2019. január 27., vasárnap

Hazudósok 2. fejezet


Megérkezett a következő fejezet! :)


2019. január 20., vasárnap

Hazudósok 1. fejezet


Kedveseim!

Eljött ez a pillanat is. Végre, két év várakozás után elkezdhetem feltölteni és elétek tárni az új Larry történetemet. 2017 novemberében kezdtem írni, és csak nemrég sikerült véglegesítenem. Nagyon sok munkám van benne, többször is félretettem, mert nem akartam erőltetni az írást, de végül csak pontot tehettem a végére.
Az alapkoncepciót nagyon szeretem, és habár nem mondhatom azt, hogy a történet tökéletes lett, de remélem, élvezni fogjátok.
Igyekeztem tartani magam az ismert dátumokhoz, a turnékhoz, stb., de szerintem sokkal több benne az olyan dolog, amit én találtam ki, mint ami tényeken alapszik.
Louis és Harry életében is történtek olyan események, amelyek megrázták őket, és ezek mellett sem mehettem el szó nélkül. Ez a szememben nem gyalázás, sokkal inkább tisztelegni szerettem volna az érintettek előtt. Bízom benne, hogy senkit sem háborítok fel ezekkel a jelenetekkel. Mivel magam is 2017-ben éltem át ehhez hasonló fájdalmat, így tudom, mit érezhettek ők maguk.

Nincs más hátra, mint előre. Elég hosszú a történet, úgyhogy sokáig élvezhetitek, a szokott módon vasárnaponként lesz frissítés. 

Kellemes olvasást! :)


Üzemeltető: Blogger.

© Another World (Larry Stylinson), AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena