2014. december 31., szerda

17. fejezet: A vég(e)


17. fejezet: A vég(e)



-          Én innen nem állok fel többé.
-          Nem leszel egyedül.
-          Örülök, hogy egyetértünk.
Délután fél három körül járt az idő, és Louis, valamint Zayn már vagy húsz perce egy-egy öltözői padon feküdt. Úgy gondolták, ha akár egy centit is mozdulnak, azonnal eltörik az összes csontjuk. Louis nagyot nyögött, mikor a feje melletti táskában megszólalt a telefonja. Zayn röhögésétől kísérve felemelte a kezét, hogy a készülék után tapogatózzon.
-          Csá, Payno.
-          Louis, azonnal induljatok a kórházba! – mondta Liam enyhén zihálva. – Niallt behozták, mert legurult a lépcsőn.

Louis ereje azon nyomban visszatért, de Zayn még rajta is túltett. A kocsiból kipattanva berohantak a kórházba, végig a folyosón, aztán fel a második emeletre, ahol Liam járkált törött kézzel.
-          Hogy van? – kérdezte Zayn idegesen, mialatt megölelték egymást.
-          A bal lába eltört, most teszik rá a gipszet.
-          Mondta, hogy történt? – érdeklődött Louis.
-          Nem – rázta a fejét Liam. – Elég nagy fájdalmai voltak. Engem is az egyik szomszédotok hívott.

Louis enyhén remegő kézzel vette elő a mobilját, de Harry ezúttal sem jelentkezett. A srác először be akart számolni neki a történtekről, aztán mégis elvetette az ötletet, hiszen Harry olyan messziről úgysem tudott volna tenni semmit.

Fél órán belül beengedték őket Niallhez. A srác sápadtabb volt, mint általában, így majdnem eltűnt az ágyneműben. Felnyögött, mikor meglátta besorjázni őket.
-          Francnak jöttetek – motyogta vontatottan.
-          Hogy vagy, haver? – tudakolta Liam.
-          Megmaradok. – Felsóhajtott. – Liam, veled tényleg baleset történt? Vagy rásegítettek?
-          Nem vagyok benne biztos – kezdte a srác -, de mintha meglöktek volna, mikor az ajtó csukódni kezdett. Ha nem a kezemmel támasztom ki magam, akkor a fejemet kapja be. – Niall egy pillanatra behunyta a szemét.
-          Téged is meglöktek? – morogta Zayn.
-          Talán. Én sem vagyok biztos benne. Véletlen egybeesés is lehet.
-          Jól van – sóhajtott fel Louis. – Erről ne beszéljünk senkinek, mert hülyének néznének. Niall, vedd úgy, hogy mától van három hivatásos ápolód!

A kórházi dolgozókat nem hatotta meg a srácok rimánkodása, csak egyikük maradhatott a beteggel. Még egy kő-papír-ollóra sem volt idejük, mert Zayn szinte kituszkolta őket a kórteremből azzal, hogy pénteken délelőtt találkoznak az edzésen. Mikor biztos lett benne, hogy a barátai távoztak, megfordult. Niall így nagyon fiatalnak nézett ki, és különben is, ki akarhatta volna bántani? Zayn olyan frusztrált volt, hogy nem tudta már tovább kontrollálni magát. Két hosszú lépéssel az ágynál termett, és megcsókolta barátját. Niall ajkai megadóan nyíltak szét, és így falták egymást percekig. Hetek óta próbáltak nem tudomást venni az érzéseikről és vágyaikról, ez az eset azonban eltüntette a gátakat. Nem szólaltak meg, mert nem volt mit mondaniuk. Niall emlékeztethette volna a másikat Perrie-re, de úgy tűnt, Zayn most már tudja, mit akar.

Úgy aludtak el, hogy fogták egymás kezét, Zayn feje pedig a takaróra bukott. A srác zajra riadt. Odakint már világos volt, így valószínűleg Liam hamarosan megérkezik. Zayn óvatosan elengedte Niall kezét, majd ásítozva kifelé indult, hogy valahonnan kávét szerezzen. A nyakát masszírozva nyúlt a kilincs után, aztán az ajtó hirtelen és meglepő gyorsasággal kivágódott, így Zaynnek esélye sem volt elugrani, a nehéz fém arcon találta. Keményen nekicsapódott az orrának, amitől a srác egyensúlyát vesztve hátrazuhant.
-          Kurva élet!
Az orrához kapott, amiből ömlött a vér és a szívével együtt lüktetett a fájdalomtól.
-          Zayn? – hallotta Liamet. – Jézusom, minden oké? A francba, hívjanak már egy orvost!

Miután helyrerántották az orrát, és a vérzés is elállt, Zayn visszatért Niall szobájába, ahol a három barátja zaklatottan fogadta.
-          Mi ez az egész? – tárta szét a karját Louis. – Ez már a harmadik nap, a harmadik baleset. Ez már séma, és nem vehetjük semmibe. Szólnunk kell róla Harrynek. – A másik három felmordult.
-          Minek? - vont vállat Liam.
-          Nem tudna tenni semmit – érvelt Niall.
-          Csak felzaklatná magát – vélte Zayn. – Nyugodtak kell lennie az interjúk miatt.
-          Másrészről vasárnap úgyis megtudja – fejezte be Niall.
-          Jól van – hagyta rájuk Louis, akinek a torkát fojtogatta az érzés, hogy mindez miatta történt.

Rokkant tinédzserek módjára távoztak a kórházból. Zayn Louis kocsijába ült be, hiszen a focipályára kellett menniük, Niall és Liam pedig taxit hívott. Zaynnek eszébe jutott, hogy Perrie még csak fel sem hívta az esti kimaradás miatt.

Az edző nem igazán volt elragadtatva Zayn sérülésétől, de mivel a srác tudott focizni, egy szót sem szólt.

A korábbiaknál is jobban igyekeztek hazafelé, ahol Liam már javában játszotta az ápolónő szerepét.
-          Nézd csak, ki van itt! Louis nővér!
-          Mire van szüksége a nagyságos úrnak?
-          Kényelmesen fekszik?
-          Masszírozzam meg a golyóit?
-          Óó, fogjátok már be! – morgolódott Niall égő arccal. Olyan sok párnával volt körülvéve, hogy azt sem lehetett tudni, hol kezdődik ő maga.
-          Kérésed számunkra parancs! – szalutált Louis.
Mind tudták, hogy viccelődéssel próbálják tompítani a történtek élét, mert így az egész kevésbé volt félelmetes számukra.

Zayn aznap este kicsit félve nyitott be a lakásuk ajtaján. Szívesen maradt volna a barátaival, és még szívesebben feküdt volna Niall mellett, de tudta, amíg Perrie-vel nem beszélt, addig egyikük lelkiismerete sem lesz tiszta.
A lány épp a konyhában ügyködött, de megfordult, mikor meghallotta a zajt.
-          Nocsak! Eltévesztetted az ajtót?
-          Miről beszélsz? – sóhajtott fel a srác.
-          Azt hittem, most is a drága haverjaiddal töltöd az estét. Ahogy mostanában mindig.
-          Niall kórházba került.
-          Sajnálatos. De ez sem változtat a tényen, hogy még akkor is velük vagy, amikor velem kellene lenned! – Levette a lábast a tűzről. – Mindenki folyton kérdezi, hogy mikor tűzzük ki végre a napot. Mégis mit kellene rá válaszolnom?
-          Semmit. Ez magánügy.
-          Nos, sajnos én nem tudok olyan közömbös lenni, mint te. – Perrie már majdnem sírt. – Mintha nem lennének érzelmeid. – Szipogott. – Már nem szeretsz?
-          A kérdés inkább az – mondta Zayn -, hogy hová lett az a nő, akibe beleszerettem. Mert ő biztosan nem lett volna képes megcsalni engem.
Perrie lélegzete egy pillanatra elakadt, de meg sem próbálta tagadni a dolgot.
-          Igen! Így van. Itt hagytál, a barátaidat választottad a kapcsolatunk helyett, és…
-          Nem. – Zayn elkapta a lány karját. – Neked az nem tetszik, hogy sikeresebb lettem nálad.
-          És te még csak nem is élvezed – morogta Perrie.
-          Tévedsz – mondta a srác, és elmosolyodott. – Eddig talán nem élveztem, mert féltem, hogy megbántalak vele. Mostantól viszont azt teszem, amit én akarok. És hidd el, élvezni fogom.

Louis gyomrának remegése egy pillanatra sem hagyott alább, de ez egyáltalán nem a focimeccs miatt volt. Elég sok néző tolongott a lelátón, de a fellépések már nem tudták zavarba hozni. Igazság szerint rettentően aggódott a barátaiért. Felfoghatták volna az egészet egy viccként, de Louis pontosan tudta, hogy mind sejtik, miért történt ez. Valaki tudomást szerzett a fiúk tiltott kapcsolatáról, és így adta ezt a tudtukra. A srác szerint nagyon ravaszul csinálta; ott ártott nekik, ahol a legjobban fájhat, vagyis a barátaiknál. Elérte a célját, Louis ugyanis bármit képes lett volna feláldozni értük.

Az öltözőbe hamarosan Zayn is megérkezett. A szokásos komor légkör követte, de nem olyan erősen, mint korábban. Megölelték egymást.
-          Elhagytam – közölte Zayn, mielőtt a másik kérdezhetett volna. Louis lerogyott a padra.
-          Tesó, ez…
-          Ne sajnáld. Már érlelődött a dolog egy ideje. – Ledobta a pólóját, és belebújt a mezébe. – Megcsalt. Persze nem csak ő tehet arról, hogy eltávolodtunk egymástól, úgyhogy pontot tettem a végére.
-          Jól vagy? – Zayn felnevetett.
-          Igen! Jól. Hé, ne aggódj miattam.
-          Hogy ne aggódjak? – motyogta Louis. – Tartok attól, hogy ez összeroppant téged.
-          Erősebb vagyok annál, tesó. Na, nyomjuk, mert futhatnékom van!

Liam és Niall hiánya mindkettejüknek fájt, de kénytelenek voltak komolyan foglalkozni a meccsel, mert az ellenség győzni akart.
Nem sikerült nekik, hiszen Louis-t és Zaynt olyan belső tűz hajtotta, ami megállíthatatlanná tette őket. A győzelmi kiáltások közepette lettek figyelmesek egy boldogan csápoló alakra. Összenéztek, aztán hamar összeszedték a cuccaikat, és csatlakoztak Harryhez.

-          Meglepi! – ölelte őket magához. – Fantasztikus meccs volt, komolyan. Bár volt egy-két ziccer, de…
-          Hogy kerülsz ide? – kérdezte Zayn.
-          Megszöktem – vont vállat Harry. – Untam már, hogy egyedül feleljek a kérdésekre. Azt hittem, Liam és Niall is kint lesz. Elaludtak, vagy mi? - Louis gondterhelten sóhajtott.
-          Menjünk haza. Majd ott megbeszélünk mindent.

Harry persze érezte, hogy baj van, de a szemének még ő sem tudott hinni elsőre. Percekig bámulta Liam kezét és Niall lábát összepréselt szájjal.
-          Ki… ki képes ilyesmire? – sziszegte végül.
-          Passz – vont vállat Zayn. – Talán csak…
-          Véletlen? – nevetett a srác hisztérikusan. – Basszus, ezzel te sem áltathatod magad! – Aztán észbe kapott, és Louis-ra nézett. – Bébi, ne haragudj, de…
-          Pontosan tudom, miről beszélsz – bólogatott a srác, és zsebre dugta remegő kezét. – Van valami ötleted, hogyan állíthatnánk meg?
Harry leült Niall ágyának végébe, hogy gondolkodjon, mialatt Louis a falnak támaszkodott, Zayn meg fel-alá járkált.
-          Azt hiszem – motyogta Harry -, beszélek Paullal.
-          Jó – fújta ki a levegőt Louis. – Bár nem kell feltétlenül elmondani, milyen ügyről van szó.
-          Nem vagyok teljesen hülye.
-          Oké, ne kapjuk fel a vizet – szólalt meg Niall békítőleg. – Ha egymásnak ugrunk, máris elérte, amit akart. – Felszisszent, mikor megpróbált kényelmesebben elhelyezkedni. Zayn odalépett mellé, aztán még több párnát helyezett a háta mögé, bár legszívesebben hanyatt döntötte volna az ágyon. De ezzel még várnia kellett.

Louis vasárnap délelőtt elbúcsúzott Harrytől a lakásuk előtt.
-          Mondd meg Paulnak, hogy sajnáljuk.
-          Persze.
-          És… - nyelt egyet. – Bármit… bármibe kerüljön, védjék meg őket. Rendben?
Harry bólintott, aztán utoljára összenéztek. Valahogy mindkettejük szíve máshogy vert, mint általában. Talán legbelül érezték, hogy egyhamar nem látják egymást?

Azzal, hogy a négy srác kihagyta az utolsó két fellépést, megindult a találgatás, hogy vajon tényleg máris összevesztek volna? Harry igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy ilyesmiről szó sincs, de az egész internetet nem tudta az irányítása alatt tartani, így természetesen kiszivárogtak fotók a sebesült Niallről és Liamról. A srácok már Amerikába sem kísérték el őt, amiért csak a szíve legmélyén hibáztatta őket. 

Felvértezte magát, aztán az utolsó koncert másnapján felkereste Pault a szálloda egyik konferenciatermében. A férfi idegesnek és kimerültnek látszott. Nem szóltak egy szót sem, amíg a pincérek elhelyezték az asztalon a szendvicseket és a kávét.
-          Szóval – sóhajtott a férfi -, ennek is vége. A számadatok nagyon jók, a bevétel minden tekintetben meghaladta az eddigieket. A Comic reliefre egymillió fontnál is több pénz gyűlt össze, megkértek, hogy adjam át nektek köszönetüket.
-          Szívesen tettük – állította Harry, az ajkát rágcsálva.
-          Úgy döntöttünk, megtoldjuk még egy kisebb összeggel a srácok fizetségét. Ezzel már biztosan te is meg leszel elégedve. – A srác csak egy pillantást vetett a számokra.
-          Paul, beszélnünk kell valamiről.
-          Igen? Mi lenne az? – Mielőtt Harry belekezdhetett volna, a férfi elvigyorodott. – Talán csak nem Niall, Liam és Zayn balesetéről? – A srác alig kapott levegőt a sokktól.
-          Tu… tudtál róla? Láttad a képeket?
-          Annyit mondhatok, hogy nagyon sajnálatos mindhárom eset. Jól gondolom, hogy szeretnéd a segítségemet kérni?
-          Igen.
-          Mit akarsz, mit tegyek? – dőlt hátra Paul. – Védjem meg őket?
-          Ha lehet. Nem szeretném, ha ez még egyszer megtörténne.
-          Nyilvánvalóan meg sem történt volna, ha tartod magad a szabályokhoz. – Harry ebből semmit nem értett. – Rendben, természetesen segítek, hogy a barátaidhoz egy újjal se nyúlhassanak. Cserébe pedig egy apróságot kérnék.
-          Persze – bólintott Harry, aki szinte megkönnyebbült, hogy ilyen könnyen ment a dolog.
-          Azonnali hatállyal vess véget a viszonyodnak Louis Tomlinsonnal.

Harry szeme előtt csillagok kezdtek táncolni, így még szerencse, hogy éppen ült. Meg akart szólalni, lehordani a sárga földig az előtte ülő férfit, aki – mint időközben rájött – képes volt bántalmazni három ártatlan embert csak azért, hogy elérje, amit akar. De a srác rájött, hogy semmit nem érne vele. Higgins eddig is csak azért viselte el a kihágásait, mert profitált belőle, most azonban erre egy hangyányi esély sem kínálkozott.

Azt hitte, a szíve már megszakadt évekkel ezelőtt, amikor először volt kénytelen lemondani a szerelemről, de rájött, hogy az semmi volt a mostani alkalomhoz képest. Egyszerre szeretett volna ordítani, zokogni, elbújni a szobájában, és soha többé elő sem jönni.

De nem engedhette meg, hogy Paul Higgins vagy bárki más a cégtől átgázoljon rajta, és a sárba tiporja. A csatát talán megnyerték, de Harrynek már régóta volt egy terve, ami hozzá fogja segíteni ahhoz, hogy a háború viszont úgy érjen véget, ahogy ő akarja. Tehát kihúzta magát, nem törődve az önbecsülésével kipislogta a szeméből a könnyeket, majd bólintott.
-          Természetesen, Paul. Úgy lesz, ahogy akarod.

Másfél évvel később

Harry Styles a londoni iroda egyik ablakából kémlelt kifelé arra várva, hogy Higgins végre megérkezzen. Pontosan tudta, hogy a férfi szeretné elodázni a beszélgetést, de eljött a pillanat, ami ellen nem tehetett semmit. Eddig a percig tudta megkötni Harry kezét és hangját, ezek után azonban már nem szólhatott bele, a srác hogyan alakítja a karrierjét.
Az elmúlt másfél év teljesen megváltoztatta. Megszakította a kapcsolatát a barátaival, akik megértették a döntését, de azért örültek, mikor két hónapja felkereste őket azzal, hogy segíteniük kellene neki valamiben. És a srácok, mint mindig, most is feltétel nélkül megbíztak benne.

Paul abban a percben toppant be, kezében egy mappával. Fogyott pár kilót az utóbbi évben, ami nem tett jót neki. A felesége elhagyta, mikor megneszelte, hogy a férfinak szeretője van, aztán az a bizonyos szerető is inkább egy jóval fiatalabb férfit választott helyette. És Harrynek persze ehhez egyáltalán nem volt semmi köze. Ahogy Paul most végignézett a fekete nadrágot, szintén fekete inget és egy gyönyörű kabátot viselő srácon – férfin -, tudta, hogy nincs visszaút. Engedelmesen kiterítette az iratokat az asztalra.

-          Ha ezeket aláírod, végleg megszűnik a szerződésed a kiadóval.
-          Értem.
-          Készítettünk egy új szerződést, ha talán…
-          Köszönöm, de nem. – Harry gyűrűvel teleaggatott kezébe fogta a tollat, és gyors iramban aláírt mindent, amit kellett. – Megvagyunk?
-          Igen, ha nem szeretnél mást. – A fiatalember a szemébe nézett.
-          Hálás vagyok azért, hogy egyengetted a pályámat, Paul. Mondjuk azt, hogy arról meg nem tehetsz, hogy másfél éve egyedül hajtom álomra a fejem, mert le kellett mondanom a férfiról, akit szeretek. – Elmosolyodott, igazi, őszinte mosollyal. – De ma ez megváltozik. Viszont nyugodt lehetsz, ahhoz neked már nem lesz semmi közöd. – Kinyújtotta a kezét, amit Paul kábán megrázott. – Minden jót, Mr. Higgins!
-          Neked… is. – De Harry Styles már ott sem volt. Ki akarta élvezni azt, amiért annyit dolgozott: a szabadságot.

-          Minden készen áll?
-          Azt hiszem – felelte idegesen Gemma. – Jaj, Harry, biztos vagy te ebben?
-          Egy cseppet sem. De muszáj megtennem.
-          Jól van, akkor menj! Sok sikert.
-          Kösz.

Harry kilépett az épület ajtaján, mire azonnal kattogni kezdett pár tucat fényképezőgép. Sikerült odacsődítenie London valamennyi újságját, és még a tévéktől is érkeztek páran, aminek jelenleg kimondottan örült. Hátrasimította a haját azzal a mozdulattal, amiről tudta, hogy a média imádja, aztán a mikrofonhoz hajolt.
    -        Üdvözlök mindenkit. Harry Styles vagyok, de gondolom, ez nem újdonság Önöknek. – Halk kuncogás. – Köszönöm, hogy ilyen nagy számban megjelentek ezen a rögtönzött sajtótájékoztatón. Szeretnék megosztani Önökkel néhány új információt. Az első és legfontosabb, hogy mától semmi közöm nincs a Modest! Menedzsmenthez. – Sustorgás támadt. – Lejárt a szerződésem, én pedig úgy döntöttem, nem hosszabbítom meg. Ennek több oka is van. Mint azt tudják, másfél évvel ezelőtt a régi csapat, melynek tagja voltam, megkísérelt újra összeállni. Sajnos azonban a cég nem tartott igényt rájuk, így az One direction rajongóknak nem tudtunk örömet okozni. Idáig. – Kiélvezte a szavai keltette érdeklődési hullámot. – Örömmel jelenthetem be, hogy ma megnyitja kapuit a PGM, ami az olyan feltörekvő énekeseknek fog segíteni, akik valami újat akarnak mutatni, és akik valamilyen módon kilógnak a sorból. Az alapítók között van rajtam kívül még három legjobb barátom, Liam Payne, Zayn Malik, és Niall Horan. – Az ajtó ismét kinyílt, és hatalmas taps kíséretében kisétáltak a srácok, csodás feketébe öltözve. – Az ötödik tag pedig nem más, mint Louis Tomlinson, aki, ha minden igaz, nem csak a munkában lesz a társam ezentúl. –
Döbbent csend. – Lou, csatlakozz hozzám! – A srác olyan észvesztően nézett ki, hogy Harry szíve tripla sebességre kapcsolt. – Szeretnék véget vetni a találgatásoknak, amik a nemi orientációmra és a magánéletemre vonatkoznak. Évek óta egyetlen embert szeretek, ő pedig nem más, mint Louis. Ha pedig ez valakinek nem tetszik… a véleményét nyugodtan megtarthatja magának. – A szeme sarkából észrevette Paul Higgins alakját, és azonnal eszébe jutott egy korábbi fogadalma, amit nyomban meg is valósított.

-          Hát, nem tudom, mit mondjak! – nevetett Anne, miközben megölelte őket odabent. – Büszke vagyok rátok. De kisfiam, az a csók talán nem lett volna szükséges!
-          Anya, ne csináld – mosolygott Harry, aki még mindig Louis derekát karolta. – Mindenki tudtára kellett hoznom, hogy ő az enyém.
-          És Eleanor? – érdeklődött Johannah. – Tudtok róla valamit?
-          Óó, de még mennyire – sziszegte Harry. – Először is, nem Eleanor az igazi neve. Másodszor, csak egy kezdő színésznő volt, akit Higgins felbérelt, hogy tartsa távol tőlem Louis-t.
-          Csúfos kudarcot vallott – bújt hozzá Louis megkönnyebbülten. Bármennyire is tiltakozott az ötlet ellen, be kellett látnia, sokkal jobban érzi magát így, kitárulkozva.

Ezek után a srácok elbeszélgettek néhány újságíróval, aki nem csak bunkó kérdéseket tett fel nekik, bár maguk is meglepődtek, milyen kedvező az általuk létrehozott lemezkiadó fogadtatása.

   -          Még ebben a hónapban megjelentetjük az új albumunkat – kotyogta ki Harry -, ami a Four címet fogja viselni.
   -          Miért éppen ezt? – érdeklődött a férfi.
   -          Mert négy év kellett ahhoz, hogy újra egymásra találjunk – felelte Louis ragyogva. – A dalok többségét régi barátunk, Julian Bunetta segített elkészíteni.
-          De sikerült megnyernem cimborámat, Ed Sheerant, hogy dobjon nekünk össze egy dalt. – Ez a bejelentés megtette a hatását, mindenki alig várta az új korong érkezését.

Mindannyian vidámak voltak. Zayn már rég túltette magát a menyasszonyán, és az volt a terve, hogy még komolyabbra fordítja a kapcsolatát a szöszivel. Niall erről mit sem tudott – örült annak, hogy Zayn jelenleg az övé, még ha titokban is. Boldog volt, hogy Louis és Harry végre kiállt a nyilvánosság elé, de tudta magáról, hogy ő ezt egy darabig még nem tenné meg. Így is sok időbe telt, míg el tudta fogadtatni magát a külvilággal. És jól jelzi, mennyire összhangban vannak egymással, hogy Zayn mindezzel tökéletesen tisztában volt.

Egy éjszakába nyúló mulatozással később Harry és Louis bezárta az ajtót, majd kézen fogva elindultak az utcán. Az alkohol kezdte uralni az elméjüket, de egy-két kérdés azért még kikívánkozott belőlük.
-          Szóval, most, hogy felfedtük magunkat, hogyan tovább? – érdeklődött Louis. – Indulsz a választásokon?
-          Kapd be.
-          Később – kacsintott rá. – De most komolyan.
-          Nem tudok komoly lenni, Lou – sóhajtott Harry, aztán elvigyorodott. – Végre megkaptam azt, amire mindig is vágytam. Szabad vagyok, ráadásul veled. Veletek! Kedvem lenne táncra perdülni.
-          Jaj, azt inkább ne – takarta el a szemét a másik, aztán felnevetett, mikor Harry magához rántotta.
-          Na, akkor válaszolok. – Megcsókolta, a sötét utca kellős közepén. – Szeretlek. Ez sosem fog változni, ha rajtam múlik. De készül fel, mert…
-          Mert? – pillantott rá Louis csábosan.
-          Mert holnaptól… ez egy új világ lesz.


Nagyon szépen köszönöm minden kedves olvasónak, aki végig velünk volt. Remélem, nem okoztam nagy csalódást, és sikerült valami mást, valami újat alkotnom. Minden jót! :):)

5 megjegyzés:

  1. Oh,ez nagyon jó volt! Kár,hogy ilyen rövid lett! Remélem írsz még ilyeneket! ;) B.Ú.É.K.!
    xxCoolGirls

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, drágám, a véleményeket is, és azt is, hogy velünk tartottál. A srácokkal sajnos már nem foglalkozom, úgyhogy ezt nem tudom megígérni neked. :) Boldog új évet, viszont kívánom. :)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, el sem hiszem, hogy vége van.. Annyira szerettem ezt a történetet, minden részt nagyon vártam, és mindegyik nagyon tetszett, sajnálom, hogy nem kommenteltem az utóbbi időben.
    Nagyon-nagyon tetszett, nagyszerű történetet írtál, örülök, hovy olvashattam.:)

    VálaszTörlés
  4. Meglepi : www.youandi-larrystylinson.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  5. Zsuzsa: nagyon szépen köszönöm, hamarosan ki is töltöm. :)

    Névtelen: azt hiszem, Te mindig itt sántikáltál, nem igaz? :) Az a helyzet, hogy se nem olvasok, se nem írok már a srácokkal. Úgy gondolom, elmondtam, amit akartam, így a zenén kívül mással nem fogok foglalkozni, már ami a csapatot illeti. Azért örülök, hogy tetszett, és köszönöm a véleményt! :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© Another World (Larry Stylinson), AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena