Az új fejezet megérkezett, kellemes olvasást! :)
A következő napokban Louis-t annyira lefoglalta az ikrek
érkezése, hogy meg sem kérdezte a barátaitól, milyen dalban egyeztek meg Eddel,
utána pedig lehetősége sem adódott rá, mert november elején az egyik délutáni próbára
beállított maga a sztár, teljes kíséretével.
Harry azon nyomban felpattant, és lelkesen üdvözölte.
-
Haver, örülünk, hogy itt vagy.
-
Részemről a megtiszteltetés. – A vörös hajú,
szemüveges srác kedves mosollyal az arcán hagyta, hogy egy székbe tessékeljék.
– Ugye nem zavartam meg semmit?
-
Csak ötletelünk, és persze pengetünk – felelte
Niall, ölében a gitárjával, mire Ed rávigyorgott. – Megmutatod, mit hoztál
nekünk?
-
Hogyne. A véleményeteket szeretném kérni, mert
ez még nem a végleges változat. – Előhúzott a hátizsákjából egy öl papírt, majd
a mellette álldogáló Harry felé nyújtotta.
-
Szövegben inkább Louis az illetékes – hárított
az rögtön, így a másikra várt a feladat, hogy átvegye a papírokat.
Néhány perce elment arra, hogy sorba rendezte az oldalakat –
Ed bocsánatkérőn megvonta a vállát -, aztán végre elé ugrott az első sor. Aztán
a második, a harmadik, és a refrén…
I have loved you since we were eighteen…
Louis majdnem hangosan felordított, de végül csak nyelt
egyet, és továbbadta a papírokat Niallnek.
-
Nagyon utálod? – mosolygott rá Ed halványan, de
egyáltalán nem tűnt bosszúsnak, sem meglepettnek.
-
Miért utálná? – szólt közbe Liam. – Ez a dal
atom, tökéletesen illeszkedik a profilunkba. – Ed azonban továbbra is csak
Louis-ra nézett.
-
Nagyon jó anyag – kezdte az -, csupán túl
személyesnek tűnik nekem.
-
Ez nem véletlen, mert az. – Ennél többet viszont
nem volt hajlandó mondani. De nem is kellett.
Louis alig látott a fáradtságtól, mikor tíz óra után
hazaesett. Próba után legurított még néhány pohárral a srácokkal, de nagyon
vigyázott, hogy még a józanság határán maradjon.
Az énje egyik része abban bízott, hogy Harry követni fogja,
de talán a legutóbbi beszélgetésük után erre nemigen kellene számítania…
-
Mi a fasz ez? – támadta le a srácot a bár
mosdójában.
-
Ez konkrétan az, már behatóan kellene ismerned…
-
A dalszöveg! Mi ez?
-
Ja, azt Edtől kellene kérdezned…
-
Biztos vagyok benne, hogy adtál neki néhány
instrukciót… - sziszegte Louis, miközben Harry kezet mosott. – Tagadni akarod?
-
Nem tagadom – vont vállat -, de igazából nincs
bizonyítékod.
-
Te most szórakozol velem?
-
Igen, kicsit – nevetett rá Harry. – És akkor mi
van, ha esetleg mondtam neki valami ilyesmit… ő pedig merő véletlenségből
beleírta? Senki sem tudja, hogy kire vonatkozik…
-
Nos, Ed nagyon úgy nézett rám, mintha mégis
sejtene valamit…- Louis mélyet sóhajtott, ahogy Harry odalépett elé, egyik
kezét a feje mellett a csempére téve.
-
Ed az egyik jó barátom – suttogta -, és sok
mindent elmondok neki. Bármit sejt is, soha senkinek sem fogja elmondani.
-
Nem ez a lényeg…
-
Akkor mi a lényeg, Boo? – A füléhez hajolt. –
Azt akarod mondani, hogy nem szeretjük egymást olyan régen?
-
Hazz…
-
Hm?
-
Liam és Niall nem tudhat róla, Ed viszont igen?
– Harry erre elhúzódott.
-
De hát…
-
Hagyjuk – csusszant ki a karja alól Louis. – Te
úgyis mindig azt csinálsz, amit akarsz.
Ja, szóval ezután nemigen reménykedhetett abban, hogy Harry
felbukkan…
Megejtette a szokásos hívását az anyja felé – aki néha egész
éjszaka is fent volt a gyerekekkel -, majd bekapott néhány falatot, és vett egy
zuhanyt.
Önmagának sem tudta megmagyarázni, miért kapta fel úgy a
vizet. Utálta, hogy Harry megbeszéli valakivel a problémáikat, és az a valaki
most dalt írt róluk.
-
Magyarázattal tartozol.
Louis – miután lábon kihordott egy infarktust –
eltöprengett, mégis mi a francért adott kulcsot a másik srácnak.
Komótosan megtörölközött, majd letörölte a párát a tükörről.
Jól látta, hogy Harry haja máris kezdett még inkább begöndörödni a párától,
amin önkéntelenül mosolyognia kellett.
-
Itt maradsz? – A másik srác összevonta a szemöldökét.
-
A kocsmában még szét akartál ütni.
-
Túlreagáltam.
-
Az kurvára biztos. Min mosolyogsz még mindig?
-
Rajtad. És azon, milyen lenne az a világ, ahol
együtt élhetünk. – Harry tekintete ellágyult. Hiába, hosszú távon nem voltak
képesek haragudni egymásra.
-
Azt a világot én is szívesen megnézném. – Louis
mögé lépett, és a nyakába csókolt, lenyalva néhány vízcseppet a bőréről. – Csak
fájdalmat okozol magadnak, ha ilyesmiken agyalsz.
Louis ismét elmosolyodott – ezúttal keserűen. Korábban el
sem lehetett volna képzelni, hogy ne együtt lakjanak, de azóta felnőttek. A
legutóbbi videójuk alatt sorra ömlengtek a rajongók, hogy Harry mennyit
változott, és mennyire jól néz ki. Nyilván nem egyedül hajtja álomra a fejét
minden este…
Louis-nak nem kellett volna semmit számon kérnie, elvégre ő
maga füvezett, cigizett és ivott, de amióta Harryvel összejöttek, nem feküdt le
mással, és nem azért, mert nem kívánt meg senkit.
Némán nézte, ahogy Harry elhevert az ágyon.
-
Bocsánatot kell kérned Edtől.
-
Rendben. – Meglepődés suhant át Harry arcán, de
Louis most ezzel sem tudott törődni.
Felvett egy alsót, majd bebújt a takaró alá. A hátában
érezte a másik tekintetét, de nem fordult meg. Sértődött feleségként
viselkedett? Igen. Harry megérdemelte ezt a bánásmódot? Nyilván nem, Louis azonban
annyira fáradt volt… otthonának falai között már nem tudott úgy tenni, mintha
nem fájna neki Harry viselkedése. Összeszorította a szemét, ahogy a másik
csókokat nyomott a hátára.
-
Aludj jól, Boo. Én itt leszek.
Természetesen nem volt ott. Ahogy Louis reggel kinyitotta a
szemét, csak a kinti szürke eget látta, na meg az ébresztőórát, ami
figyelmeztette, hogy késésben van. Még a borotválkozásról is lemondott, a haja
pedig kénytelen lesz kibírni a napot zselé nélkül. A leharcolt külsőnek
köszönhetően senki sem ismerte fel a stúdió felé menet, de még azzal sem
törődött volna.
-
Jó reggelt! – tette be maga mögött a terem
ajtaját. Julian meglepetten pillantott fel.
-
Louis! – Az órájára nézett. – A többiek
valószínűleg még úton vannak…
-
Az jó, mert veled akartam beszélni. – Lehuppant
mellé, majd szétterítette előtte a füzetét. – Vetnél erre egy pillantást? –
Julian érdeklődve kezdte olvasni a sorokat.
-
Ez igen csak leegyszerűsített. És lényegre törő.
-
Liam is segített – dőlt hátra a srác. –
Szerinted lenne helye a lemezen?
-
Hogy lenne-e helye? – nevetett fel a férfi. –
Hidd el nekem, ez lesz az egyik dal, amiért a rajongók meg fognak vadulni.
-
Kösz, haver – mosolygott Louis. – Talán nem
hiszed, de végtelenül sokat jelent nekem, hogy támogatsz. A te útmutatásod
nélkül valószínűleg soha nem lettem volna elég bátor ahhoz, hogy a szövegeimen
keresztül szóljak az emberekhez.
-
Számomra elég korán nyilvánvaló lett, milyen
tehetséges vagy. – Habozva folytatta: - Talán nem veszed bántásnak a következő
szavaimat, de biztosan te is érzed, hogy nem olyan erős a hangod, mint mondjuk
Harryé…
-
Persze – mosolygott a srác, jelezve, hogy
folytathatja.
-
… de ezt a kvázi hiányosságodat rettentően jól
pótolod a szövegeiddel. – Julian belelapozott a füzetbe. – Ez egy kincsesbánya,
barátom. Az One direction nem tartana ott, ahol, ha benned nem lenne ennyi
minden, amit meg akarsz osztani a világgal. Liam kezd fejlődni, sokat segít
neked a rímekkel, a megfelelő szavak megtalálásával. Harry hangja egészen
rendkívüli, Niall pedig szintén rengeteget fejlődött. Egyikőtök sem
hiányozhatna a csapatból, mert a másik három azonnal leblokkolna, és szétesne
az egész.
-
Miért mondod ezt? – vonta fel a szemöldökét
Louis. – Talán… csak nem hallottál valamit? – De még be sem fejezte, a másik
már a fejét ingatta.
-
Nem akartalak megijeszteni. Szó sincs arról,
hogy valaki ki akarna lépni. – Felsóhajtott, aztán nyílt és őszinte tekintettel
ránézett. – Csak attól tartok, hamarosan túl sok lesz a teher rajtatok. – Louis
elmosolyodott.
-
Igen, ezt mi is érezzük, hidd el. De mit
tehetnénk? Annyi ötletünk van, és még annyi helyen nem jártunk! Addig akarjuk
csinálni, amíg érezzük magunkban az erőt és az elszántságot.
-
Bízom bennetek – veregette meg a vállát Julian.
– Ti képesek lesztek meghódítani a világot.
2014. november 17. A nap, amikor a srácok kiadták az új
lemezüket, mely igen rövid idő alatt ismét a listák élére ugrott. A lemez,
amibe a szívüket-lelkület beleadták, és ami még a modest szerint is felülmúlta
a várakozásokat. A lemez, mely tartalmazott egy olyan szerelmes dalt, amilyet a
fiúk a Little things óta nem dobtak piacra. Az 18 közönség kedvenc lett, és
természetesen azonnal napvilágot látott megannyi teória, hogy kire is
vonatkozhat a dalszöveg.
-
Szép munka – mosolygott rájuk Paul, az újév
utáni első megbeszélésük alkalmával. Louis szerint a férfi kicsit lefogyott, és
a nyakkendője is csálén állt. – Hetek óta semmi másról nem beszélnek, csak az
új korongról. A turnéig hátralévő időt kitöltik az interjúk, ahol bármiről
beszélhettek, amiről csak akartok. – A srácok bólintottak, ezúttal még
Louis-nak sem volt kedve benyögni valami oda nem illőt. – A vezetőség úgy
döntött, elég érettek vagytok már ahhoz, hogy bizonyos pontokon szabad utat
biztosítsunk nektek. – Hatásszünetet
tartott. – Így a mai naptól fogva nem érvényesek többé azok a személyes mappák,
amiket a szerződéskötéskor kaptatok. – Louis nem hitt a fülének.
-
Igazán? – kérdezte, ahogy felült a székben. – És
miért csak most érdemeltük ki? Vagy mivel? Ne haragudj, de egész biztosan nem
csak mostanra sikerült meghálálnunk nektek mindazt, amit értünk tettetek. – A
srác szavai csöpögtek a gúnytól, de Paul nem ugrott be neki.
-
Természetesen nem a profitról van szó. Egész
egyszerűen rájöttünk, hogy úgysem tartjátok már be a szabályokat, így
eltöröltük azokat. Liam komoly kapcsolatban él – nézett a srácra -, Niall nem
ment bele egy olyan viszonyba, amit mi kedvezőnek tartottunk volna…
-
Oh, úgy sajnálom, biztos nagy csapás volt ez
nektek – ironizált Louis. Paul farkasszemet nézett vele, aztán kigombolta az
öltönyét, és leült.
-
Liam, Niall, megtennétek, hogy néhány percre
magunkra hagytok minket? – A két srác összenézett. Úgy tűnt, vitába akarnak
szállni, de Harry rájuk mosolygott.
-
Nem lesz gond. Később találkozunk.
Amint csukódott az ajtó, Louis felkészült egy újabb
szentbeszédre azzal kapcsolatban, hogyan is kell viselkedniük a következő
turnén, vagy, hogy mennyire viselkedjenek kétértelműen az interjúk alatt,
Paulnak azonban sikerült meglepnie, amikor azt mondta…
-
Larry Stylinsonnak vége. – Csend.
-
Mit akarsz ezzel? – fonta karba a kezét Louis.
-
Csupán közöltem, hogy nem kell tovább
eljátszanotok, hogy szeretők vagytok. Nem kell többé egymáshoz érnetek, amikor
lekaphatnak titeket. Nem kell kétértelmű pillantásokat váltanotok, vagy
féltékenységi jelenetet rendeznetek. Ennyi volt. Vége. – Louis érezte, hogy a
szeme tenyérnyi nagyságúra kerekedik, a szíve pedig őrülten dobogott. Volt
fogalma vajon ennek a faszkalapnak, mit is mondott az imént? Hiszen Louis
nemrég majdnem világosan az értésére adta, hogy ők ketten tényleg beleszerettek
egymásba… hogy tudta most ezt mégis ilyen szenvtelenül előadni? Az agyát
elborító ködön Harry hangja hatolt át.
-
Ez aztán a megkönnyebbülés, Paul. Szabad tudni,
mivel érdemeltük ki ezt a kegyet? – A férfi valószínűleg nem számított arra,
hogy a göndör hajúval kell beszélgetnie erről, elvégre korábban Louis volt az,
aki magára vállalta a vitákat.
-
A… a vezetőség úgy véli, megtettétek, amit
kértünk tőletek. Sőt. Néha már át is estetek a ló túloldalára, ezért…
-
Ezért gyorsan bezárjátok a bazárt, mielőtt még
nagyobb galibát okoznánk, amit már nem lehetne könnyedén elintézni – fejezte be
Harry, s közben bólogatott. – Ez teljesen érthető, Paul. – A férfi
összerezzent, amit Louis teljesen megértett. Harry még sosem mondta ki a férfi
nevét ilyen hangon… mintha meg tudná fojtani egy pohár vízben. Aztán a srác
szépségesen elmosolyodott, majd felállt. – Köszönjük, hogy megosztottad ezt
velünk. De ha jól értelmezem, a mappáknak vége, és ebben a témában nem kell
többé követnünk semmilyen utasítást. Így van?
-
I… igen.
-
Rendben. – Harry áthajolt az asztalon, Louis
teste pedig ugrásra készen megfeszült. – Mert nehogy azt hidd, hogy nem fogunk
élni ezzel a szabadsággal. Azt teszünk, amit akarunk. Ott és akkor, amikor
akarjuk. Ha kedvem támad, lekapom Louis-t a színpad mögötti folyosón, mindenki
szeme láttára. Ha akarom, nekipasszírozom az öltöző falának, és megdugom. –
Elmosolyodott. – De ahhoz neked már nem lesz semmi közöd, nem igaz, Paul? –
Azzal fürge léptekkel távozott.
Természetesen Harrynek csak a szája volt nagy. Valóban
letámadta néha-néha Louis-t egy csókkal, vagy egy gyors menettel, de sosem
olyankor, amikor csak a leghalványabb esélye is megvolt annak, hogy
rajtakaphatják őket. A színpadon hozták a szokásos formájukat; Louis a másik
után bámult, akárhányszor elhaladt mellette; nem bírta levenni róla a szemét,
amikor egy különösen szívhez szóló részt énekelt, és persze alig tudta
figyelmen kívül hagyni a rajongók plakátjait, akik drukkoltak nekik. Harry néha
ennél is tovább ment, de Louis nem tudott ott lenni minden egyes ilyen
alkalommal.
A Four valóban átütő siker lett, s ahogy Julian megjósolta,
az egyik nagy kedvencnek a No controlt választották. Könnyen megtanulható
szövege és pörgős ritmusa miatt a rajongók imádták, Louis szíve pedig megtelt
örömmel arra gondolva, hogy ismét eljuttathatott hozzájuk egy darabot magából.
Minden tökéletesnek tűnt – hellyel-közel. Harry nem volt
mindig mellette, de amikor igen, akkor bebizonyította számára, hogy a szíve még
mindig az övé. Végtelennek tűnő ideig kényeztették egymást, hogy aztán másnap
este a színpadon felszisszenjenek minden egyes ugrás után. De Louis nem bánta.
Azokkal volt, akikkel imádott együtt dolgozni, a családja rendben volt odahaza,
és Harrynek adta minden szerelmét és szenvedélyét. Mi ronthatta volna el ezt az
egészet?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése