Kellemes olvasást! :)
Jelen
Harry persze pontosan tudta, hogy kellemetlen lesz. Ahogy
azt is sejtette, hogy Liam és Niall nem fogja megkönnyíteni számára azt a
néhány órát, amit Louis közelében kell töltenie. Nem is kellett csalódnia; a
két jómadár feltűnésmentesen egymással szembe ültette őket, hogy
gyönyörködhessenek a másik arcában. Harry legalábbis ezt tette. A nagy szakítás
óta alig látta személyesen a srácot, és egyrészt megdöbbentette a
lestrapáltsága – egy gyerek tényleg ennyit kivesz az emberből? -, másrészt a
szíve önkéntelenül is gyorsabb dobogásra váltott, mintha érezte volna, hogy a párja,
a másik fele ott ül tőle néhány méterre. Igen, Harry Styles, a befutott énekes,
modell és színész ilyenkor igazán szánalmasnak érezte magát.
-
Tehát – sóhajtott mélyet Niall, mint aki éppen
erőt gyűjt a folytatáshoz. – Keresünk egy új kiadót? – A szöszi egyikükről a
másikukra nézett.
-
Minek neked az együttes? – pillantott fel Louis.
– Szerintem egyedül máris sokkal nagyobb sikereket értél el. Baromi jó az új
dalod, és nem hagyhatod, hogy bárki az utadba álljon.
-
A banda számomra sosem a sikerről szólt – mondta
Niall. – Illetve nem csak arról. Sokkal fontosabb volt, hogy a legjobb
barátaimmal lehetek, akikkel nem hagyjuk elúszni egymást. – Összeszűkült a
szeme. – Mert nézd csak meg… egy évre vettük le rólad a kezünket, és mi
történt. – Harry aggódott, hogy Louis rosszul fogadja majd a kritikát, de a
srác szeretettel mosolyogva biccentett a szőkének.
-
Jó lenne újra együtt zenélni – ismerte be. – De
nem férne bele az életembe. És lássuk be – folytatta gyorsan -, a mostani
állapotomban csak visszahúználak titeket.
-
Van, ami nem változott – mondta Liam. – Még
mindig tiszta hülyeségeket beszélsz…
-
Payne, csak ismerd el, hogy most nekem van
igazam. – Louis mosolya ezúttal tele volt szomorúsággal, amit Harry alig bírt
elviselni. – Kihoztuk ebből a bandából, amit lehetett. Mostantól
koncentráljatok a szólózásra. Az esküvőre. Vagy a filmezésre és a modellkedésre
– tette hozzá csak úgy mellékesen, de Harryt nem tudta átverni. Még mindig nem
került közelebb annak megoldásához, hogy Louis miért szakított vele olyan hirtelen,
de abban legalább biztos lehetett, hogy a másikat még mindig érdekli, mi van
vele.
-
Hogy viseled?
Harry odapillantott Louis görnyedt alakjára. Liam és Niall
éppen a pultnál rendezte a számlát, így a srác időzítése nem lehetett véletlen.
-
Még nem tudtam feldolgozni – ismerte be Harry, s
újra összeszorult a szíve, ahogy nevelőapja hirtelen távozására gondolt.
-
És Anne?
-
Próbál erős maradni. De mondtam neki, hogy Gem
és én már felnőttünk… miattunk nem szükséges tartania magát. – A srác
megdörzsölte a szemét. – El sem tudom képzelni, nektek mennyivel rosszabb
lehet. – Azok a fránya könnyek csak felbukkantak, ahogy felrémlett előtte a
mindig vidám és életerős Joy arca. – Ha bármiben segíthetek… - Louis oda sem
figyelve bólintott, Harry pedig azon kapta magát, hogy folytatja: - Hiányzol.
Annyira hiányzol.
-
Mi történt? – nézett Niall a távolodó Louis
után.
-
Elüldöztem – vont vállat Harry, ahogy átvette a
kabátját Liamtől.
-
Akkor te sem tudod, mi ütött belé? – Niall
figyelmen kívül hagyott egy visongató lánycsapatot. – A gyerek még hagyján, de
hogy nem akarja folytatni velünk…
-
Pedig igaza van – vélte Harry. – Egyedül sokkal
többet tudsz fejlődni…
-
Szarok a fejlődésre! – csattant fel a szőke,
akár egy durcás kisgyerek. – Eleget kerestem ahhoz, hogy megéljek belőle, így
ez sem szempont. – Már az utcán jártak, mikor hirtelen szembefordult Harryvel.
– Vissza akarom kapni a legjobb barátaimat. Tudni akarom, mit olvasott Louis
abban a mappában. Vissza akarom őt hozni közénk. Ki szeretne csatlakozni?
Harry igazság szerint hiába is próbált volna tiltakozni,
Niall hajthatatlannak bizonyult. Nem győzték meg a valós érvek…
-
Még dolgoznom kell a filmen!
-
Gyászolok!
… sem a valótlanok.
-
Semmi kedvem Louis után kutakodni!
Így tehát az újbóli találkozásukat követő harmadik napon
Harry azon kapta magát, hogy George Hornyak irodájában ül. A férfin látszott,
hogy nem egészen tudja hová tenni a felbukkanását, és Harry sem értette, miért
éppen őrá osztották ezt a feladatot.
-
Szóval – kezdte Hornyak -, mit tehetek érted?
-
Arra a mappára lenne szükségem – vágott bele a
srác. – A banda úgy döntött, szeretne tiszta vizet önteni a pohárba.
-
Azt feltételeztem, már mind olvastátok – mondta
Hornyak -, Louis ugyanis magával vitte. – Harry próbált úgy tenni, mintha nem
vágta volna mellbe ez az információ.
-
Nincs belőle másolat?
-
Természetesen nincs.
-
Rendben, nekem az is megfelel, ha zanzásítva
előadja, mi szerepel benne. – Hornyak olyan tekintetet vetett rá, amiben
keveredett a szánalom és az együttérzés. Harry felcsattant. – Nem azt mondta,
hogy már semmi okuk titkolózni? Miért nem tudja egyszerűen elmondani, kinek a
csodás ötlete volt, hogy egymásba szeressünk?
A beálló csendben a srác csak a saját szapora szívverését
hallotta.
-
Elhiheted nekem – sóhajtotta Hornyak -, az, hogy
ti egymásba szerettetek, még véletlenül sem szerepelt az illető tervei között.
– A férfi megdörzsölte az arcát. – Sajnálom, ez az egész már kikerült a
kezemből. Nem én vagyok a megfelelő személy arra, hogy mindent elmondjak neked.
Legelső felindultságában, ahogy kilépett az ajtón, Harry már
tárcsázta is Louis számát. Torkig volt a titkolózással meg azzal, hogy egymás
háta mögött cselekednek. Utálta, hogy a modestnek sikerült megmérgeznie a
barátságukat és a fiatalkori éveiket.
Harry nekitámaszkodott az autójának, és szórakozottan nézegetni
kezdte a régi képeiket. Igazi kincsesbánya lett volna ez a készülék bármelyik
firkásznak, Harry ugyanis kényszeres gyűjtögető volt. Lekapta Louis-t minden
lehetséges alkalommal – amikor a tükörbe grimaszolt, mert nem tetszett neki az
új frizurája; amikor megpróbált belebújni egy hihetetlenül szűk farmerbe, s még
a nyelvét is kidugta, annyira koncentrált; amikor az ágyában aludt a takaró
tetején, szája nyitva.
Amikor egy könnycsepp hullott a mobilra, Harry Styles
eldöntötte, hogy nem fogja feladni. Még nem.
Múlt
Megvolt a lemez, megvolt a banda, így nem volt más hátra,
mint hogy kijelöljék a megjelenés, majd pedig a turné időpontját.
-
Én finomítanék még rajta kicsit – mondta Julian
a tárgyalóteremben. A hangszerei között érezte magát elemében, így most némileg
feszengett. – A zenekarnak még egymásra kell találnia, és rájuk kell hangolnunk
a dalokat…
-
Tehát? – kopogott az asztalon Paul.
-
Tehát, a korong kijöhet még idén, de a turnét
csak jövő év elején indítanám.
A menedzseren látszott, hogy nem örül túlzottan ennek a
javaslatnak, de mivel Julian volt a szakember, így rábólintott.
-
Rendben. Akkor mindent bele. Hamarosan
értesítelek titeket a pontos időpontról.
-
Azta, milyen szuper, hogy nekünk is van
beleszólásunk – gúnyolódott Louis a széke hátsó lábain hintázva.
-
Nekem megfelel – szólalt meg Harry. – Így
legalább teljesen biztos, hogy mind ott tudunk lenni anyám esküvőjén.
-
A világért ki nem hagynánk – veregette meg a
vállát Niall. – Anyukád szuper. Robin is. Az ingyen kaja pedig ráadás. –
Nevettek.
-
Hozhatunk partnert? – érdeklődött Liam naivan,
mire a másik három azonnal lecsapott rá.
-
A múltkor azt mondtad, nincs senki komoly! –
rikácsolta Louis.
-
Erre sem mondtam, hogy az.
-
Elhozod egy esküvőre – mutatott rá Niall. – Ez
már igenis komoly. – Liam az ajkába harapott, de válaszul csak vállat vont.
-
Na és te hozod a tiédet? – dobta oda a labdát
Louis-nak.
-
Még csak az kéne – mormolta a srác, elvégre
annyira még ő sem volt hülye, hogy elvigye Eleanort Harry és családja körébe.
Az a nap Anne-ről és Robinról fog szólni, meg esetleg arról, hogy berángatja
magával Harryt a ruhatárba, és… - Szóval nem. Eli ezt most kihagyja. – Harry
elfordult, így csak Louis láthatta az ajkára felkúszó vigyort. – Na, és te,
Horan? Hozol valakit?
-
Nem valószínű.
-
Tengernyi idő van addig – vélte Harry. –
Nyugodtan meggondolhatod magad bármikor. – Niall elpirult, és látványosan témát
váltott.
-
Írtam egy dalt a lemezre. – Csend. – Julian!
-
Igen, igen, én voltam, bevallom – tartotta fel a
kezét a férfit. – Azt hittem, már rég eldicsekedtél vele nekik.
-
Pontosan! – bólintott Liam. – Borzasztó
sértésnek fogjuk fel, hogy nem tőled hallottuk a hírt.
-
Annyira azért nem lett jó…
-
Hallgassuk meg! – pattant fel Harry. – Addig
úgysem tudunk véleményt alkotni.
Így hát átsorjáztak a stúdióba, kényelembe helyezték magukat
a fotelekben – Niall csak megállt a falnak támaszkodva, látóterükön kívül -,
Julian pedig elindította a dalt…
Az utolsó hangok elhalása után sem szólalt meg senki, csupán
Harry ajkán szaladt ki egy sóhaj.
-
Ez zseniális lett – ismerte el Louis, mire Niall
arca szabályszerűen felragyogott. – Pont ez kell ide… egy vallomás, egy ígéret,
egy köszönet… - Megcsóválta a fejét. – Légy büszke rá! És magadra is.
Gratulálok.
Liam és Harry is elhalmozta dicséretekkel a szőkét, de mind
tudták, hogy ahogy a zenészek kiválasztásánál Niall, úgy szövegírásnál Louis
szava és véleménye számít a legtöbbet.
-
Bedobunk valahol egy sört? – érdeklődött Liam
kora este.
-
Bocs, haver, terveim vannak – vont vállat Niall.
-
És különben sem akarunk a szükségesnél több időt
veled tölteni… - Louis még be sem fejezte a mondatot, mikor el kellett
iramodnia Liam elől, aki kergetni kezdte.
Megkerülték a háztömböt, aztán visszatérve Louis hirtelen
megtorpant, Liam pedig egyenesen nekirohant, mire majdnem elterültek a földön.
Liam egyik karját átvetette Louis mellkasán, így tisztán érezhette, ahogy a
srác teste megfeszült.
Harry egy fekete terepjáró mellett állt, aminek az ajtaja
épp akkor nyílt ki. A srác nevetve bedobta a táskáját, majd egy pillanatra
visszafordult a másik kettő felé.
-
Majd találkozunk! – És ennyi. Rohadtul ennyi.
-
Még mindig nem akarsz inni?
-
Nem inni akarok – motyogta Louis. – Le akarok
részegedni. Segítesz?
-
Ha neked ez kell… rendben.
Eleanor felvont szemöldökkel és karba tett kézzel ácsorgott
fölötte, és épp beszélt, habár Louis nem igazán tudott rá koncentrálni.
-
Nem is tudom, mit gondoltál…
-
Semmit. Pont az volt a lényeg.
-
És mégis miért? Mi lehet annyira szörnyű, hogy….
várj, már tudom is! A fejedbe vetted, hogy Harry művelt valamit, de ahelyett,
hogy azonnal tisztáznád vele, te lerészegedsz. – Csend. – Néha komolyan nem
tudom eldönteni, hány éves is vagy…
-
Jogom van néha kirúgni a hámból, és kiereszteni
a gőzt – nyakaskodott Louis, habár nagyon jól tudta, hogy vesztésre áll.
Eleanor-ral vitatkozni olyan volt, mintha Louis egyszerűen kidobálta volna az
érveit az ablakon. Vagy mintha az anyjával beszélt volna.
-
Nem értek egyet – fonta karba a kezét a lány.
Úgy magasodott az ágyban haldokló srác felé, mint a bosszú angyala. – Sok
mindenhez jogod van, de a kötelezettségeid sokkal fontosabbak. Rengetegen
felnéznek rád, és egyszerűen nem engedheted meg magadnak…
-
Ők megengedhetik maguknak? – kiáltott fel Louis
hirtelen, ami döbbent hátrálásra késztette Eleanort. – Ők megtehetik, hogy úgy
rángatnak minket, mint a bábukat? Hogy egyetlen lépést sem tehetünk anélkül,
hogy ők ne tudnának róla? – A srác az arca elé emelte a kezét. A mellkasát
feszítő nyomás mostanra elviselhetetlen lett, és valószínűleg ez a fájdalom
volt az, ami könnyeket csalt a szemébe. – Neked tudnod kell, mennyire fárasztó
minden pillanatban ügyelni a látszatra… közben meg azért imádkozni, hogy valaki
végre jöjjön rá.
Louis néhány másodperc után érezte, hogy besüpped mellette a
matrac, majd Eleanor keze jelent meg a hátán.
-
Tudom, hogy nehéz… sőt, néha egyenesen
kibírhatatlan. De ez nem lesz így örökké. Amint lejár a szerződésetek…
-
Évek múlva! – kiáltott fel a srác.
-
Igen… az hosszú idő – ismerte el a lány. – De…
addig is a jó dolgokba kell kapaszkodnod. Van elég pénzed, hogy segíts a
családodnak. Anyukád boldog egy nagyszerű férfi mellett… a húgaid nagyon
okosak, szépek és kedvesek. A legjobb barátaiddal dolgozhatsz. Minden nap azt
csinálhatod, amit szeretsz, és kamatoztathatod a tehetséget…
-
És itt vagy te is – egészítette ki Louis,
némileg már jobb hangulatban.
Tisztában volt vele, hogy önzőn és gyerekesen viselkedik, de
azt hitte, ezt jelen helyzetben meg is engedheti magának. Tévedett. Nem
engedheti meg. Otthona magányában azt csinál, amit akar, de ha mások is
láthatják, meg kell gondolnia, mit tesz. Bármennyire is fájt neki Harry
távolságtartó viselkedése, le kell nyelnie, hogy a másik nem számol be neki
minden lépéséről.
Eleanor mosolyogva figyelte, ahogy Louis betámolygott a
fürdőbe, és rendbe tette magát. A srác tele volt energiával és tettvággyal,
úgyhogy fogta a holmiját és Eleanort, bevágódott a kocsiba, majd elindultak a
szüleihez.
Szombat volt, sütött a Nap, zene szólt a rádióból; Louis a
kormányon dobolt, Eleanor pedig kinyújtotta a kezét az ablakon, és élvezte a
szellőt. Louis kicsit nagyobb lendülettel fordult be a feljáróra, de
szerencsére az anyja és Dan kocsija még a garázsban állt. Eleanor kicsit
megszeppenten követte a srácot; találkozott már a családdal, de a házban még
sosem járt. Louis kézen fogta, rámosolygott, aztán benyomult az ajtón.
-
Itt az FBI! Kezeket fel! – A szavait azonnali
székcsikorgás, majd lábdobogás kísérte. És sikítás.
-
Louis! – ugrott az ölébe Phoebe.
-
Jesszus, már megint nőttél! Mit szedsz,
varázsgombát? – A kislány nevetett, és helyet adott a többieknek. – Hé, Daisy
hercegnő! Mi ez a hajadban?
-
Csillámos hajráf! Lottie-tól kaptam.
-
Lottie dolgozik! – kotyogta ki Phoebe.
-
Micsoda?
-
Kösz, te lepcses szájú vénasszony! – érkezett
meg Lottie az emelet irányából. – Lou! És Eleanor – tette hozzá némileg
ridegebben.
-
Ugye nem zavartunk meg semmit? – Louis magához
ölelte a legidősebb húgát.
-
Egyáltalán nem. Anyáék még nem tértek magukhoz…
tegnap kicsit kirúgtak a hámból.
-
Miért, az öregeknek talán nem szabad? –
hallatszott odafentről Johannah hangja, mire Louis azonnal elmosolyodott.
-
Nem mondtam ilyet – forgatta a szemét Lottie. –
Fizzy fenn van már?
-
Ha eddig nem volt, erre a zsivajra biztos
felébredt – kuncogott Daisy.
-
Vendégünk van? – érdeklődött Dan.
-
Szó sincs róla – felelte Lottie. – Csak Louis és
Eleanor az.
Johannah a pillanat töredéke alatt a lépcső alján termett.
-
Uramisten! – Miután hevesen megölelte a fiát,
Johannah saját, felforrósodott arcára simította a tenyerét. – Ismerős volt az
autó, de álmomban sem gondoltam volna… Eleanor, mesésen nézel ki! – ölelte meg
a lányt is, aztán igazgatni kezdte a haját és a köntösét. – Legalább
ideszólhattatok volna, hogy…
-
Anya, még mindig te vagy a leggyönyörűbb nő,
akit valaha láttam – bizonygatta Louis, de az anyja zavartan leintette. –
Sajnálom, amiért ismét bejelentés nélkül…
-
Kezdünk hozzászokni! – csipkelődött Fizzy, mialatt
elnyomakodott az anyja mellett, és megölelte a bátyját.
-
Terveztetek mára valamit?
-
Főzést! – vágta rá az anyja, de mielőtt a konyha
irányába fordulhatott volna, Louis átkarolta, és egy puszit nyomott az arcára.
-
Öt percet kaptok, aztán indulunk! – közölte a
srác, a lányok pedig sikongatva elrohantak.
-
Na, de… - harapdálta az ajkát az anyja.
-
Hoppá, óvatosan! – nevetett Dan a lányokra, akik
majdnem feldöntötték a lépcsőn. – Hé, helló! Sejthettem volna, hogy nem a
reggeli tükörtojásnak örülnek ennyire. – A férfi vidám volt és kusza, ahogy
kezet rázott a sráccal.
-
Épp azt kérdeztem, van-e valami tervetek mára.
-
Mivel úgy vélem, neked van, így a válaszom nem –
nevetett Dan. – Hová viszed a lányokat?
-
Ide is, oda is – vont vállat Louis. – De
reméltem, hogy nem egyedüli férfiként kell majd tartanom a frontot. – Dan arca
szó szerint felragyogott, Louis pedig újra rájött, mennyire kevés ráfordítással
mekkora örömet szerezhet.
Amíg a család rendbe szedte magát, addig Louis és Eleanor a
konyhába vonult, hogy feléljék a reggeli maradékát.
-
Annyira kedves a családod – mondta a lány két
falat között. – Tudnak valamit?
-
Nem.
-
A szerződés miatt?
-
Is – biccentett a srác. – Meg szeretném kihagyni
őket belőle… bár ha ez az egész kipattan, akkor megkapom, hogy miért nem
szóltam. – Eleanor bólogatva forgatta a poharat a kezei között, míg Louis át
nem karolta. – Kedvelnek téged.
-
Nem kell hazudnod.
-
Nem hazudok. Harry… valóban másként viszonyul
hozzád, de anya imád. Te testesíted meg a tökéletes barátnőt! – Sóhajtott. –
Néha azt kívánom, bár megadhatnám neked, amit érdemelsz.
Eleanor csillogó szemmel felnézett rá, Louis agyában pedig
tényleg megfordult, hogy mi lenne, ha… ha nem csak színjáték lenne az egész. Ha
valódi kapcsolatban lennének, ha eljegyeznék egymást, ha gyerekeik születnének,
és aztán együtt öregednének meg…
Csakhogy ekkor felrémlett előtte Harry arca. Ahogy
koncentrált, ahogy énekelt, ahogy nevetett, ahogy élvezett… és belesajdult a
szíve a gondolatba, hogy esetleg nélküle kell tovább élnie… Szóval nem, szó sem
lehetett róla, hogy egy nőt vegyen feleségül, még akkor sem, ha az a nő Eli…
Eleanor pedig pont ezt a pillanatot választotta a
cselekvésre. Ráhajolt a pultra, keze közé fogta Louis arcát, majd megcsókolta.
Korábban is váltottak már felületes puszikat, de ez most teljesen más
volt. Ez komoly volt, Louis érezte a
lány szorításából, az ajka és a nyelve mozgásából. Eszében sem volt elhúzódni;
hagyta, hogy Eleanor elvegye, amit akar, mert ennyi járt neki.
-
Fúj, undorítóak vagytok! – vetett véget a
jelenetnek Fizzy. – Muszáj ezt pont a konyhában művelnetek? Mi itt enni
szoktunk!
-
Gondolod, hogy csak azt? – kacsintott rá Louis
sokatmondóan, majd megtörölte a száját.
-
Mit akar ez jelenteni? – A srác kedveskedve
összeborzolta a húga haját.
-
Majd ha idősebb leszel, rájössz, hogy az emberek
bárhol és bármikor képesek egymásnak esni… akár mosogatás közben is.
Fizzy kerekre nyílt szemmel bámult rá, aztán úgy tett,
mintha öklendezne.
Negyed órával később már odakint álltak a ház előtt, és azt
próbálták eldönteni, ki hová üljön.
-
Én szívesen átülök Johannah és Dan kocsijába –
ajánlotta Eleanor -, így a testvérek együtt lehetnek. – Louis látta, hogy erre
Lottie felvonta a szemöldökét; nyilván azon töprengett, hol ebben a csapda.
A srác azonban cuppanós csókot nyomott barátnője arcára köszönete
jeléül.
Fantasztikusan telt a nap. Louis mindenhová elvitte őket,
ahová csak menni akartak, és elhalmozta őket ajándékokkal. Johannah néhányszor
megpróbálta figyelmeztetni őket a túlzott cukorbevitel veszélyeire, de aztán
vállat vont, és élvezni kezdte a kiruccanást.
Amikor aznap este hazaértek, az ikrek már alig bírták nyitva
tartani a szemüket a fáradtságtól. Louis és Dan vitte fel őket a szobájukba, de
ők mintha észre sem vették volna a helyváltoztatást, szundítottak tovább.
-
Olyanok voltunk ismét, mint egy igazi nagy
család! – mosolygott Johannah. – Jól éreztük magunkat. Remélem nem vontunk el a
munkától.
-
Ha dolgom lett volna, nem jövök – nyugtatta meg
Louis. – Kezdj hozzászokni, mert mostantól gyakrabban fogsz látni! – A srác
arra számított, hogy az anyja örülni fog a hírnek, ehelyett a homlokát
ráncolta, de nem szólt semmit.
A hazavezető út egy részét csendben tették meg. Louis
remélte, hogy Eleanor nem érzi kényelmetlenül magát.
-
Köszönöm, hogy eljöttél ma velünk.
-
Jó buli volt – mosolygott a lány, aztán mélyet
sóhajtott, mintha erőt gyűjtene. – Jó volt, de közben fájdalmas is. – Louis
erősebben kezdte szorítani a kormányt. – Pár órára elhittem, hogy valóban
hozzátok tartozom, hogy valóban lehet jövőm ezzel a családdal. Sajnálom, ez
butaság volt részemről! – nevetett fel erőltetetten.
-
Ne haragudj – suttogta Louis. – Bele sem
gondoltam, mennyire nehéz ez neked…
-
A családodra gondoltál, és ez így van jól.
-
Miért védesz engem folyton? – fakadt ki Louis. –
Egyáltalán nem érdemlem meg, te mégis mindig a legjobbat gondolod rólam…
-
Louis, hagyd abba! – csitította Eleanor, majd
megfogta a srác sebváltón nyugvó kezét. – Te nem tettél semmi rosszat. Soha nem
ígértél nekem semmit… kezdettől fogva tisztában voltam vele, hogy ez egy üzlet.
Mégis a barátommá váltál, és ezt nem bánom egy percig sem.
Louis rápillantott a szeme sarkából, hogy vajon komolyan
gondolja-e a szavait… Eleanor úgy mosolygott, mintha semmi gondja nem lenne a
világon, így a srác is ellazult kicsit.
-
Tehát folytatni akarod?
-
Miért ne akarnám? Titkos küldetésemnek tekintem,
hogy védjelek téged és Harryt. – Ezen mindketten nevettek, aztán Louis
leparkolt a lány lakásánál.
-
Köszönök mindent – ölelte magához Louis
gyengéden.
-
Én is! Ha hazaértél, hívd fel! – javasolta, majd
egy kacsintás után kiszállt.
Louis diadalként élte meg azt a napot, és már majdnem
sikerült elfelejtenie, miért is itta le magát előző este. A lakása ugyanúgy
fogadta, mint ahogy hagyta; magányosan és üresen. Ledobta a táskáját az ágyra,
majd megkísérelte felhívni Harryt, de a telefon azonnal kisípolt.
A következő hét azonnal egy kisebb bomba robbanásával
kezdődött. A srácok épp nagyban mesélték egymásnak a hétvégi eseményeket,
amikor egyszer csak betoppant Paul, arcán ragyogó mosollyal, kezében Ipaddel.
Louis már majdnem rámordult, hogy mégis mit keres ott, de a férfi éppen felé
tartott.
-
Gratulálok, Mr. Tomlinson! – mondta egészen úgy,
mintha valóban így is gondolná. – Ennél jobbkor nem is jöhetett volna ez a kis
akciód!
-
Mit akcióztál? – kérdezte Niall, de a másik csak
vállat vont, mert halvány gőze sem volt róla.
-
Erről beszélek. – Paul az orra alá nyomta az
Idapet, Louis szíve pedig a gyomrába süllyedt.
-
Családi
kiruccanáson a cuki páros – olvasta Liam. – Louis Tomlinson, az One direction világhírű énekese és gyönyörű
barátnője a szombati napot a srác családjával töltötte, és a képek tanulsága
szerint remekül érezték magukat. Egy magát megnevezni nem kívánó szemtanú
szerint Louis és Eleanor végig nyalták-falták egymást, és képesek voltak bárhol
letámadni a másikat. Mr. Tomlinson este gálánsan hazavitte kedvesét, és
mindketten ragyogtak a boldogságtól. Vajon hamarosan gyűrűt láthatunk a hölgy
ujján?
Az ezt követő csendben Louis összepréselte a száját, és
visszafogta a késztetést, hogy nyomban Harry elé vesse magát, és magyarázkodni
kezdjen. Ehelyett dacosan fölemelte a fejét, és Paul szemébe nézett.
-
Kiruccantunk egy kicsit, de elhiheted, egy
percre sem jutott eszembe, milyen jó hírverés lesz ez a menedzsmentnek.
-
Persze, teljesen megértem – nevetett Paul, majd
megveregette Louis vállát. – Csak így tovább! Amint hallom, a közeljövőben
esküvőre vagytok hivatalosak… - Lógni hagyta a mondatot a levegőben, de ahogy a
srácra kacsintott, abból sejteni lehetett a javaslatát.
Louis nem igazán tudta, hogy
vészelte át az egész napos próbát. De valahogy vége lett, ő pedig már
cigarettázva várta Harryt lakásának erkélyén. Ahogy a göndör hajú megérkezett,
nem lépett ki mellé, hanem megállt a homályban.
-
Nem kezdem el magyarázni – kezdte Louis, szavai
füstté váltak az éjszakában. – Miután pénteken leléptél, Liam és én kiütöttük
magunkat. Eleanor kapart fel, és emlékeztetett, hogy nem lehetek ennyire önző.
És hogy talán csak kombinálok azzal kapcsolatban, kivel voltál helyettem. –
Harry mélyet sóhajtott mögötte.
-
Nem kell minden lépésedről beszámolnod – mondta
végül. – Én sem fogok. – Louis megbántottan fordult meg.
-
Miért nem? Elsodródunk egymástól, ha titkolni
kezdünk dolgokat a másik elől! – Harry vállat vont, Louis-t pedig szíven vágta
a nyegle mozdulat. Nehézkesen nyelt egyet, a csikk kihullott a kezéből. – Tényleg
ezt akarod?
-
Azt akarom, hogy ott legyünk egymásnak, de időt
kell szakítanunk magunkra is.
Louis elfordította a fejét, és lehunyta a szemét, hogy a
szúró könnyek ne törhessenek utat maguknak. Megrezzent, mikor megérezte az
arcán Harry ujjait, ajkán az ajkát. A srác berángatta őt a hálóba, csókolta,
harapta, vetkőztette, a magáévá tette. A szenvedély és az élvezet hangjai
mellett Louis azt is érezte, hogy a szívének egy kis darabja odaveszett az
aktus során.
Utána sem tudott megnyugodni, mégis átkarolta hátulról
Harryt, ahogy mindig. Harry megcsókolta a kezét, és szorosabban simult a
karjaiba.
-
Szeretlek, Boo – suttogta álomittas, karcos
hangon. – Szeretlek, bármi történjen is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése