! – magyarázta a lány, Harrybe pedig beléhasított a felismerés, hogy a vitának minden bizonnyal köze van az előző estéhez, amikor…

-          Én csak egyvalamit kérek! Ne a kibaszott folyosón csináljátok!

-          De mi nem…

-          Felőlem dughattok az ágyamban is – vigyorodott el Louis gonoszul -, ha ez valamilyen perverz örömet okoz nektek.

-          Te nem vagy komplett! – sziszegte a húga.

-          Az biztos. Hülye voltam, hogy azt hittem… - Hirtelen megrázta a fejét, és mintha a szobája ablaka felé pillantott volna…

Mire Harry lesuhant a lépcsőn, ki a ház elé, a kocsinak már csak a hátsó lámpáját lehetett kivenni.

-          Bocs – vont vállat Lottie, ahogy átkarolta magát.

-          Nem te tehetsz róla.

-          És most hogyan tovább?

-          Biztos vagyok benne, hogy még nem haza ment – mondta Harry. – Keres egy helyet, ahol lenyugodhat, szóval még van némi időnk.

-          Feltéve, hogy Liam és Niall hamarosan felébred.

-          Feltéve – ismételte Harry, és a lányra pislogott. – Van kedved adni nekik egy kis inspirációt?

-          Naná – vigyorodott el Lottie, azzal bevették magukat a házba.

Öt perccel később Liam és Niall méltatlankodó kiáltásaitól lett hangos a folyosó, Harry és Lottie pedig elégedetten pacsizott össze.

A nagyobb gyerekek és Dan is felkelt, hogy elbúcsúzzon tőlük, de a srácok a szavukat adták, hogy mihamarabb eljönnek.

-          Mi ez a rohanás? – ásított Liam, aki – mivel Harry felajánlotta, hogy vezet – kényelmesen elnyújtózott az anyósülésen. Niall szintúgy hátul.

-          Meg akarom előzni Louis-t.

-          Hol?

-          A lakásán. – Erre már a másik két srác is egy csapásra éber lett. Harry kérdés nélkül folytatta: - Összevesztek Lottie-val valami hülyeségen, ő meg elviharzott. Ki akarom kérdezni Eleanort anélkül, hogy Louis ott lenne.

-          És ha Louis betoppan? – érdeklődött Niall.

-          Annál jobb. Különben is megvárom. – Néhány pillanatnyi csend után Liam felsóhajtott.

-          Úgy tervezed, hogy lezárod végre ezt az egészet?

-          Igen.

-          Ott lehetünk?

-          Talán nem…

-          Ezt most hagyd abba – kérte a szőke. – A múltban kizártatok a magánéletetek minden egyes fontos pillanatából. Ez az utolsó esélyed arra, hogy szóra bírd Louis-t, és nem fogjuk hagyni, hogy lerázzon. – Niall – mintha máris kimerült volna – újra elnyúlt az ülésen. – Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ott leszünk.

-          Kösz, leesett – mosolygott Harry, a gyomrában pedig máris engedni kezdett a görcs a tudattól, hogy a barátai végig mellette állnak majd.