Hazudósok 2. fejezet

Megérkezett a következő fejezet! :)

Jelen

-          Halljuk, Paul – fonta karba a kezét Louis. – Hátha tudsz valami újat mondani. – Harry ujjai önkéntelenül mozdultak a gyűrűire, de aztán tudatosan lenyugtatta magát.

-          Eredetileg csak kettőtökkel terveztünk beszélni…

-          Annyira titkos a dolog, hogy mi nem tudhatunk róla? – érdeklődött Niall.

-          Ami rátok is vonatkozik, arról természetesen titeket is tájékoztatunk. – Erre Liam sokatmondóan felvonta a szemöldökét, Paul pedig kezdett kijönni a béketűrésből. – Higgyétek el, meg tudjuk ítélni, miről kell tudnotok, és miről nem. Ha pedig ez nem tetszene, át lehet olvasni a szerződés erre vonatkozó részét.

-          Milyen érdekes, hogy pont ezt említed – kapott a szón Niall, majd előhúzott a zsebéből egy papírköteget. – Mivel pont ma reggel futottam át a szöveget, és mintha valami olyasmi lenne benne, hogy ha a menedzsment hat hónapon keresztül nem biztosít a bandának média megjelenést, akkor a tagoknak megszűnnek a kötelezettségei a főnökség felé. De javíts ki, ha tévednék.

Az ezután következő csendet valamiért senki sem akaródzott megtörni, habár Louis nem tudott visszafojtani egy önelégült vigyort. Harry is szívesen csatlakozott volna hozzá, de nem akart előre inni a medve bőrére.

-          Rendben – hajtott fejet Paul, beismerve vereségét. – Kérdezzetek, én pedig legjobb tudásom szerint válaszolok. – Egyikük figyelmét sem kerülte el a lopott pillantás, amit Hornyak felé küldött, de a férfi továbbra is szótlanul gubbasztott a sarokban.

-          Erős a gyanúnk, hogy a banda működése alatt végig futtattatok egy másik tervet is – kezdte Liam. – A vak is láthatta, hogy rájuk figyeltetek a leginkább, nekik szerveztétek a legtöbb nyilvános megjelenést. Az ő shipnevüket karoltátok fel titokban. – Szünetet tartott. – Azt szeretnénk tudni, miért. – Paul már nyitotta is a száját, hogy válaszoljon, de akkor valaki megköszörülte a torkát.

Múlt

-          Nem is tudom, mit mondjak – kezdte Paul bizonytalanul, habár az arca elég beszédesnek tűnt. – Először talán megmagyarázhatnád, miért csináltad. – Louis az ölébe fektetett kezeit bámulta. – Nem akarlak megszidni – állította a férfi. – Sőt, a kis akcióddal csak még nagyobb felhajtást kerekítettél magatok köré, viszont nem volt benne a forgatókönyvben.

-          Spontán jött – sziszegte Louis, és visszagondolt arra a pillanatra, amikor a fellépés kellős közepén megérintette Harry kezét, aki úgy nyúlt utána, mintha sosem akarná elengedni. Másnapra a net nyilvánvalóan tele lesz a jelenetről készült felvételekkel.

-          Rendben, ne harapd le azonnal a fejem. Mint mondtam, nem volt gond, de ha lehet, máskor tartsd magad a leírtakhoz.

-          Nem vagyok színész – emlékeztette a srác.

-          Nem is kértem tőled, hogy az legyél.

-          Egyébként meg miért baj az, ha néha saját ötleteink is vannak? – kérdezte Louis, de ötlet alatt valójában vágyakra gondolt. – Ettől nem látszik hitelesebbnek az egész? – Paul összehúzott szemmel méregette, a srác pedig rettegett, hogy mindent kiolvas a szeméből.

-          A médiának nem baj. Azt mondanám, nekünk sem. Saját magad miatt kérem, hogy tarts be bizonyos szabályokat, mert máskülönben egyszer csak azon veszed észre magad, hogy beleszerettél Harrybe. – Mivel Paul mindezt síri hangon közölte, Louis úgy vélte, nem lenne ajánlatos feltennie azt a kérdést, miszerint miért is ne történhetne ez meg?

Akkor már pár hete tisztában volt vele, hogy valami nagyon nem stimmel. Rájött, hogy egyáltalán nem érdeklik azok a lányok, akik autogramot kérnek, sikoltoznak, és csábosan rebegtetik a szempillájukat, ellenben görcsbe rándul a gyomra, ha Harry kedvesebben mosolyog egyikükre, vagy hagyja, hogy hosszabban megöleljék. Miért nem jött rá hamarabb? Miért nevezte barátságnak? Miért hagyta, hogy a főnökség ezt tegye velük? És mi van, ha többé már soha nem térhetnek vissza a kezdetekhez?

Zsongó fejjel támolygott be a szobájába, s dőlt végig az ágyán. Úgy állt a helyzet, hogy a szerződése szerint el kellett játszania, hogy őrülten szerelmes Harry Stylesba, miközben kereken megtiltották neki, hogy beleszeressen Harry Stylesba. Mihez kezdjen most ezzel?

Louis szerint az élő szereplések voltak a legrosszabbak. Amikor legelőször hívták őket tévéműsorba, elég sok mindent elbénáztak – Louis annyira ideges volt, hogy hamisan énekelt, és semmit sem tett meg abból, ami a forgatókönyvben állt. Nem érintette meg lopva Harryt, nem pillantott rá, habár a szavait természetesen itta, mint a hűs vizet. Később aztán a rutin átvezette a nehézségeken, de még így sem tudta egészen megszokni a záporozó kérdéseket. Paul munkájának hála szinte mindig felütötte a fejét egy-két pletyka, amikre reagálniuk kellett. Aztán jött a Taylor-időszak.

Visszagondolva Louis már akkor sem értette teljesen, miért van szükség minderre. Nem elég, hogy neki be kellett újítania egy barátnőt, még Harryt is rávették arra, hogy udvaroljon a lánynak. Louis tudta, hogy Taylor nincs beavatva, s erről árulkodott az is, ahogy a kulisszák mögött viselkedett. Állandóan fogta Harry kezét, vagy fésülgette a srác imádnivaló göndör fürtjeit, amiért Louis legszívesebben eltörte volna az ujjait. Taylornak nem volt szüksége felhajtásra, tehát valószínűleg őszintén kedvelte Harryt. Ki hibáztatta volna érte? Mert Louis biztosan nem. Néha azon kapta magát, hogy nem tudja levenni róla a szemét, hogy somolyogva hallgatja a szavait. Mások előtt talán játszhatta azt, hogy mindezt kötelességből csinálja, magának azonban nem hazudhatott többé.

-          Figyelsz te rám egyáltalán? – csattant egyszer csak Taylor hangja. Louis, Harry és a lány a pihenőben heverészett, és arra vártak, hogy Niall és Liam is visszatérjen a stylisttól.

-          Mindig figyelek rád, bébi. – Louis elnyomott egy vigyort. Minden csaj – így Taylor is – hízelgésnek fogta fel ezt a becézést, Louis azonban tudta, hogy Harry előszeretettel dobálózott ilyesmivel. Cica, édes, bébi… ha valakinek különleges becenevet választ, majd akkor fog elkezdeni aggódni.

-          Akkor nyilván tökéletesen fel tudod idézni, mi volt az utolsó mondatom.

-          Megkérdezted, figyelek-e. – Taylor rácsapott a vállára, Harry meg vigyorogva elhajolt.

-          Azt kérdeztem – folytatta a lány, szőke fürtjeit dobálva -, hogy lenne-e kedved egy kis kiruccanáshoz.

-          Merrefelé? Párizs, Bécs, Velence…?

-          Vanuatu – vágott közbe Taylor szélesen vigyorogva. – Ez egy apró szigetekből álló ország a Csendes-óceán déli részén. Ott aztán senki sem fog minket zavarni! – És a végén csábosan rákacsintott.

Louis gyomra hirtelen összeugrott, és még az sem nyugtatta meg túlzottan, hogy Harry arca is holtra vált. Mind tisztában voltak vele, hogy Taylor körülbelül két tucat pasival járt az elmúlt két évben, arról azonban nem szólt a fáma, meddig jutott el velük, és hogy miért lett vége a románcoknak. Ettől függetlenül eddig minden pasit megszerzett, akit csak akart, és nem fog leállni most sem, mivel nem volt vele tisztában, hogy ez az egész nem valódi. Mert neki nagyon is az volt.

Mielőtt Harry válaszolhatott volna valamit, végre beesett a banda másik két tagja.

-          Olyan brutál cuccokat aggattak ránk, hogy csak na! – huppant le a kanapéra Liam. Niall nagyban bólogatva a szájába szórt néhány gumicukrot.

-          Én fogok a legjobban kinézni!

-          Álmodj csak! – Louis a zsibongásuk közepette próbált elcsípni valamit Harry és Taylor beszélgetéséből.

-          Azért ne gondolkodj sokáig – mondta a lány, ahogy felállt. – Hétvégén indulnánk.

Harry hagyta, hogy búcsúzóul megcsókolja, aztán végre valahára távozott.

-          Mi van, Styles, rád telepedett a csaj? – érdeklődött Liam.

-          Valami olyasmi.

-          Most épp mit akar?

-          Szilveszterezést.

-          Az még nem gáz.

-          Kettesben. – Erre már mind elfintorodtak. Túl fiatalok voltak még ahhoz, hogy haverok és bulizás nélkül akarják köszönteni az újévet.

-          Hát mondj neki nemet! – javasolta Niall. Harry előbb Louis-ra nézett, majd sóhajtott.

-          Még meggondolom. – Ami annyit jelentett, hogy megteszi majd, amit a főnökség mond neki. És Louis-nak nem volt kétsége afelől, mi lesz az álláspontjuk.

Mindeközben Louis-nak is megvolt a maga baja. Igyekezett tartani magát a szerződéséhez, mindezt úgy, hogy már a való világban is kénytelen volt megjátszani magát. Legutóbbi beszélgetésük óta magán érezte Paul tekintetét, így nem engedhette meg magának a hibákat. Rettentő szüksége volt arra, hogy valakivel őszintén beszélhessen, de sem a családját, sem a bandatársait nem merte beavatni. Onnan kapott végül segítséget, ahonnan végképp nem számított rá.

Épp a legújabb tetoválását dajkálta a szobájában, mikor Eleanor megérkezett. A lány aznap is nagyon csinos volt, illatfelhő lengte körbe, ami Louis-t is beburkolta, ahogy megpuszilta.

-          Nem rossz – biccentett a jobb karján repkedő madárkák felé.

-          Kösz! Ez a bandánk.

-          Négyen vagytok – mutatott rá Eleanor.

-          Az ötödik az egóm. – Nevettek, aztán a lány előhúzott egy papírt a táskájából.

-          Kinyomtattam a mai programunkat.

-          Hurrá! Csupa fül vagyok.

-          Először andalognunk kell az utcán, aztán betérni az első szembejövő étterembe ebédelni.

-          Mi választhatjuk ki? – csodálkozott el a srác.

-          Bizony! – nevetett Eleanor. – Nagyon jó gyerekek lehettünk mostanában. Délutánra pedig szabad program, csak az a lényeg, hogy lássanak. – Louis a padlót bámulva bólintott. – Van kedved hozzá?

-          Aha.

-          Ennyire azért ne lelkesedj – bökte meg, majd leült mellé. – Mi újság? Hogyhogy üres a lakás?

-          Liam és Niall hazautazott a hétvégére, Harry meg Taylorral van.

-          Kötelező házastársi látogatás? – Louis rámosolygott, jelezve, hogy értékeli a felvidítására tett kísérleteit. – Láttam a múltkori fellépésről készült videókat.

-          És? Mit gondolsz?

-          Laikusként teljesen rendben van. Tényleg mindig úgy néztél rá, mintha bármelyik pillanatban lebukhatnál. – Eleanor sóhajtott. – Akarsz róla beszélni?

-          Miről kéne?

-          Hogy belezúgtál. – Louis összepréselte a száját. – Figyelj, nekem nem kell hazudnod. A munkámat végzem, de igyekszem a barátod is lenni. És pontosan tudod, hogy én aztán nem fogom senkinek továbbadni.

Louis frusztráltan dőlt végig az ágyon.

-          Nem tudom, mit tegyek. Paul kereken megtiltotta, hogy… de hogyan ne szerettem volna bele? Nála lenyűgözőbb embert nem ismerek.

-          Nos, azt el kell ismernem, hogy tud elbűvölő lenni – kezdte Eleanor -, és nyilván te jobban is ismered, mint én. Engem valamiért nagyon utál – tette hozzá vigyorogva.

-          Dehogy utál.

-          De igen. Mindig összepréseli a száját, mikor meglát, és általában el is hagyja a helyiséget. – Louis ugyan semmi ilyesmit nem tapasztalt eddig, de nem szólt. – Taylor nem tud semmiről, igaz?

-          Igaz.

-          Ebből még baj lehet – vélte a lány. – A főnökségnek arra van már terve, hogyan szedi szét őket?

-          Fogalmam sincs. Talán össze kell majd házasodniuk! – nevetett fel erőltetetten. Eleanor ránézett, majd felpattant.

-          Gyerünk, szedd össze magad, aztán induljunk! – A srác nyöszörgött. – Jót fog tenni a friss levegő, hidd el.

Így hát alig negyed óra múlva kiléptek arra a nagyon friss londoni levegőre. Eleanor belekarolt a srácba, és egy közeli park felé terelte. Közben mindenféle dologról beszélgettek - ki mit tervez az ünnepekre, mikor kellene elmenni vásárolni -, amikor egyszer csak Eleanor megtorpant. Egy pillanat volt az egész, és aztán újra megindult, csakhogy nem arra, amerre tartottak.

-          Mi van? – tudakolta Louis.

-          Csak viselkedj természetesen – kérte, és megigazította a srác sálját.

-          Mint mindig – mosolygott rá. – Hiénák? Hol szúrtad ki őket?

-          Nem újságírók. Harry és Taylor az. – Louis szája széle egy pillanatra megremegett. – Tűnjünk el? – A srác egy gyors pillantást vetett arra, amerre a párost sejtette – s valóban ott voltak, Harry imádni valóan, Taylor pedig rajta csimpaszkodva. Tudta, hogy Harry is kiszúrta őket, mert a megbeszélt jelüket használta – végigtúrt a haján, majd felmutatta két ujját.

-          Harry szerint ketten követik őket – mondta a lánynak. – Nem mi vagyunk a lényeg, hanem ők.

-          De képzeld csak el, milyen cikket kerekítenének abból, ha lekapnának minket négyesben! – Eleanor megborzongott.

-          Arra még nem készültem fel – sóhajtotta Louis, aztán elindultak hazafelé.

Természetesen nem úszták meg anélkül, hogy bekerültek volna a lapokba, habár Louis szerint mindannyian néztek már ki jobban is. Saját savanyú arcára meredve ismételten eldöntötte, hogy jobban fog ügyelni a mimikájára.

-          Annyira nem rossz – vélte Eleanor. – Ebbe aztán jó sok mindent bele lehet magyarázni. Azt hallottam, a menedzsment máris fogalmaz egy névtelen cikket az esettel kapcsolatban.

-          Fantasztikus. – Louis arrébb táncolt, mikor Harry elsuhant mögötte köntösben, kezében kávéval. A srác utána lesett, és összeszorult a szíve az ágyon heverő bőrönd látványától.

-          Louis?

-          Hm? Igen?

-          Harry elutazik vele?

-          Aha.

-          Miért nem tartasz velük? – A srác felnevetett. – Mi van? Miért ne tehetnéd?

-          Mert ez kettejüknek lett betervezve. Illetve Taylor maguknak szervezte. – Hogy végre az ágyban köthessenek ki. Louis számára nem volt titok, hogy ez állt a lány tervének hátterében, Harry ugyanis eddig ügyesen elkerülte, hogy együtt kelljen tölteniük az éjszakát. Louis ezt a havonta esedékes megbeszéléseknek köszönhetően tudta meg, a megkönnyebbülése azonban csak eddig tartott.

-          Menj vele! – mondta Eleanor újra. – Valami történni fog azon a szigeten, és nem árt, ha te is ott leszel!

Mondani persze jóval könnyebb volt, mint megtenni; a pénze persze meglett volna ahhoz, hogy eljusson a szigetre, de biztosra vette, hogy Paul elől nem tudna egykönnyen meglógni.

Aztán mintha csak az ő problémáira akart volna megoldást szolgáltatni, Niall vetődött be az ajtón nagy lendülettel.

-          Louis! – szólította meg sápadtan.

-          Mi a baj? – lépett hozzá, és Harry is nyomban felbukkant. – Ülj le!

-          Anyám megőrült! Azt akarja, hogy apánál meg az új nőjénél karácsonyozzunk, mint egy kicseszett nagy család! – Louis az ajkába harapva pillantott Harryre.

-          És az anyák kérése szent, mint tudjuk – sóhajtott a göndör hajú. – De azért jelezhetnéd neki, hogy ez így neked nem pálya.

-          Hiába – vágta magát hanyatt Niall a kanapén. – Nem ismer tréfát, kivéve, ha melóról lenne szó…

-          Mondjuk egy fotózásról? – csatlakozott hozzájuk Liam.

-          Miről beszélsz? – ráncolta a homlokát Louis.

-          A jövőre kidobott lemez előtt szeretnének csinálni velünk egy fotósorozatot.

-          A következő lemez novemberben esedékes – mutatott rá Niall.

-          Miért ne zárhatnánk az évet egy király helyen? – lelkesedett Liam. – A család meg fogja érteni. Nos, Nialler, mit szólsz? Vagy szívesebben mennél a mostohádhoz? – A szőke bemutatott neki. – Ezt igennek veszem! Már csak egy olyan helyet kell találni, amitől leesik mindenki álla! – Louis agyán pont akkor futott át egy gondolat, amikor Harry megszólalt:

-          Tudok egy tökéletes helyszínt.

-          Taylor nem fog örülni – jósolta Louis.

-          Nem erőltetem, hogy ott maradjon.

-          Majd kiengeszteled valahogy, haver – kacsintott Liam. – Ahogy látom, teljesen odavan érted! – Harry hümmögött. – Te nem akarod hozni a csajod? – fordult Louis felé.

-          Nem akarja – vágta rá Harry, majd elpirult a rászegeződő tekintetek alatt.

-          Mást tervezett már – felelte Louis, miközben próbálta elhessegetni a gyomrában érzett jóleső remegést, amit Harry reakciója váltott ki benne. – Talán majd legközelebb.

-          Szuper! Na, akkor én megyek, és közlöm a hírt a fejesekkel.

-          Én meg felhívom anyámat. – Liam a szőke vállára csapott, majd kacagva elhagyták a lakást. Louis örült annak, hogy Niall nem szomorú többé, de volt egy olyan érzése, hogy a gond attól nem fog megoldódni, hogy elcipelik a srácot egy Isten háta mögötti szigetre.

Mikor Louis egy mély sóhajt hallott maga mellől, odafordult. A gyomrában lakó valami elégedetten dorombolni kezdett Harry pillantásától. Mégis mióta laknak neki dolgok a gyomrában?

-          Jól meggondoltad?

-          Jól – bólintott Harry. – Semmi kedvem nem volt kettesben lenni vele. Már attól rosszul vagyok, ha hozzám ér. – Megdörgölte a tarkóját, így láthatóvá váltak a belső karjára varrt minták.

-          Ezeket mikor csináltattad? – lépett közelebb Louis kíváncsian.

A legelső páros tetoválásaik óta Paul nem kért tőlük újakat, de ez persze nem jelentette azt, hogy egyáltalán nem gazdagították a gyűjteményüket. Louis például nem csak azt az öt madarat varratta magára legutóbb, hanem egy papírrepülőt is… aminek pontos mása ott himbálózott Harry nyakában.

-          Nemrég – vont vállat a srác zavartan, és igyekezett elrejteni a csuklóját a másik tekintete elől, de Louis még épp el tudta olvasni a feliratot.

-          I can’t change? – mormolta. – Érdekes választás Paul részéről.

-          Aha.

-          Nem akartad megvétózni? Erről aztán jó sokat fognak kérdezgetni a riporterek…

-          Készen állok rá – állította Harry furán mély hangon, Louis pedig rádöbbent, hogy többé már nem az a naiv kissrác, akinek nekiszaladt a mosdóban. Felnőtt. Ahogy mindannyian.

-          Nem kétlem. Imádnak téged.

-          Addig jó nekünk – mosolyodott el, aztán bevonult a szobájába, hogy folytassa a pakolást.

Louis-nak igazából meg kellett volna könnyebbülnie, hogy végig Harry közelében lehet, mégis volt egy olyan sejtése, hogy Taylor nem fogja egykönnyen feladni.

A lány azonban nem viselte rosszul a helyzetet. Mosolyogva fogadta őket a reptéren, és meghagyta a személyzetnek, hogy nagyon vigyázzanak a csomagjaikra. Azt hinné az ember, már volt idejük hozzászokni a magánrepülőkhöz, mégis újra elámultak a luxuson és a kényelmen, ami várta őket.

-          Ez az élet – dobolt a karfán Liam.

-          A stáb mikor követ titeket? – tudakolta tőle Taylor.

-          Talán jövő héten – vont vállat a srác, és direkt nem vett tudomást a lány elfelhősödött tekintetéről. – Hogy legyen időnk lebarnulni, meg ilyenek.

-          Hát persze – bólintott Taylor nagyvonalúan.

Louis szerint az énekesnő tényleg próbálta elviselni őket, de esélye sem volt a négy sráccal szemben, akik ki akarták használni, hogy végre kikerültek a menedzsment felügyelete alól. Röhögcséltek, ettek, ittak, dobálták egymást a maradékkal, és a sofőrt is meglátogatták.

-          Pilóta, nem sofőr – nevetett Liam.

Mivel az éjszaka közepén terveztek megérkezni a szigetre, egyikük sem hajtotta álomra a fejét a gépen – habár Taylor elég nyilvánvalóan utalt rá, hogy szívesen odabújna Harryhez. A göndör hajú néha eleget tett a lány kéréseinek, néha nem. Hajlandó volt átvetni a karját a vállán – Louis nehezen tudott nem a tetoválásaira nézni -, hagyta, hogy Taylor játsszon az ujjaival, és még apró puszikat is váltottak. Kereken elutasította azonban a csókot és az összebújást, mondván, még a végén a fiúk beindulnak!

-          Na, ja – horkantott Niall a mellette ülő Louis fülébe. – Mintha az esetem lenne.

-          Melyikük? – érdeklődött a srác, mire a másik felnevetett, de nem válaszolt.

Egyértelműen nem vette őt komolyan, Louis pedig először gondolkodott el azon, vajon mit gondolnának a barátai, ha kiderülne a szerződésük külön kitétele. Felháborodnának, undorodnának, vagy… talán mellettük állnának? Persze ha nem voltak teljesen hülyék és vakok, akkor látniuk kellett, hogy zajlik valami kettejük között. Nem tervezte mondjuk felfedni a nemrégiben kialakult érzéseit, de annak sem örült, hogy titkolóznia kell előttük.

Remekül érezték magukat a kiruccanáson. Újra azok a srácok lehettek, akik valójában voltak; focizhattak a fehér homokban, szörfözhettek, ehettek, amennyit akartak, és nem kellett attól tartaniuk, hogy lencsevégre kapják őket. Harry persze igyekezett Taylorral is időt tölteni, éjszaka azonban mindig visszatért a srácokhoz. Használatba vették az egyik tábortűzrakó helyet, és hajnalig elbeszélgettek a tűz mellett ülve.

A fotózás után kezdődtek a problémák. Taylor egész idő alatt sürgött-forgott körülöttük, és még az esti ünneplésükhöz is csatlakozott. Másnap a vekker helyet a lány dühös rikácsolása térítette őket magukhoz. Kicsit felöntöttek a garatra, így némileg zsongó fejjel támolyogtak ki a házikó erkélyére. Louis lakrészén voltak.

-          Balról jön – motyogta Liam.

-          Az nem Harryé? – kérdezte Niall.

-          De – felelte Louis suttogva, majd mind összerezzentek a felhangzó csörömpölésre.

-          Ezt mégis hogy gondoltátok? – visította Taylor. – Már két hete itt csöveznek! – Csend, aztán a lány ismét mondott valamit, amit nem értettek.

-          Hm – reagált Liam. – Van egy halvány sejtésem, hogy a hölgy azt hitte, a fotózás után rögtön hazamegyünk.

-          Keserű csalódás lehetett – vigyorgott kárörvendően Niall.

Louis a torkában dobogó szívvel figyelte, amint Taylor kiviharzott a házból, átvágott a parton, végül beszállt az egyik várakozó hajóba. Ordított valamit az utána szaladó alkalmazottnak, aztán eltűnt a horizonton.

Egyértelműnek tűnt, hogy Louis lesz az, aki átmegy Harryhez, és a srác nem is kérette magát.

-          Hazz? – kopogott be az ajtón.

-          Gyere! – A srác éppen söprögetett. – Gondolom hallottátok. – Louis bólintott. – Megkattant a csaj. Azt akarta, hogy küldjelek titeket haza, és legyek végre vele.

-          De te őt küldted el.

-          Ja.

-          Ebből jó sok szomorú szakítós dal fog születni. Talán egy egész lemeznyi. – Harry felnevetett, majd lehuppant az egyik puffra.

-          Igazából megkönnyebbültem – vallotta be. – Kedves lány volt, de még barátként sem tudnám elviselni hosszabb távon.

-          Szerinted a főnökség megbüntet ezért a lépésért? – A srác megrántotta a vállát, Louis pedig nem bírta tovább, odalépett mellé, és végigfuttatta ujjait a haján. A csontjaiban érezte, hogy Harry megremegett az érintése alatt.

-          Ezt ne… - Louis görcsösen nyelt egyet.

-          Tudom, hogy… undorít téged, és már eleged van az egészből…

-          Nem undorít – vágott közbe Harry, majd a teste elernyedt, és belesimult a másik érintésébe. – Nem undorít… és pont ezért nem tehetjük.

Az ezt követő csendben Louis agya sebesen próbálta feldolgozni az új és döbbenetes információt. Harry is akarja őt! Nem azért viselkedett úgy az utóbbi időben, mert utálja… hanem azért, mert kívánja!

Mivel a srác percekkel később sem szólalt meg, Harry ültében felé fordult.

-          Megérted, ugye? – kérdezte azon a rekedtes hangján, amit Louis szívesen hallgatott volna akár rögtön ébredés után. – A szerződés…

-          A szerződésünk szerint szerelmesek vagyunk egymásba – vágott közbe Louis, és egyre magabiztosabbnak érezte magát, ahogy odahajolt a másik füléhez. – De hogyan tudnánk hitelesen alakítani, ha még sosem tapasztaltuk meg ezt az érzést? Ha nem hagyják, hogy megtapasztaljuk?

Nem is volt szükség válaszra, épp elég volt, ahogy Harry ránézett, az ajkai pedig elnyíltak. És Louis már ott is volt; megcsókolta, ami egy kegyetlenül jó döntésnek bizonyult hosszú idő óta. Harry meg sem kísérelt elhúzódni, mintha az összes kétsége távozott volna Taylorral együtt. Közelebb bújt az idősebb sráchoz, és annyira átkozottul jól passzolt a karjaiba!

Louis már majdnem az ölében kötött ki, mikor Harry – a csókot nem megszakítva – felállt, így egész testükben összesimulhattak. Mindketten felnyögtek, ahogy a farkuk egymáshoz dörzsölődött. Louis soha nem érzett még ahhoz fogható forróságot; Harry szája elnyelte a nyelvét, erős kezei a tarkóját tartották, szíve pedig felemésztette az övét.

Végül el kellett szakadniuk a másiktól levegőt venni, de ott maradtak, ahol voltak, egymás személyes terében, nyáltól csillogó szájuk között csupán néhány milliméter volt.

-          Mit művelünk? – suttogta Harry. – Mi ez?

-          Ez az, ami – felelte rá Louis. – Ezek mi vagyunk. És nem tudunk megváltozni.

A srácok végül nem töltötték a szigeten az ünnepeket, habár a lakók megpróbálták tartóztatni őket. Niall a barátaival folytatott beszélgetések során rájött, hogy nem okozhat ekkora fájdalmat az anyjának, így amint a gépük leszállt a londoni reptéren, már ment is tovább az apja családjához.

-          Nem tudom, miért nem engedte, hogy elkísérjem – háborgott Liam.

-          Mert tisztában van vele, hogy anyád mindkettőtöket kinyírná – felelte Louis. – Meg fogja oldani. Ha pedig mégsem, abban a pillanatban gépre pattanunk, és követjük. – Liam bólogatott egy keveset, majd végignézett rajtuk. Louis mintha a felismerés szikráját vélte volna felfedezni a tekintetében.

-          És ti mit terveztek?

-          A családom pénteken érkezik – válaszolta Harry, Louis elméje pedig azonnal lefordította a szavakat: Ma még csak kedd van, tehát van két teljes napunk egymásra.

-          Én hazamegyek – mondta Louis. – Hiányzik a házi koszt.

-          Pedig mindőnk közül te főzöl a legjobban – bókolt neki Liam, majd megölelte. – Élvezd ki a szülinapod, mert ha visszatérünk, nem fogunk kegyelmezni neked, öreg! – Louis nevetve hagyta, hogy összeborzolja a haját. Liam Harryt is belevonta egy testvéries ölelésbe, aztán kézbe vette a poggyászát. – Boldog karácsonyt! Találkozunk jövőre!

Harry és Louis kisétált a reptér elé, majd a leintett taxiba pakolták a csomagjaikat, amiket negyed órával később a lakásuknál vettek elő újra. Miután a taxi elhajtott, egymásra néztek, szemükben kimondatlan paranccsal: Ágyba! Most!