Hazudósok 17. fejezet

Kedves olvasók, ezzel a fejezettel véget ért a múlt, véget értek Louis elbeszélései, a következőkben ismét Harry veszi át a fonalat. Aki esetleg nem emlékszik, hol hagyta abba a göndör hajú, annak ajánlom a 3. fejezet újraolvasását! :)

A január kivételes hideget és fagyott hangulatot hozott magával nem csak odakint, hanem odabent, a modest épületében is. Liam, Niall, Harry és Louis a nagy tárgyalóban ült, velük szemben Paul, aki épp összekulcsolta a kezét az asztalon. Louis szerint a mozdulattal csak időt próbált nyerni, mielőtt közli velük az újabb követeléseit.

-          Nos, biztosan láttátok a legutóbbi album statisztikáit. Az eladások az egeket verdesik, a lemezekből már az első héten utánpótlást rendelt szinte az összes áruház. Még a limitált kiadások is elfogytak. Állandóan cseng a telefon, hogy újabb és újabb interjúkat egyeztessenek le veletek. Mindez fantasztikus, és a vezetőség sosem volt még ennyire megelégedve veletek. – Mély levegőt vett, tekintete már-már kedvesen villant a srácok felé. – De úgy döntöttünk, ideje visszavonulnotok egy kis időre.

Teljesen őszintén, Louis-t nem lepte meg a bejelentés. Titkon még örült is neki, mivel a legutóbbi események fényében nemigen akart túl sok időt Harry társaságában tölteni.

-          Egész pontosan mit értesz kis idő alatt? – érdeklődött Liam.

-          Maximum egy év – felelte Paul. – Ennyi idő alatt kipihenhetitek magatokat. Persze dolgozhattok is, ha ahhoz van kedvetek, a stúdió nyitva áll előttetek. De a modest nem járul hozzá semmilyen nyilvános megjelenéshez ez idő alatt.

-          Ez valamiféle büntetés? – kérdezte Niall, mire Paul megnyugtatásul rámosolygott.

-          Szó sincs róla. Ezzel is csak nektek akarunk jót. Amióta megalakult a banda, készségesen tartottátok magatokat a szerződéshez, minden album időben, sőt, néha idő előtt elkészült, és magasan túlszárnyaltátok a tervezett bevételeket. Az összes turné teltházas lett. Igazán megérdemlitek, hogy a következő egy évben csak magatokkal foglalkozhassatok.

Mivel ezek után a srácoknak nem volt több kérdése, Paul kellemes pihenést kívánt nekik, majd magukra hagyta őket. Louis érzékelte, hogy a sor végéről Harry tekintete rávillan, de nem viszonozta. Helyette felállt, és Niall meg Liam vállára tette a kezét.

-          Ne fogjátok fel olyan tragikusan – kérte őket. – Ez mindenkinek jót tesz majd! Te – csapott Liam vállára – foglalkozhatsz a nőd meghódításával…

-          Már meghódítottam!

-          … te pedig – fordult Niall felé – megvalósíthatod végre, amin hónapok óta dolgozol.

-          Én? – A szőke srác elpirult. – Én nem dolgozom semmin. – Louis somolyogva rákacsintott.

-          Ha te mondod…

-          És te mit fogsz csinálni? – szólt közbe Harry. Ahogy összevillant a tekintetük, hirtelen elektromos szikrák kezdtek pattogni a levegőben. Liam és Niall összehúzta magát.

-          Hogy én mit fogok tenni, ahhoz neked egyáltalán semmi közöd.

Na, persze Louis nem volt naiv; pontosan tudta, hogy ennyivel nem fogja megúszni, és így is lett. Éppen a kocsijához tartott, amikor gyors lépteket hallott meg maga mögött, de nem tervezte, hogy megáll, amíg el nem kapták a karját. Harry volt az, természetesen.

-          Hol voltál? – kérdezte halkan, tekintete tele volt kétségbeeséssel és szomorúsággal.

-          A tárgyalóban, ahol te is.

-          Tudod, hogy nem erről beszélek! – zihálta a másik. – Szilveszterkor! Vártalak a reptéren, mint egy kibaszott hülye, de te még csak egy üzenetet sem löktél, hogy bocs, meggondoltam magam!

-          Valami közbejött – mondta Louis, végig a másik csodaszép szemébe bámulva. Abban a pillanatban lehetetlennek tűnt, hogy valaha is megszűnik szeretni a srácot. De meg kellett próbálnia.

-          Igen? És mégis mi? – nyomult közelebb Harry. Már-már a kocsinak passzírozta Louis-t, de a srác nem lépett hátrébb. Jóllehet megviselte a göndör hajú testének közelsége, de annyira dühös volt, hogy úgysem izgult volna fel. – Mi lehetett fontosabb kettőnknél? – Louis fanyarul elmosolyodott, de nem válaszolt. – Boo? – A becenév egyenesen a srác szívéig hatolt. Harry fölemelte karcsú kezét, és végigsimított vele Louis arcélén, majd a nyakán. – Mi történt? Már… már nem akarsz engem? – És itt volt az a kibúvó, amire Louis-nak szüksége volt. Harry talán tudat alatt szolgáltatta, Louis-nak pedig vérzett a szíve, hogy ki kell használnia… de nem tehetett mást. Újra a szemébe nézett, mert tudta, hogy csak így lesznek teljes erejűek a szavai.

-          Nem. Már nem akarlak téged.

Louis nem volt rossz titoktartásban, ez már számtalanszor kiderült. Minél kevesebb ember tud valamit, neki csak annál jobb, egy pont után azonban már nem az ő kezében volt az irányítás. Ez a pont pedig a fájások megindulása volt.

A Brianna felbukkanása óta eltelt néhány hétben a lányt a legnagyobb titokban hozták-vitték a kórház és a Louis által vásárolt lakás között. Amikor csak lehetett, Louis is a lánnyal tartott a vizsgálatokra; ostobaság volt, de szerette volna látni, hogy fejlődik Harry gyereke a lány hasában. Hogy lesz belőle az a valami, amit ő sosem adhatott volna meg a srácnak. A kórház alkalmazottai – miután Louis ügyvédei felvetették a per lehetőségét – készségesen vállalták a titoktartást, és Brianna sem akadékoskodott, amíg megkapta mindazt a kényelmet, amit akart, és amit elvárt. Louis kiderítette, hogy nem túl jómódú a családja, azt azonban már nem tudta meg, Harry mégis hol akadt vele össze.

Ismételten, Louis nem volt naiv. Nem hitte el a legelső perctől kezdve, hogy Brianna tényleg Harry gyerekével terhes, de ez apasági vizsgálatig várnia kellett, amíg a baba megszületik. Addig is minden óvintézkedést megtett, és senkinek sem mondott semmit.

A nagy napon Louis végig a kórházban maradt. Alig néhány napja történt, hogy közölte Harryvel a parkolóban, nem akar tőle többé semmit, és az élete máris veszélyesen új irányt vett. Nem tudta, miért pont őt kereste fel ez a nő. Nem tudta, mit fog tenni, ha a baba tényleg Harryé. Nem tudta, hogy lesz képes elviselni ezt a terhet anélkül, hogy bárkinek is beszélhetne róla… és akkor megrezzent a telefonja.

-          Louis? – A srác lehunyta a szemét.

-          Eli. Mi a helyzet?

-          Veled mi a helyzet? Napok óta semmit sem hallottam felőled.

-          Igen… kicsit sűrű a program.

-          Miféle program? Szüneten vagytok éppen, nem?

-          De igen, csak…

-          Mr. Tomlinson? – A srác oldalra nézett, ahonnan a szülész közeledett felé.

-          Most mennem kell.

-          Louis, de…

-          Igen? – fordult az orvoshoz. – Mi a helyzet?

-          A baba és a mama is jól van – mosolygott rá a férfi. – Szeretné látni őket?

-          Szeretném, ha mihamarabb elvégeznék az apasági vizsgálatot – mondta Louis, majd a férfi felé nyújtott egy zacskót, benne Harry hajszálaival. – Itt a minta.

-          Oh, nos, rendben van. Máris elkezdjük, de az eredményekre még várni kell néhány napot.

-          Én itt leszek.

Néhány perccel később, amikor Louis erőt vett magán, és odaállt az üveg elé, ami a babákat választotta el a büszke apukáktól, már tudta, hogy nem is lesz szükség vizsgálatra. Alighogy meglátta a kisfiút, biztosan tudta, hogy Harry az apja. Másoknak nem tudta volna úgy megmagyarázni, hogy közben ne nézzék hülyének, de volt valami az apróságban, ami Harryre emlékeztette. A kisugárzása, az apró rándulásai, a jelenléte a térben mind azt bizonyította, hogy kitől is származik. És Louis egy része abban a pillanatban végleg összetört.

A titkolózás addig tartott, amíg ki nem tették a lábukat a kórházból. Louis végig ott maradt, amíg ki nem derült a – számára cseppet sem meglepő – eredmény, valamint amíg elég erősnek nem nyilvánították a kisfiút és a mamát ahhoz, hogy elhagyhassák az intézményt. Amint szétnyílt az ajtó, nyomban több tucat vaku villant, több tucat hang szólalt meg, és legalább három mikrofon termett Louis arca előtt.

-          Mr. Tomlinson, ki a hölgy?

-          Valóban az Ön gyermeke?

-          Miért éppen Freddie lett a neve?

-          Hol fognak élni ezután? Feleségül veszi a hölgyet?

-          Nem nyilatkozom – hangzott Louis egyetlen válasza, majd szerencsére odaértek a hatalmas autóhoz, amibe betessékelte Briannát és a gyereket, majd bepattant a volán mögé, és már ott sem voltak.

Legelőször Eleanor hívta.

-          Miért nem mondtad? – támadt neki nyomban.

-          Micsodát?

-          Ne szórakozz! Hogy gyereked lesz! – Louis néhány pillanatig hallgatott, de úgy vélte, neki is jár egy olyan valaki az életébe, akivel feltétel nélkül, mindent megoszt. Sajnálatos módon nem Harry lett az a valaki.

-          Este gyere át, és mindent elmondok.

Másodszor Lottie találta meg.

-          Uramisten, bátyó! – sivította a képernyőbe.

-          Neked lila a hajad?

-          Most nem ez a lényeg! – A háta mögé nézett. – Most olvastam, és tuti biztos, hogy ha anya megtudja, ki fog akadni! Mi a fene történt?

-          Nos, tudod, amikor egy férfi meg egy nő…

-          Neee, ezt hallani sem akarom! – integetett a kezével. – Azt hittem, hogy te… hogy te és Harry… - Az ajkába harapott, szeme értetlenséget tükrözött. Louis most ismét annak a kislánynak látta, aki tőle várt magyarázatot az élet nagy kérdéseire. – Ő tudja?

-          Nem tudom. Nem beszéltünk egy ideje. És különben sincs hozzá semmi köze.

-          Már hogyne lenne köze ahhoz a szerelmednek, ha gyereked születik egy nőtől!

-          Lottie? – hallatszott az anyjuk hangja a szobán kívülről, mire a két testvér rémülten nézett össze.

-          Próbállak fedezni, amíg csak lehet.

-          Kösz, húgi!

-          Cserébe küldj egy Gucci táskát!

-          Megdumáltuk! – És a vonal megszakadt.

Harmadszorra Liam és Niall állított be hozzá, arcukon keveredett a döbbenet és a hitetlenkedés. Louis beinvitálta őket, hellyel és itallal kínálta, majd letelepedett velük szemben.

-          Ja. Van egy fiam.

-          Ki ez a csaj? – kérdezte Niall. – Mióta ismered? – Louis gyors fejszámolást akart végezni, de inkább hagyta a francba.

-          Tavaly ismertem meg. Csak egyetlen éjszaka volt, de elég jó lehettem – próbálta elviccelni a dolgot, sikertelenül.

-          Mikor akartad elmondani? – folytatta Liam.

-          Nem is tudom. Talán amikor már én magam is felocsúdtam. – Louis úgy vélte, itt az ideje egy kis őszinteségnek. – Én is csak nemrég tudtam meg.

-          Az hogy lehet? – csodálkozott el Niall.

-          Egyszer csak beállított hozzám a csaj… gömbölyű hassal, és… a többit már ki tudjátok találni. Addig senkinek sem akartam elmondani, amíg nem tudom a vizsgálat eredményét. Utána pedig… magamhoz kellett térnem. Át kell szerveznem az életem, hogy beleférjen egy gyerek. Habár Brianna fogja nevelni, de azért én is szeretnék az élete része lenni. – A hazugság olyan könnyedén csusszant a nyelvére, mintha papírról olvasná… ami, ha úgy vesszük, igaz is volt.

-          Segíthetünk valamiben? – kérdezte Liam, túl a kezdeti sokkon.

-          Kösz, de megoldom. – Aztán, mivel nem bírta ki, folytatta. – Harryvel beszéltetek?

-          Igen – grimaszolt a szőke, és nem nézett rá. – Kicsit elfoglalt, de tudott rám időt szakítani. Ki akartam kérni a véleményét, de épp akkor hallottuk a hírt… teljesen elsápadt – mesélte őszintén. – Összepréselte a száját, és csak bámulta a tévét. Aztán a kezébe kapta a mobilját, mintha fel akarna hívni téged… de végül nem tette. Ugye?

-          Nem. Nem tette. Miben kellett volna segítenie? Mi nem tudjuk megoldani? – Niall, ezúttal őszintén, elmosolyodott.

-          Ráérünk még arra. Most viszont el kell mennünk inni egyet, apuka.