Hazudósok 9. fejezet

Valószínűleg nem fogtok szeretni ezért a fejezetért... ettől függetlenül kellemes olvasást! :)

Hajnali három felé járt az idő Santiagóban. A Nap hamarosan felkel, nekik pedig újra indulniuk kell próbálni, de Louis még csak le sem hunyta a szemét. Nem mintha nem lett volna fáradt – még nem telt el annyi idő, hogy felvehette volna a turné ritmusát -, de egyszerűen nem tudott elaludni. A mellette lévő ágyon Niall nyugodtan hortyogott, Louis pedig büszke volt barátjára. A szőke igazán elemében volt, főleg, mivel nagyszerű volt a fogadtatása az általa szerzett dalnak. Louis felsóhajtott, és a feje alá tette a karját.

Néhány hónappal ezelőtt még alig várta, hogy végre kiszabaduljanak a modest és Paul figyelő tekintete alól. Azt tervezgette, milyen mocskos dolgokat fognak majd művelni egymással a szobában… Ehhez képest olyan távol voltak egymástól, amennyire csak lehetséges, és Louis-nak jelenleg fogalma sem volt, megváltozik-e ez valaha is.

Pár órával később, a színpad közepén állva aztán már igencsak fáradtnak érezte magát, de ahogy elindult a zene, újra felszökött a testében az adrenalin.

-          Hé, Josh, told meg egy kicsit! – rikkantotta Liam a fülesét igazgatva.

-          Már leszakad a karom, ember!

-          Akkor valószínűleg nem rejszoltál eleget! – Felcsattanó nevetés a zenészek részéről; Louis elkapta Niall grimaszát.

-          Nem ismerem ezt a fogalmat, van csajom!

-          És a turnéra is magaddal hoztad? – vonogatta a szemöldökét sokatmondóan Liam, mire Louis gyorsan beleköhögött a mikrofonba. Mindenki a füléhez kapta a kezét.

-          Bocsesz!

-          De nagyon melózni akar valaki!

-          Tudjuk le, aztán húzzunk kajálni – szólt közbe Niall is, majd végigszáguldott a színpadon, és rávigyorgott a képzeletbeli közönségre. – Hé, Santiago, mi a helyzet?

-          Imádunk titeket! – cincogta Louis a mikrofonba.

-          Mi is imádunk titeket!

-          De Liam a legkirályabb!

-          Vagy csak azt szeretné elhitetni magáról – vágott vissza a szőke, aztán összepacsizott Louis-val visszafelé jövet.

-          Bekaphatjátok – reagálta le Liam királyi méltósággal, majd intett a zenekarnak, hogy kezdhetik a következő dalt.

-          Fantasztikus – szűrte Louis a fogai között, ahogy Liam felemelte a mikrofont, és eldarálta a Something great első sorait. A srác tudatosan nem nézett Harry irányába, mert egyrészt tudta, hogy elgyengülne, másrészt sejtette, mit látna az arcán.

A véghajrában, a Best song evernél aztán egyszer csak megjelent Paul, a koreográfus. A négy srác egy emberként nyögött fel.

-          Basszus, ez megint a This is us forgatása? – morogta Louis.

-          Fiúk – ragyogott rájuk a férfi. – Ugyan, nem lesz az olyan fájdalmas. Csak néhány lépésről van szó…

-          De az a néhány lépés a pokolba visz – közölte Niall. Bumm-caa, hangzott fel a kísérőzene, de a szőke tudomást sem vett róla.

-          Azt hittem már rájöttél, hogy velünk nem érdemes kísérletezned – mosolygott rá Harry, pedig ő még tudott is táncolni.

-          Sosem adom fel a reményt – sóhajtott fel Paul, aztán összecsapta a tenyerét. – Tudom, hogy nektek nincs szükségetek átfogó koreográfiára, mert folyamatosan fel-alá ugráltok a színpadon… Igaz is, nem rándult meg a lábad a múltkor? – fordult Niall irányába.

-          Nem volt vészes.

-          Az ilyen ugrásokkal azért óvatosan.

-          De olyan királyul nézett ki! – vigyorgott a srác, ezt pedig senki sem vonta kétségbe.

-          Az már kevésbé fog királyul kinézni, ha a turné első felét gipszben töltöd – dorgálta Paul. – Akkor aztán ücsöröghetnél azon a csinos kis fenekeden.

-          Álljon meg a menet! – nyújtotta ki a kezét Louis, s a mikrofonnal előbb a férfira, majd a saját hátsójára mutatott. – Már megegyeztünk, hogy én vagyok a fenékbajnok.

-          Télleg? – vakarta a fejét Liam.

-          Én semmi ilyesmire nem emlékszem – somolygott a szőke. – Hát te, Harry? – Egy szívdobbanásnyi időre Louis lélegzete elakadt.

-          Tényleg azt akarod, hogy válaszoljak? – kérdezett vissza halál nyugodtan, aztán a nyomaték kedvéért ráütött Niall fenekére.

Louis ezek után már a táncban is benne volt, csak ejtsék végre a témát. Liam és Niall sem hülye, sem vak nem volt; ő és Harry néha szinte elválaszthatatlanok voltak, máskor meg – mint most is – alig szóltak egymáshoz. A feszültség azonban mindig jelen volt közöttük, és Louis rettegett attól a pillanattól, amikor barátai megelégelik a viselkedésüket, és válaszokat követelnek. Addig is a legjobb formáját kell hoznia, és lehetőleg kerülnie kell Harryt.

Mintha ez kivitelezhető lenne!, dohogott Louis magában, amikor az esti fellépés alatt még pisilni is egyszerre mentek ki. A srác összepréselt szájjal vonult el Harry mellett, aki – új imidzsének megfelelően – feszülős nadrágjához egy mintás selyeminget viselt, ami láttatni engedett néhányat a mellkasát díszítő tetoválásokból. A haját egy kendővel kötötte hátra, gyűrűi pedig minden alkalommal megcsillantak, ahogy a szájához emelte a mikrofont. Egyszóval baszottul dögösen nézett ki, nem mintha Louis-nak most a baszásra kellett volna gondolnia, pláne nem Harryvel kapcsolatban.

-          Nem tudom, miért mindig engem hagynak itt – mondta épp Liam. – Pedig nekem van gondom a vesémmel!

-          A dumával viszont nincs – szólalt meg Louis, mire felzúgott a taps. – Úgy nyomod a rizsát, mintha erre születtél volna.

-          Ne hízelegj, nem kapod meg az utolsó müzli szeletemet! – Nevetés.

-          A répát részesítem előnyben – kacsintott Louis, aztán összevigyorogtak a hangorkán közepette.

A rajongók valamiért meg voltak győződve róla, hogy Louis utálja a répát, így a srácok minden alkalmat megragadtak, hogy ezzel viccelődjenek – általában Louis kárára.

A srác elsétált barátja mellett.

-          Szóval, most, hogy megmentettelek titeket attól, hogy továbbra is Mr. Payne panaszait kelljen hallgatnotok… beszéljünk egy kicsit arról, mennyire érzitek jól magatokat ma este! – Feldobta a kezét a levegőbe, mialatt a stadiont betöltötte a rajongók üvöltése. Louis arcán széles mosoly, szívében pedig melegség terjedt szét. – Fantasztikusak vagytok!

-          Ehhez nem fér kétség – vette át a szót Harry, aki épp visszatért a színpadra. – Mi pedig boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk veletek! – És már indult is a Happily.

Május folyamán tizennégy koncertet adtak tíz különböző városban, amit néha egy-egy interjú szakított meg. A feszes tempó miatt városnézésre még csak nem is gondolhattak; megesett, hogy a színpadról egyenesen buszra szálltak, és indultak tovább. Louis minden energiáját a fellépésekbe fektette, de nem tudta megakadályozni, hogy ne felejtse a tekintetét Harryn. Borzasztóan szerette volna megosztani vele az ágyát, a gondolatait és a testét esténként, de megfogadta, hogy nem ő lesz az első, aki megtesz egy lépést. Dacosan úgy gondolta, Harrynek kell előbb bocsánatot kérnie, vagy némi megbánást tanúsítania. Ehelyett Harry lazán, vidáman, és saját fontosságának teljes tudatában robogott végig a napokon, észre sem véve, hogy közönye mindinkább összetörni Louis reménykedő szívét.

-          Neked sem kellene ilyen véresen komolyan venned, ha ő sem teszi – mondta Eleanor.

-          Aha – slukkolt Louis. – Bezzeg amikor rólunk cikkeztek valami pikánsat, nekem azonnal térden állva kellett esedeznem.

-          Nem kellett – mutatott rá Eleanor. – Oké, durcás volt, amit te nem bírtál nézni…

-          Ő erősebb nálam, úgy tűnik. – A srác elnézett a parkolón keresztül a busz irányába.

Szünetet tartottak hazafelé menet, ugyanis a turné következő állomásain végre hazatérhetnek Angliába. Arra mondjuk így sem lesz idejük, hogy a családjukkal töltsenek néhány napot, de már az ismerős környezet és az, hogy hazai rajongók előtt játszhatnak, még keményebb munkára ösztönözte őket. Louis kénytelen volt elismerni, hogy Paul értett a munkájához.

-          Vagy csak jobb színész – hatolt el hozzá Eleanor hangja. – Te mindig őszintén kimutatod az érzéseidet… már-már a kezébe adod a szíved.

-          Mert szeretem – morogta Louis, majd a földre dobta a csikket, és eltiporta.

Louis néha egy picsogó kiscsajnak érezte magát. Ilyenkor magára hagyta a barátait, fogott egy labdát, és addig rugdosta, míg az izmai égni nem kezdtek. Ezután lefeküdt a betonra széttárt karokkal, és csak bámulta az eget üres aggyal. A koncertek egyik kedvenc hozadéka az volt, hogy a csillagos ég alatt zenélhetett, és nem egyszer csalt könnyeket a szemébe, hogy a rajongók néha fényesebben ragyogtak, s mindezt csak azért, mert boldogok voltak, hogy őket hallgathatják.

Louis meg sem rezdült, mikor Niall leheveredett mellé.

-          Mizu? – kérdezte a szőkétől.

-          Indulunk kajálni. Jössz, vagy hozzunk valamit? – Louis számára csábító volt, hogy néhány óra erejéig egyedül maradjon a buszban, de azt is tudta, hogy barátai számítanak rá. Így hát azt felelte:

-          Naná, hogy megyek.

A srác Eleanor tanácsát megfogadva igyekezett kevésbé görcsös lenni. Elvégre nem adhatta meg Harrynek azt az elégtételt, hogy nyilvánosan összeroppanjon miatta.

-          Otthon, édes otthon!

-          Te ír vagy.

-          Mit akarsz ezzel mondani?

-          Biztosan csak azt – karolta át gyorsan Louis -, hogy habár Anglia szíve repes örömében, amiért otthonodnak hívod, azért dicső hazádról sem szabad megfeledkezned. – Ahogy Niall felvont szemöldökkel nézett rájuk, Liamből kirobbant a nevetés.

-          Hihetetlen, hogy még viccelődésre is van erőtök – sóhajtott a szőke. – Elkérem a kulcsokat.

-          Imádunk, Horan! – kiáltott utána Liam, mire a recepciós ijedten kapta fel a fejét.

-          Payne – sóhajtotta Harry, aki elfoglalta az egyetlen kanapét, hogy elheverjen rajta.

-          Tessék?

-          Nem kéne ennyit piszkálnod.

-          Kit?

-          Niall-t.

-          A piszkálás családi kötelességem! – mondta Liam nevetve, aztán olyan hirtelen hallgatott el, hogy Louis ránézett. – Nem piszkálom többet, mint ti, és tudja, hogy sosem bántanám.

-          Csak mondom – vont vállat Harry nyeglén, szeme továbbra is csukva. – Már nem sokáig fogja ezt elviselni. – Liam úgy tátogott a döbbenettől, mint egy partra vetett hal.

-          Akarsz beszélni arról, ki mennyit visel el? – kérdezte halkan Louis. Biztos lehetett benne, hogy a srác meghallotta, mert az egész teste megfeszült. – Niall pontosan tudja, hogy szeretjük, és ezen egy kis szívatás nem fog változtatni. – Aztán még halkabban hozzátette: - Különben is, ki vagy te, hogy megmond, mit csináljunk, vagy mit ne? Az anyánk? Vagy… a bandavezér?

-          Megvannak – jelentette a visszatérő Niall, majd odadobta az egyik kulcsot Louis-nak. – Gyerünk, Payne.

-          Várj csak, mi van? – ült fel Harry hirtelen, Louis tekintete pedig azonnal a hátul lelapult hajára szegeződött. Vajon lehet egyazon embert egyszerre gyűlölni és szeretni? Mert Louis ebben a pillanatban szívesen megütötte volna a másikat, hogy aztán jégért rohanjon, és ápolja. – Liam az én szobatársam.

-          Bocs, haver – vont vállat a srác, ahogy felkapta a táskáját. – Mostantól nem. Beszélsz álmodban, én meg nem akarok hulla lenni.

-          És akkor Niall miért nem…

-          Ezt Paullal beszéld meg! – indítványozta a szőke kicsit erélyesebben, majd már ott sem voltak.

-          Azt fogom tenni – sziszegte Harry, majd felállt, hogy elő tudja venni a mobilját a szűk nadrágjából. Mikor feltűnt neki, hogy Louis nem veszi le róla a tekintetét, folytatta: - Te rendezted így?

-          Nyilván – morogta a srác. – Mivel, mint tudod, minden vágyam egy szobában aludni veled. – Erre Harry olyan szélesen vigyorodott el, hogy Louis-nak kihagyott a szívverése. Ez csak tovább fokozódott, mikor a srác közelebb lépett hozzá. Louis a recepcióst kereste a tekintetével, de a fickó felszívódott, viszont lehettek kamerák, leselkedő fotósok, és ezernyi más dolog… Amivel Harry természetesen egyáltalán nem törődött; odahajolt a másik füléhez, és azt suttogta:

-          Pontosan tudom, hogy nem aludni szeretnél velem egy szobában – azzal megnyalta az ajkát, és odébb állt.

Louis is nagyon szerette volna tudni, hogy miért rakták őket hirtelen egy szobába… hacsak Paul meg nem érezte, hogy Louis mennyire dühös a másikra, így nem kellett attól tartani, hogy egymás alatt kötnek ki.

A srác lassan elszívott egy cigit a maguk elé bámuló őrök közelében, beszélt az anyjával néhány szót, végül egy halálraítélt kecsességével elindult a szobájuk felé.

Louis mindig furán érezte magát, amikor kihalt folyosókon haladt végig; folyton attól tartott, hogy elvadult rajongók rárontanak és ízekre szedik. Érthetően jobban kedvelte azokat, akik csendesen mosolyogva vártak rájuk a szállodák előtt. Louis így is annyi mindent volt kénytelen eltitkolni; nem tudott volna még ennél is elővigyázatosabb lenni.

A fülében érezte dobogó szívét, ahogy belépett a sötét szobába. A beszűrődő halvány fényben látta, hogy Harry az ajtóhoz közelebb eső ágyon alszik, így kicsit megkönnyebbülve sétált a fürdőbe, hogy lezuhanyozzon.

Nem kell kellemetlennek lennie, nyugtatta magát, mialatt a víz végigfolyt a testén. Odabent csak életem szerelme alszik, aki lefeküdt egy nővel. Nem nagy ügy.

-          Még magamat sem tudom átverni – motyogta a csempének elkeseredetten.

Azon töprengett, mikor is lett ennyire puhány. Volt idő, amikor öt másodperc alatt lezúzott bárkit, ha úgy tartotta kedve. Volt idő, amikor éjt nappallá téve bulizott, ivott és betépett, és nem számítottak a következmények.

A saját ágyába bújva hátat fordított Harrynek és pontosan tudta, hogy valamilyen hülyeséget fog csinálni.

Június elején a banda visszatért Londonba, hogy három egymást követő estén zenéljenek a népnek. Mind izgatottan várták a fellépést, ugyanis a családtagjaik azt ígérték, tiszteletüket teszik.

Az első koncert előtti napot Paul nagy kegyesen szabadnappá nyilvánította, amit Louis rendesen ki is használt.

-          Hallucinálok tán? – pislogott a fekete hajú, indiai srác, miután Louis belépett a tetováló szalon ajtaján. – Csak nem Louis Tomlinson az, személyesen?

-          Élőben és sztereóban – bólintott az, de nem ment közelebb. Még nem tudta biztosan, szívélyes-e a fogadtatása. – Hogy megy a sorod, Zayn? – A srác vigyorogva csóválta a fejét.

-          Két év után csak így idetolod a képed, és azt kérded, hogy ityeg? Az a minimum, hogy kérsz egy tetkót!

-          Még egy már úgysem szúr majd szemet – egyezett bele Louis, majd lehuppant a székbe. Zayn rábökött az ujjával.

-          Nana! Csak ne kicsinyeld le a munkámat!

-          Eszembe sem jutott. – Zayn felvont szemöldökkel méregette.

-          Mit akarsz és hová? – Louis szívesen felelte volna, hogy egy tőrt a szívembe, de… de mégis, mi a francért ne?

-          Enyje, ez teljesen kiment a fejemből.

-          Még szerencse, hogy a mienkből nem – kacsintott Liamre Ashton, az 5SoS fiúbanda dobosa, akik a legteljesebb lelki nyugalommal terpeszkedtek a pihenőszobában.

-          Íme az előzenekarunk! – lelkendezett Niall széttárt karral, majd lepacsizott a dobossal.

-          Biztosak vagytok benne, hogy bírni fogjátok a nyomást? – csipkelődött Louis. – Három este, három fellépés…

-          Híresen jó az állóképességünk, Tomlinson – vigyorgott Calum, keresztbe téve a lábát. – Egy percig sem kell aggódnod.

-          A helyedben inkább magamért aggódnék – mondta Luke. – Mi az a kötés a karodon? Megvágtad magad?

-          Úgy is mondhatjuk – vont vállat Louis, ahogy ledobta az asztalra a szemüvegét, amire nem is annyira a tűző nap miatt volt szüksége, sokkal inkább, hogy eltakarja vele karikás szemét. A múlt éjszakáról kevés dologra emlékezett, de arra még teljesen tisztán, mit is varrt végül Zayn a karjára.

-          Mindig ilyen fantasztikus a hangulat nálatok? – érdeklődött Calum.

-          Ennél sokkal rosszabb szokott lenni – gúnyolódott Niall. – Pláne, ha ezek ketten összevesznek, és éppen mosolyszünet van.

-          Várj csak, várj – könyökölt Luke a térdére. – Én még ott tartok, hogy elválaszthatatlanok.

-          Óó, azok aztán a régi szép idők – szállt be Liam is a játékba. – Mostanában durci van. Harry közelében csak óvatosan, mert karmol és harap. – Louis már éppen kikérte volna magának, hogy úgy beszélnek róluk, mintha ott sem lennének… aztán ránézett Ashton gondatlan, vidám arcára, és már ő maga is abszolút hülyeségnek tartotta az egészet.

Hosszú idő óta először szívből nevette el magát, még a könny is kicsordult a szeméből. Barátai csatlakoztak hozzá, de látszott rajtuk, hogy nem igazán értik a vigasság okát. Louis ezért átkarolta Niall vállát.

-          Szó sincs ilyesmiről – kezdte, aztán Harry szemébe nézett. – Mi valójában imádjuk egymást.

A srácok megkönnyebbülten nevettek fel, Harry azonban a tekintete villanása alapján megértette az üzenetet.

A banda a színpad mögül asszisztálta végig a másik csapat próbáját, ami úgy elhúzódott, hogy nekik már csak egy gyors színpadbejárásra futotta. Louis ugyanazt érezte, amit a többiek arcán is látott; minden eddiginél jobban oda akarták tenni magukat, habár pontosan tudták: csinálhatnak bármit, London és a rajongók imádni fogják őket.

Így is lett; miután az 5SoS kellően feltüzelte őket, a rajongók boldog és lelkes csápolással fogadták a hazatérő One directiont.

-          Helló, London! – üvöltötte Harry, Louis pedig nem tudta megállni, vele együtt vigyorgott. – Van fogalmatok róla, mennyire fantasztikus érzés itthon lenni? Nincs? Akkor ezen az estén bebizonyítjuk nektek, hogy ebben a pillanatban sehol máshol nem lennénk szívesebben!

A koncert felülmúlta a várakozásaikat; a rajongók minden dalt velük együtt énekeltek, de a Little things alatt a tetőfokára hágott a hangulat. Niall részét olyan hangosan énekelték, hogy Louis kivette a fülesét, és büszkén mosolyogva szemlélte a hullámzó tömeget.

-          I’m in love with you, and all his little things…

Louis – mint évek óta mindig – beleborzongott a kimondott szavakba. Képtelen volt felfogni, hogy ami vicces ballépésnek indult, azt a rajongók ennyire komolyan vették, és el is feledkeztek az eredeti these szócskáról.

-          Mielőtt folytatnánk ezt a fantasztikus bulit – mondta Liam -, hadd mutassuk be nektek minden idők legkirályabb háttérzenekarát! – Kinyújtott karral megpördült, a tömeg tapsolt. – A gitárnál a bal sarokban Sandy Beales! – A nép kitörő lelkesedéssel fogadta a srác szólóját.

-          Sajnos boldog párkapcsolatban él – szólt közbe Louis -, szóval ne törjétek utána magatokat, már mi se tesszük. – Nevetés.

-          A billentyűknél Jon Shone! – folytatta Harry. – És nem is tudom… foglalt?

-          Reméljük, hogy nem! – vigyorgott Niall. – A jobb sarokban az élő legenda, Dan Richards!

-          Na, azt legalább tudjuk, hogy őt Niall már lestoppolta – somolygott Liam. – A dobok mögött pedig az egyedülálló…

-          Dehogyis, Payne – kotyogott közbe Louis, a közönség nagy derültségére. – Pontosan tudod, hogy foglalt!

-          Oké, akkor a még véletlenül sem egyedülálló Josh Devine! – A szőke srác akkora tapsot kapott, hogy a reflektorok is beleremegtek.

-          Kezdek féltékeny lenni – közölte Louis.

-          Áh, semmi értelme – legyintett Niall. – Én elég hamar megtanultam: Josh egyszerűen mindenkit levesz a lábáról.

A közönség lelkes tapssal jutalmazta a diskurzust. Louis is mosolygott, de közben barátja vállára tette a kezét, tekintetével pedig vigasztalni próbálta. Tudom, mit érzel.