Hazudósok 5. fejezet

Megérkezett az új fejezet! :)

-          Te jó ég.

-          Ahogy mondod.

-          Mi a fene folyik itt?

-          Ti tényleg sosem olvassátok a hivatalos e-maileket? – sóhajtott Liam.

-          Nem.

-          A-a.

-          Még csak az kéne – kontrázott Louis. – És különben is minek fárasztanánk magunkat, ha te úgyis tudsz mindent?

-          Válogató lesz – közölte velük drámaian.

-          Hogy? Kapunk egy új tagot? – vonta össze a szemöldökét Niall.

-          Nem. Arról van szó, hogy mivel jó kisfiúk voltunk, és megugrottuk az elvárásokat, megjutalmaznak minket. – Louis fantáziája már majdnem meglódult, mikor Liam lehűtötte: - Kapunk egy háttérzenekart, és mi válogathatjuk ki a tagokat.

-          Ne már! – lelkendezett Niall, és Louis elképedve vette észre, hogy a szőke végigstírölte a nem messze várakozó pasikat.

-          Akkor mire várunk még? – vigyorgott Harry, majd összeborzolta a haját, és elindult a folyosón.

Ahogy azt várni lehetett, az út megnyílt előtte, és többen is megbámulták – persze korántsem azért, mert ő volt a híres Harry Styles. Louis árgus szemekkel figyelt mindenkit, és már épp elhatározta, hogy megszívatja közülük a legpimaszabbakat, mikor Liam átkarolta.

-          Bocsáss meg nekik, nem tehetnek róla! Styles mostanában igencsak ellenállhatatlan! – Louis pislogott.

-          Hogy mi van?

-          Nem kell ám mindenkit legyilkolnod, aki csak ránéz – kacsintott Niall, aztán pacsizva és nevetgélve Harry után eredtek.

Louis arra jutott, hogy most inkább nem kezd el stresszelni a srácok szavai miatt, amiket talán teljesen félreértett. Elvégre talán arra céloztak, hogy barátként lehetne kicsit kevésbé ragaszkodó Harry irányában. Mire csatlakozott hozzájuk, ők hárman már kényelembe helyezték magukat a hosszú asztal mögött, ami meg volt pakolva étellel és itallal.

-          Ez már igen – bólogatott Liam. – Végre valami mulatság.

-          És Niall kiélheti magát – tette hozzá Harry, és végig Louis-t nézte, ahogy helyet foglalt mellette.

-          Én? – lepődött meg a szőke.

-          Miért, talán nem te vagy az, aki tud gitározni? – érdeklődött Louis.

-          Harry is tud.

-          Csak kontárkodom – vonogatta a vállát a srác -, de te vagy a zenészünk, szóval rád fogunk hallgatni abban a tekintetben, hogy ki a legjobb.

-          És kire hallgassunk abban a tekintetben, hogy ki a leghelyesebb? – vigyorgott Liam, Louis gyomra pedig újra összeugrott.

-          Abban csakis rád, Payne – felelte végül. – A stílusérzéked megkérdőjelezhetetlen.

A válogató végül egész jó mókának bizonyult. Louis kifejezetten élvezte, hogy ez alkalommal nem nekik kell remegve mások elé járulniuk, és arra jutott, hogy a zsűrizést máskor is szívesen kipróbálná.

-          De hogy tudták ezt összehozni? – tette fel a kérdést Niall az ebédszünetben, amit engedélyeztek maguknak és a jelentkezőknek.

-          Év eleje óta ment a toborzás – felelte nekik Bob, aki néhány másik háttérmunkással együtt belógott a meghallgatásra. – Azt hallottam, vannak köztük olyanok, akiket a modest személyesen keresett meg, hogy eljönnének-e.

-          És ha nem őket választjuk? – tette fel a szőke a mindőjüket érdeklő kérdést.

-          Akkor annyi – nevetett Lucas. – Mind ki lesztek rúgva!

-          Akkor te is! – vágott rá a karjára Liam.

Már a délelőtt folyamán is betévedt néhány olyan zenész, akit könnyedén el tudtak volna képzelni a csapatukban, aztán délután megérkezett Josh Devine. A srác alacsony volt, izmos, festett szőke, magabiztos és pimasz, ami azonnal felkeltette Louis figyelmét. Előrehajolt, és az asztalra támaszkodott, mialatt Josh előadta a legvagányabb dobszólót, amit valaha hallottak. Louis összerezzent, ahogy megérezte Harry szorítását a combján.

-          Ő az – tátogta neki, Louis pedig csak egyetérteni tudott.

-          Helló, Josh – ragadta magához a szót Niall, mire Louis és Liam összenézett a háta mögött, de egyikük sem tudta, mi történik. – Pazar előadás volt, köszönjük.

-          Enyém a megtiszteltetés – vigyorgott rá a másik, erre Niall nyaka kicsit elvörösödött. Louis úgy próbálta leplezni meglepődését, hogy töltögetni kezdte a vizet mindenki poharába.

-          Ismered a bandánkat?

-          Igen. Élőben is láttalak már titeket.

-          Ránk férne egy kis vérfrissítés, mi? – nevetett közbe Liam, majd gyorsan elhallgatott, mikor elkapta Niall villámló tekintetét. Egyértelműnek tűnt, hogy a szöszi egymaga óhajtja levezényelni ezt a meghallgatást, így Louis a maga részéről hátradőlt, és átadta a terepet. Bízott a barátjában.

-          Jól nyomjátok – felelte Josh, és Louis figyelmét nem kerülte el, hogy továbbra is Niall-hez intézte a szavait.

-          De…?

-          De remélem a következő már még jobb lesz, és én is közreműködhetek benne.

-          Csípem a pimaszságát – suttogta Louis Harry fülébe.

-          Emlékeztet valakire? – mosolygott erre a másik.

Niall további kérdéseket tett fel, de mivel egészen biztosra vette, hogy ezt a srácot megtartják, így Louis figyelme másra terelődött. Tanulmányozni kezdte Harry karcsú ujjait – nem mintha nem ismerte volna őket behatóan -, aztán játszadozni kezdett a tarkóján lenőtt göndör fürtökkel. Arra eszmélt a transzból, hogy Niall hátradőlt mellette, Josh pedig éppen távozott a helyiségből. Jobban mondva lebegett.

-          Öt perc szünet! – rikkantotta Louis, aztán, mikor csukódott az ajtó, azonnal a szőkéhez fordult, idétlen vigyorral az arcán. – Nahát, Mr. Horan!

-          Mi van? – Niall megpróbált felállni, de Louis visszarántotta.

-          A-a, ne is álmodj róla, hogy elmenekülsz! Halljuk, mi történt?

-          Ígéretes a srác.

-          Tényleg? – vonogatta a szemöldökét Liam. – Fel sem tűnt! – Mikor a szöszi elkezdte rendezgetni maga előtt az iratokat, Louis hirtelen rájött, hogy a srác zavarban van.

Már azelőtt elfordult, hogy megérezte volna a vállán Harry figyelmeztető szorítását. Összenéztek, és szavak nélkül is megértették egymást.

-          Jöjjön a következő!

Este negyed hatra már totál kipurcantnak érezték magukat. Louis szeme égett; nem volt hozzászokva, hogy ennyit ücsörögjön a neonlámpák alatt egy helyben anélkül, hogy szöveget írt vagy dalt szerzett volna. Az ő fejében nagyjából már összeállt a banda, habár egyes tagokat illetően akadtak kétségei.

Éppen az utolsó próbálkozót bocsátották útjára, mikor odakint ideges szóváltás vette kezdetét. Pár pillanattal később az asszisztensük, Andy dugta be a fejét.

-          Most futott be még egy jelentkező – szó szerint – tájékoztatta őket. – Belefér?

-          Naná – mondta Liam mindőjük helyett.

-          Ajánlom, hogy kurva tehetséges legyen – sziszegte Louis az orra alatt.

Mire ismét felnézett, már ott is állt előttük egy náluk némileg idősebb, barna hajú, jóképű fickó, kezében gitárral.

-          Saját gitárt hoztál? – bukott ki Niall száján.

-          Remélem nem jelent gondot – mosolygott rájuk megnyerően. Megnyerően?, töprengett Louis. Ez mégis hogy jutott eszembe? – A nevem Dan Richards.

-          Nem lehet! – kerekedett el a szőke szeme. – Dan Richards egy élő legenda a gitárosok körében. Tutira öregebb nálad. – A magát Dannek nevező illető felnevetett. Louis, Harry és Liam úgy kapkodta köztük a tekintetét, mintha pingpongmeccset néznének.

-          Hízelgő, ha ismered a munkásságomat.

-          Hogy a fenébe ne? – motyogta Niall, majd megköszörülte a torkát. – Szóval, Dan, miért szeretnél csatlakozni hozzánk? A te tudásoddal és tapasztalatoddal egy fiatal fiúbanda mögött akarsz zenélni?

-          Az utóbbi években magányos farkas voltam. Most arra jutottam, hogy szívesen tagja lennék egy olyan zenekarnak, ami még nem teljesen kiforrott, ahol lehet ötletelni és csiszolódni. – Louis bólogatott, de a világért sem szólt volna közbe. Pontosan tudta, hogy Niall úgyis megfogalmazza a kérdéseit.

-          Lenne számunkra javaslatod, hogy milyen hangzást alkalmazzunk a továbbiakban? – folytatta Niall.

-          Talán kicsit rockosabb, ütősebb vonalon is mozoghatnátok – jegyezte meg óvatosan Dan. – Hogy minél több szerep jusson az új, fantasztikus háttérzenekarotoknak. – A srácok felnevettek.

-          Akkor mutass nekünk valamit, Dan! – kérte a szőke, a férfi pedig biccentett, és a húrok közé csapott.

-          Nem érzem a fenekem – sopánkodott Liam később, ahogy az épület előtt álldogáltak. Már besötétedett, a korábbi tömegnek pedig nyoma sem volt.

-          Segíthetek, ha gondolod – vonogatta a szemöldökét Louis célzatosan.

-          Kapd be!

-          Hát, nem éppen erre szólt az ajánlat. – Nevetve lökdösni kezdték egymást, majd, mikor Liam majdnem nekitolatott Harrynek, Louis gyorsan elhúzta onnan, és békítőleg vállon veregette. – Mindenkinek kellemes hétvégét!

-          Te most lekoptatsz? – sértődött meg Liam színpadiasan.

-          Lebuktam. Különben meg nem azt mondtad, hogy van valami csaj?

-          Valami csaj mindig van – vont vállat a srác. – De eddig egyik sem volt az a csaj.

-          Hú, de sajnállak, majd küldök virágot – csóválta a fejét Louis.

-          Neked ott van Eleanor, ezt úgysem érted – dobta oda Niall a labdát.

-          Eleanor sem az a lány – vetette ellen Louis dobogó szívvel, és nagyon is tudatában volt Harry jelenlétének.

-          Nem? – kérdezte Liam töprengve. – Ez érdekes, mert ő elég boldognak látszik, amikor veled van.

-          És aztán?

-          Csak úgy mondom – hátrált ki a srác. – Na, akkor szevasztok. Csörögjetek, ha bármi van.

-          Csá – pacsizott le vele Niall, majd sorban Louis és Harry is. – Asszem, én is dobbantok. Van még egy kis dolgom.

-          Nagyszerű voltál ma – mondta neki Harry. – Az összes jelentkező odáig volt tőled. Tudták, hogy te vagy az egyetlen a csapatból, aki ért a hangszerekhez.

-          Ja – bólogatott Louis. – Nem is tudom, mi minek voltunk itt egyáltalán. Néha komolyan nem tudtam követni, miről beszélgetsz velük.

-          Annyira nem volt nagy cucc – vont vállat Niall, de Louis látta rajta, hogy jól esett neki a dicséret. – Mikor ülünk össze, hogy döntést hozzunk?

-          Hétfőn – ásított Harry. – Addig nézzük át a jegyzeteinket…

-          A miket? – motyogta Louis.

-          … aztán hétfőn összevetjük az érveinket, és meglátjuk, mi sül ki belőle.

-          Jó – bólintott a szőke. – Legyetek jók.

-          Te nemkülönben! – kiáltott még utána Louis, mielőtt barátja integetve eltűnt volna a sarkon.

Louis továbbra is mosolyogva fordult Harry felé, aki töprengő arccal méregette.

-          Hazz? Valami baj van?

-          Nincs… csak a szokásos.

-          A szokásos? – Harry már éppen válaszolni akart valamit, de aztán gyorsan megrázta a fejét, és tett egy lépést hátra.

-          Most mennem kell. Majd találkozunk. – És már ott sem volt.

-          Louis! – A hang azonnal megmagyarázta Harry sietős távozását.

-          Eli! – Gyors és felületes csókot váltottak, majd a lány megölelte.

-          Ne haragudj – suttogta a fülébe. – A modest alig fél órája hívott, hogy jöjjek…

-          Semmi baj – mosolygott rá a srác. – Teszed, amit tenned kell. – Mélyet sóhajtott. – Ha már így alakult, gyerünk szórakozni! Kárpótolni akarlak a kihagyott időért! – És a lány nagyon is benne volt.

A következő hét elején a négy srác összeült, meghányta-vetette a dolgokat, és végül kiadták a kezük közül annak a négy zenésznek a nevét, akiket a csapatukban akartak látni. Louis szélesen vigyorgott az érintettek reakcióján; Dan persze sejthette a dolgot, és őrültek lettek volna, ha nem csapnak le rá, és Jon sem látszott meglepettnek, a két fiatal, Josh és Sandy azonban odáig volt a boldogságtól; csaknem a plafonig ugrottak örömükben, összeöklöztek, aztán – némileg megfeledkezve arról, hogy mások is vannak ott – a bandatagokhoz szaladtak, és megölelték őket. Louis ebből is tudhatta, hogy jó döntést hoztak. És elég volt egy pillantást vetnie Niall pipacsvörös arcára, hogy rájöjjön, a válogatón kezdődött flörtölés minden bizonnyal folytatódni fog.

A lemez már majdnem készen volt, az új srácok is elkezdték a gyakorlást, aztán egyik napon Harry és Julian egyszerre érkezett a próbaterembe, sutyorogva. Louis azonnal kihúzta magát, mostanában bármilyen furcsaságra könnyedén ráharapott, ha Harryről volt szó. Még mindig sok időt töltöttek együtt, de a modestnek megvoltak a módszerei, hogy rendszeresen keresztbe tegyenek nekik. Eleanor nagyon rendes volt és rugalmas, de amikor a főnökség bedobta a közös éjszaka ötletét, azzal egyikük sem tudott mit kezdeni.

-          Srácok, van egy jó hírünk! – kezdte Julian, ahogy összedörzsölte a tenyerét. – Ezennel megvan az utolsó dal is a lemezre, tehát ezzel a résszel hivatalosan is végeztünk!

-          Juhé!

-          Azta!

-          Ez szuper! – lelkendezett a három srác.

-          Várj csak, melyik dalt választottad végül? – csendesítette le őket Louis. Fontos volt neki a válasz, elvégre rengeteg daltöredéket felvetett a férfinak, és voltak köztük olyanok, amiken szívesen tovább dolgozott volna.

-          Harry hozott egy fantasztikus szöveget, amihez a napokban elkészítettük a zenei aláfestést. – Amikor mindhárman a göndör hajúra bámultak, az elpirult. Louis szíve a torkában dobogott; egész biztosra vette, hogy korábban Harry nyomban megosztotta volna vele az ötletét… elvégre írt egy dalt, egyedül!

-          Gondolkodtam rajta egy ideje – kezdte a srác. – Tudom, hogy szólnom kellett volna nektek, de csalónak éreztem magam, amiért én semmit nem tettem le még az asztalra… és akartam valamit, amihez több közöm van. – Aztán elmosolyodott. – Remélem nem fogjátok nagyon utálni.

Louis enyhén remegő kézzel vette át a kinyomtatott dalszöveget. Először gyorsan átfutotta… aztán a lélegzete is elakadt, és egyszerűen nem akart hinni a szemének.

You don't understand, you don't understand
What you do to me when you hold his hand…

……….

I don't care what people say when we're together

…………

It's four a.m. and I know that you're with him

………...

So c'mon baby be with me
So happily

-          Hát, ez aztán… - Liam kereste a szavakat, aztán szőke barátjára nézett.

-          Fantasztikus munka, Harry – vigyorgott Niall, és vállon veregette a másikat. – Nagyfiú lettél!

-          Szóval tetszik?

-          Hogy tetszik-e? Imádjuk! Melyik lesz az én részem? – érdeklődött Niall.

-          Az eleje az enyém – stoppolta le Liam.

-          Nem igazság, mindig a tied!

-          Igen, nagyon szívesen!

-          Kopj le, Payne! – Dulakodtak egy sort, aztán vihorászva lesodródtak a kanapéról. Julian próbálta lenyugtatni őket, és amíg elfordult, Louis fölemelte a fejét, és Harryre nézett.

-          Miért? – kérdezte a suttogásnál alig hangosabban.

-          Mert tudatni akarom a világgal – felelte Harry. – Megmondtam, nem igaz?

Louis a hétvégét otthon töltötte, csendes magányban. Visszautasította a barátai ajánlatát, hogy menjenek el valamerre kirándulni, és Harry invitálására is nemet mondott. Gondolkodnia kellett. Sokat. A szombat délelőttje főzéssel telt, mert ennie azért csak kellett, de aztán kitelepedett az erkélyre egy hűs itallal, és a gondolatiba mélyedt.

Először is. Harry volt élete szerelme. Talán felelőtlenség ilyen fiatalon ekkora mértékű kijelentést tenni, de ez volt az igazság. Őszintén és szívből szerette. Imádta a haját, a szemeit, az ajkát, a testét, a karcsú ujjait, a karcos hangját, a mosolyát, a kitartását, a kedvességét, azt, hogy kész volt azonnal segíteni bárkin, akin csak tudott…

Másodszor is. A modest az utóbbi időben ismét bekeményített, és percre pontosan megszabták, mikor és hová menjenek, mit csináljanak és kivel, satöbbi, satöbbi. Ez leszűkítette az egymásra szánt idejüket, de Eleanor segítségével eddig megoldották a dolgokat. Harry azonban némileg távolságtartó lett. Louis nem akart többet belelátni a helyzetbe, de Harry egyre több titkos programot mondott le, egyre többször húzódott el a lopott érintései elől. És ez összetörte a szívét. Legutóbb, mikor ez felötlött benne, kiderült, hogy kedvese csak egy gyönyörű tetoválást csináltatott, amivel kifejezésre juttathatta, mennyire szereti őt. Most mi állhat a háttérben?

Merengéséből a kapucsengő berregése rángatta ki. Nagyot sóhajtva tápászkodott fel, és az ajtóhoz sétált.

-          Igen?

-          Louis?

-          Igen.

-          Itt Anne, Harry anyukája. – Louis szíve akkorát ugrott, hogy csodálkozott, miért van még a helyén, és nem a torkában.

-          Jó napot! Nahát! Jöjjön fel! – Szétnézett a házban, és gyorsan eltett néhány oda nem illő dolgot az útból, aztán már kopogtak is.

Anne mosolyogva ölelte át, aztán érdeklődve szemlélte a helyiségeket.

-          Szépen rendben tartod.

-          Köszönöm! Bejárónő jár egy héten kétszer. – Kitett néhány harapnivalót az asztalra, és egy pohár narancslevet is, amiről tudta, hogy a nő szereti. Anne hálásan foglalt helyet a konyhapultnál.

-          Meglep téged, hogy itt látsz, ugye?

-          Nos… igen. Remélem, nincs semmi gond.

-          Dehogy, minden a legnagyobb rendben! Csak ezt szerettem volna átadni neked! – Azzal odacsúsztatott elé egy tört fehér borítékot.

-          Azta! – olvasta Louis a rövid szöveget. – Gratulálok, tehát megvan az időpont. Naná, hogy ott leszek! Leszünk – korrigált hamar.

-          Anyukáddal már mindent megbeszéltem – tájékoztatta Anne. – Annyi segítséget kaptam tőle… nélküle nem sikerült volna. És alig várom, hogy jövőre én segíthessek neki ugyanennyit. – A szempillája alól nézte a srácot. – Mesélte, hogy nemrég meglepted őket.

-          Hm – köhécselt Louis. – Igazán hiányoznak. Szívesen járnék többet, ha tehetném.

-          Persze, ezt ő is tudja. És én is – sóhajtott fel vágyakozva.

-          Harry tudja, hogy a városban van?

-          Nem. Illetve még nem, mert innen hozzá megyek. – Aztán… - Nincs kedved csatlakozni hozzánk?

-          Tessék? – Louis biztos volt benne, hogy rosszul hallotta.

-          Valami rosszat mondtam? – ijedt meg Anne. – Jóban vagytok továbbra is, nem igaz? Borzasztó lenne, ha ti ketten… ha ti nem… - A nő mélyeket lélegzett, hogy lenyugtassa magát. – Jók voltatok együtt. – Louis nagyot nyelt.

-          Gondolja?

-          Biztosan tudom. Voltak korábban is barátai, de amikor veled találkozott… ellentétes személyiségek vagytok, de annyira jól kiegészítitek egymást! Sosem gondoltam volna, hogy létezik ilyen kapcsolat. – Valamit még mondani akart, de helyette csak mosolyogva megrázta a fejét, majd megragadta Louis kezét. – Hálás vagyok, hogy a fiam mellett vagy. És azért is hálás lennék, ha ott lennél az esküvőmön a családoddal együtt. Benne vagy?

-          Mernék én ellent mondani egy szívszorító anyai kérésre? – Összenevettek, aztán Anne hamarosan távozott. Nem vetette fel újra, hogy Louis tartson vele, amiért a srác hálás volt. Nem tudta volna elképzelni ezt a társalgást… még nem. Úgy nem, hogy nem vallhatja be Anne-nek, hogy szerelmes a fiába.

Louis igazából meg sem lepődött, amikor néhány órával később kulcscsörgés hangzott fel, majd belépett a lakásba Harry. A homály már kezdett eluralkodni, de Louis nem kapcsolta fel a lámpákat. 

A göndör hajú srác levette a cipőjét, letette a kulcsait az asztalra, majd lehuppant Louis mellé a kanapéra. Csendben bámulták néhány pillanatig az odakinti világot, aztán Harry felsóhajtott, lélegzete cirógatta Louis nyakát.

-          Hiányoztál. – Louis elmosolyodott, karjával magához ölelte a másikat.

-          Te is hiányoztál. Hogy ment anyáddal?

-          Jól. Illetve nem annyira rosszul. Kezd igazi menyasszörny válni belőle.

-          És az baj?

-          Nem, de remélem többé nem kell asszisztálnom hozzá.

-          Robin kedves pasas, és szereti Anne-t. Szerintem együtt maradnak örökkön-örökké.

-          Nahát, micsoda romantikus lett magából, Mr. Tomlinson! – mosolygott Harry.

-          Mindig is romantikus voltam, csak nem volt alkalmam kimutatni. – Harry még közelebb kucorodott hozzá, gyakorlatilag már az ölében ült. Nem mintha Louis bánta volna.

-          És meddig kell még várnom arra, hogy kimutasd? – suttogta, Louis pedig hirtelen elkapta az állát, felbillentette a srác fejét, és megcsókolta. Gyengéden, ugyanakkor szenvedélyesen, minden érzelmét beleadva. Ott volt benne az a vágya, hogy felvállalhassák magukat, hogy a szeretteik elfogadják őket, és hogy akkor érinthesse meg Harryt, amikor csak akarja.

Aztán a dolgok elég hamar komolyra és lángolóra fordultak, így be kellett caplatniuk a hálószobába. Louis minden tehetségét bevetette, hogy Harry elolvadjon alatta, hogy nyöszörögjön a vágytól, és ne akarjon mást, csak magában érezni kedvese kőkemény farkát.

-          Boo… - sziszegte a göndör hajú, csípője táncot járt a lepedőn. Louis még egyszer végigsimított nyelvével a srác merevedésén, majd egy jóleső cuppanással kiengedte a szájából.

-          Igen, Hazza? – Feljebb csúszott a testén, és összeforrasztotta az ajkaikat.

-          Meddig játszadozol még velem?

-          Sosem játszadozom veled… azért csinálom, hogy még jobban élvezd. – Megmarkolta Harry keménységét, aki ismét felszisszent. – De rögtön rátérhetek a lényegre, ha inkább azt akarod…

-          Én csak… téged akarlak. – Harry kinyitotta a szemét. – Úgyhogy dugj meg végre! Hetek óta erre várok. – Louis felnevetett.

-          Nahát, tényleg? Tudod, hogy egy szavadba került volna… vagy egy pillantásodba… - Tovább masszírozta Harry férfiasságát, majd oldalra nyúlt, és elhalászta az éjjeliszekrényről a síkosítót és az óvszert. Hátradőlt, és miközben nyomott egy adag krémet az ujjaira, végig kedvese szemébe nézett. – Érzem, hogy valamit nem mondasz el…

-          Lou…

-          … és nem is fogom kierőszakolni belőled. – Harry felnyögött, ahogy megérezte bejáratánál a másik kutakodó ujjait. Louis kicsit erősebben nyomta be egyik ujját a szűk résen, mint szerette volna, de Harry azonnal többet követelt. Kénytelen volt lefogni a csípőjét, hogy ne nyomja rá magát az ujjára. Közben persze őt is majd’ szétfeszítette a vágy… - Majd elmondod, ha úgy gondolod, rám is tartozik. – Feljebb vezette az ujját, mígnem rálelt arra a bizonyos pontra…

-          Boo! – kiáltotta az alatta fekvő, és már alig bírta visszafogni magát. Karcsú ujjai a saját farkára vándoroltak, és simogatni kezdték, mialatt Louis tovább ügyködött – már két ujjal -, de tekintete Harry tevékenységére tapadt élénken. Az akcióját nem megszakítva végül lehajolt, és szájába vette Harry makkját. – Lou! Kérlek!

-          Mire kérsz? – Louis hangja végigrezonált a másik merevedésén. A srác nyalakodott még egy-két pillanatig, aztán megkegyelmezett.

Harry azonnal felhúzta a lábait, amint az ujjak eltűntek belőle. Louis arca felforrósodott, imádta, amikor a másik ennyire lelkesen kitárulkozott előtte. Felhúzta az óvszert, majd Harry egyik lábába kapaszkodva előrenyomta magát.

Louis továbbra sem tudott betelni az érzéssel, amit az összekapcsolódásuk jelentett. Nem csak a szex, vagy a mocskos hangok miatt, amiket kiadtak közben… hanem amiatt, mert így végre ugyanolyan szerelmespár voltak, mint mindenki más… nem két férfi, nem két nő, nem egy nő és egy férfi… hanem csak két ember, akik odavannak egymásért, és engedik, hogy szerelmük birtokba vegye a testüket. Louis kezdetben igyekezett kíméletes lenni, lassú, óvatos, mert azt hitte, ezzel fejezheti ki leginkább az érzéseit, de néha egyszerűen csak azt igényelték, hogy leigázzák őket.

Harry fölemelte a fejét, hogy megcsókolhassa, Louis pedig nyomban ott volt. Szájuk megszokott összhangban mozgott egymáson, míg odalent folytatódott a kíméletlen lökéssorozat. Váratlanul teljes hőség lett a szobában, így Louis kénytelen volt kiegyenesedni, és letörölni a homlokáról az izzadtságot. Ujjai ráfonódtak Harry combjára, és kicsit maga felé húzta a srácot, majd szétnyitotta a lábait… Harry felhördült a megváltozott póztól, és még szenvedélyesebben igyekezett elébe menni a lökéseknek. Ahogy Louis lihegve nézte őt, arra jutott, hogy… soha senki mással nem akarja átélni ezt a pillanatot, csakis vele. Bármi következik is ezután, bármit tesz is a modest, bármire kényszeríti őket… soha nem fog lefeküdni senki mással, csak Harry Stylesszal.