Hazudósok 4. fejezet

Az új fejezet! :)

Jelen

Senki sem mozdult, ami nyilván meglepte Hornyakot. Harry szerint arra számított, hogy őrültek módjára rávetik magukat a mappára, és a srác örült, hogy nem adták meg neki ezt az elégtételt.

Az utóbbi fél évben bőven volt ideje azon töprengeni, a modest végső soron miért hajszolta őket bele ebbe. Sok más, sikeres fiúcsapat működik szerte a világon, nem egyet maga a modest fedezett fel, mégis egyiküktől sem követelték, hogy tettessenek szerelmet.

Tettetés… mivel Harry erre most inkább nem akart gondolni, felnyomta magát a székből, aztán ujjaival megtámaszkodott az asztalon. A szeme sarkából észrevette, hogy Louis a gyűrűit bámulja. Néha az volt az érzése, még háttal állva is meg tudná mondani, mit csinál éppen a másik…

-          Engem személy szerint nem érdekel, ki gyakorolt akkora hatást erre a cégre, ami idáig vezetett. Mivel a szerződésünk a mai nappal lejár, így nincs többé kötelezettségünk egymás felé. Részemről ez nem azt jelenti, hogy a zenekarnak vége – hangsúlyozta ki -, csupán magukkal nem vagyunk hajlandóak tovább folytatni. – Csend. – Mi ilyenkor a protokoll? Alá kell írnunk valamit? Hivatalosan közölnünk kell a médiával?

-          Semmit sem kell tennünk – felelte Niall magabiztosan. Harry emlékezett még arra az időre, amikor a szőke akkor sem mert megszólalni, ha kérdeztek tőle valamit. – Ez olyan, mint mikor megszűnik a VIP-tagságod, és nem hosszabbítod meg. Igazam van? – dobta oda a labdát Paulnak, aki legyőzötten bólintott.

-          Akkor ennyi volt? – kérdezte Liam, óvatos pillantásokat vetve a mappa irányába.

-          Belenézhetsz, ha akarsz – tolta oda neki Harry, de a másik megrázta a fejét.

-          Ha ti nem, akkor mi sem. Nincs jogunk…

-          Óó, elég legyen már ebből a nyavalygásból!

Végső soron mindig Louis volt az, aki megtette a kezdő lépést, talán a korából kifolyólag, de igazából sosem állhatta a totojázást. Most is ő kapta fel a mappát, kinyitotta, egyre nagyobb undorral az arcán átlapozta, aztán úgy odavágta azt a másik két férfinak, hogy azok hátrahőköltek.

-          Ez – bökött a padlóra hullt mappára. – Egy ocsmány hazugság. Ezt… Ezt nem vagyok hajlandó elhinni. Ennél szemetebb dolgot nem… - Megrázta a fejét, és Harry szorongva vette észre, mennyire zaklatottá vált. Vajon mi volt a mappában? Ki áll az egész mögött?

Aztán egyszer csak rájött, hogy nem érdekli, nem igazán. Elvégre annak a valakinek köszönhette, hogy ő és Louis egymásba szerettek. Persze annak már… vége, de a maga részéről bármit megtenne, hogy ne így legyen. Fizikai fájdalmat okozott úgy Louis közelében lennie, hogy a másik gyűlölte, és látni sem bírta.

Harry nem tudta, mi történt… nem tudta, miért ért véget egyik pillanatról a másikra, és hogy Louis-nak miért született gyereke egy szinte ismereten nőtől. Habár ezzel kapcsolatban a srácnak volt egy érdekes elszólása…

-          Mi okunk lenne hazudni? – szólalt meg Hornyak.

-          Talán mert már nagyon hozzászoktak – gúnyolódott Louis.

-          Minden, ami ott le van írva, igaz. Ha nem hiszed el, az a te bajod. Az én lelkiismeretem tiszta.

A jelenlévők közül csak Harry látta előre, mi készül, mert le sem vette a szemét Louis-ról. Ahogy sosem. Így tehát, amikor a srác nekirugaszkodott, könnyedén mögé lépett, kezét átvetette a mellkasán, ezzel megállásra késztetve őt. Louis még így is meglökte az asztalt, mire Hornyak felállt.

-          Menjenek – mondta nekik Liam, és azok már ott sem voltak.

Harry tovább tartotta a fújtató srácot, érezte heves szívdobogását, érezte a belőle áradó végtelen szomorúságot. Rettegett attól, hogy Louis ismét eltaszítja magától, de a srác csak lehajtotta a fejét, és belekapaszkodott a karjába. Mintha az a testrész lett volna az egyetlen, ami még egyben tartotta.

Mivel a pillanat kezdett hosszúra nyúlni, Harry vérző szívvel elengedte, de ott maradt mellette. 

Végignézett magukon, aztán mély lélegzetet vett.

-          Iszunk?

-          Hála Istennek, hogy megkérdezted – így Liam.

Múlt

A február fennmaradó része észrevétlenül suhant tova. Louis és Harry a próbákat leszámítva alig látta egymást, amit a menedzsment örömmel fogadott, ők már kevésbé. A barátaik jelenlétében igyekeztek visszafogottan viselkedni, habár néha sikerült belefeledkezniük egymásba. Főleg, mikor Louis bedobta a közösbe az új daltöredékét. Mindenkinek tetszett, de Harry reakciója volt a legbeszédesebb. Izzó tekintettel és beharapott ajakkal figyelte Louis-t, aztán azt mondta:

-          Ebben én is részt veszek. – A kijelentés persze felkeltette Liam és Niall figyelmét.

-          Enyje, Styles, megtáltosodtál? – vigyorgott Liam.

-          Ideje nekem is produkálnom valamit.

-          Nem értek egyet – csóválta a fejét Niall vidáman. – Neked van a legjobb hangod, téged imádnak a legjobban a rajongók…

-          Így igaz! – helyeselt Liam. – A kulimunkát inkább hagyd meg nekünk.

A szeretetteljes gúnyolódás ellenére Harry igenis részt vett a dal tökéletesítésében, és Louis megfigyelése szerint onnantól a szokásosnál is komolyabban vette a munkát.

Louis alig ocsúdott fel, már március közepén jártak. Olyan feszített lett a tempó a lemez miatt, hogy a srácok csak aludni jártak haza. Hogy a feszültséget levezessék, Louis néha bezárkózott Harryvel az egyik használaton kívüli stúdióba, és kifulladásig csókolta.

Néha, amikor túl messzire kerültek egymástól, vagy amikor nem kapott hírt róla rendszeres időközönként, a szíve furcsa dolgokat művelt. Hol hevesen dobogott, hol meg túlságosan is lelassult, a lélegzete elakadt, és kénytelen volt ott helyben leroskadni valahová. Amióta szeretkeztek, csak még jobban vágyott rá, csak még inkább akarta. Harryn nem tapasztalta ugyanezeket a tüneteket, sőt; azon a napon is élesen elhúzódott, mikor csókolózás közben Louis végigsimított a mellkasán.

-          Mi a baj?

-          Semmi – felelte nyomban. Az ajkába harapott, és a szokásos mozdulattal összeborzolta a haját. – Este átmegyek.

És ennyi volt. Louis szíve összeszorult a gondolatra, hogy Harry esetleg… talán máris elege lett belőle?

Erővel igyekezett haladni az aznapi dalszöveggel, amiben nagy könnyebbséget jelentett, hogy Julian és Liam is csatlakozott hozzá.

-          Ez a mondat inkább a végére illene.

-          Ez a szó nem stimmel.

-          Nincs benne rím.

-          Mi lesz a címe? – Ezt Julian már akkor kérdezte, mikor órákkal később befejezettnek tekintették az első változatot.

Louis arra a helyre nézett, ahol korábban Harry ült, és belekapaszkodott az érzésbe, ami elárasztotta.

-          Little white lies

Mielőtt hazament volna, még beült egy italra a másik kettővel. Julian szerint nagyon jól haladtak, az eddig elkészült dalok pedig igazán ütősre sikerültek.

-          Niall mondta nektek, hogy írt egy dalt a lemezre? – Louis és Liam összenézett, majd utóbbi válaszolt.

-          Nem említette. Kivel írta? – Igazán impozáns nevek hangzottak el. – Hűha! És akkor miért nem nyomta még az orrunk alá? – Julian meghúzta a sörét.

-          Talán a megfelelő alkalomra vár.

-          A kis Horan tehát felnőtt – bólogatott Louis. – Írt egy dalt, nélkülünk.

-          Fogadok, hogy szuper. Szuper?

-          Az – bólintott Julian. – Gitározik benne. – A srácok bólintottak, hiszen nem is vártak mást a szőkétől.

Louis-t elöntötte a büszkeség. Induláskor még kétséges volt, hogy Niall fogja-e bírni egyáltalán az iramot, tud-e annyit fejlődni a hangja, hogy felzárkózhasson a többi sráchoz. Niall mindig egyetértett azzal, hogy ő a leggyengébb láncszem, habár Harry, Liam és Louis ezt soha, egyetlen szóval sem mondta, sőt, kikérték maguknak. Ettől függetlenül Niall évről évre, koncertről koncertre fejlődött, és ugrotta át a saját magának felállított akadályokat, mígnem most, következő lemezük előszobájában odáig jutott, hogy dalt írt. Louis hirtelen arra gondolt, hogy ez a változás is előre megvolt-e írva a szőke mappájában, de valahogy nem tudott hinni abban, hogy Paul és a modest annyira fontosnak tartotta volna Niall karakterét, hogy mélyrehatóbban foglalkozzanak vele. Louis vigyorogva köszönt el a srácoktól, és remélte, hogy Niall után majd ő is borsot törhet a menedzsment orra alá.

Louis korán távozott a bárból, de mindenképpen szeretett volna lezuhanyozni, mielőtt Harry megérkezik. Az alkohol és a forró víz ellazította az izmait, így némileg kábán lépett ki a fürdőből, derekára csavart törülközővel, párát húzva maga után.

És ott állt ő, csípőjével a kanapénak támaszkodva, karba tett kézzel. A sötétben a szemei intenzíven ragyogtak, ahogy ragadozóléptekkel elindult Louis felé. A srác eszmélni sem tudott, máris az ágyon találta magát, meztelenül, fölötte egy kiéhezett Harryvel. Persze kedvére való volt ez a szenvedély, mégis elszakította magát tőle.

-          Mi az? Akarsz még egy búcsúdugást, mielőtt dobsz?

Harry erre csak vigyorogva kiegyenesedett, aztán levette a pólóját… Louis lélegzete pedig elakadt.

Az ablakon éppen elég fény áramlott be ahhoz, hogy lássa Harry új tetoválását, mely elfoglalta a mellkasát és a hasa egy részét. A srác óvatosan tapogatta meg, mert nem merte elhinni, hogy tényleg ott van.

-          Hogy tetszik? – kérdezte Harry halkan, kezére téve a kezét.

-          Ez a minta…

-          Igen, elloptam – vont vállat. – Eredetileg ezt is magadra akartad rakatni a szöveg fölé, igaz? – Louis bólintott. – Akartam valamit… egy darabot belőled. – Csend. – Még mindig azt hiszed, hogy el akarlak hagyni?

-          Nem. De ez… mit jelent ez? – Harry előbb teljes testével ráfeküdt, a matrachoz szögezve őt. Attól függetlenül, hogy Louis volt az idősebb, a másiknak mégis sikerült leigáznia.

-          Ez az, ami. Ez azt jelenti, hogy szeretlek. – Louis eltátotta a száját. – Nem csak neked vannak érzéseid és gondolataid. Nem csak te érzel hiányt, amikor nem vagyunk együtt.

-          Honnan tudod, hogy velem ez van?

-          Mert látom. Látom, hogy felfalsz a szemeddel. Látom, hogy viszket a tenyered, mikor nem érhetsz hozzám. – Elvigyorodott. – Látom, hogy féltékeny vagy, mikor mással beszélek. Nyugi, én is ugyanígy érzek. – Végigfuttatta puha ajkát a megsemmisült Louis száján. – Mindez azért van, mert szeretjük egymást. Én nem tagadom magam előtt. Hát te?

Louis agya teljesen leblokkolt, a szíve azonban nagyon is tudta a választ.

Harry meglepetten nyikkant egyet, ahogy maga alá fordította, majd szétfeszítette a lábait, hogy közéjük feküdhessen.

-          Igen – lehelte az ajkaira. – Szeretlek. Azt hiszem, azóta szeretlek, mióta a mosdóban összeütköztünk. – Harry elpirult.

-          Az nem véletlen volt.

-          Tessék?

-          Összeütköztünk… de én szándékosan mentem neked. Mert meg akartalak ismerni. – Louis szíve belesajdult a határtalan szerelembe, az arca pedig majd’ szétrepedt a boldog vigyortól.

-          Ez a legaranyosabb dolog, amit valaha tettek értem. – Keményen megcsókolta a srácot, aki egyszer csak fészkelődni kezdett alatta. – Cseréljünk helyet?

-          Maradj! – kérte Harry, és a fenekébe markolta húzta közelebb magához – Kérlek… akarlak. – Louis nyelt egyet, a másik pedig azonnal ott volt, hogy a nyakába harapjon. – Boo… akarom!

-          De te…

-          Te leszel az első. Ahogy neked én voltam.

És valószínűleg ez így is volt jól.

Louis arra gondolt, végig bénázni fog, és elrontja Harry első alkalmát, de szinte ellenállás nélkül jutott be a testébe. Olyan fantasztikus érzés volt, hogy néhány pillanatig lehunyt szemmel tartotta magát, és élvezte a farkát körbeölelő forróságot. Harry keze mindenütt ott volt rajta, aztán erősen beletúrt a hajába, mikor Louis megmozdult. Harry lüktető farka kettőjük közé szorult, és ahogy mozogtak, úgy súrolták rajta az érzékeny húst.

Louis soha nem érzett még ekkora teljességet, és Harry arcán is csak a színtiszta élvezetet látta. Kipirultan, levegőért kapkodta feküdt alatta, aztán feljebb húzta a lábait, hogy a srác mélyebbre csúszhasson.

-          Basszus… - mordult Louis. – Hogy… lehet ez ennyire jó? – Harry nevetése elfúlt.

-          Mert… velem csinálod.

A többi már nem volt más, csak vad hörgés, szenvedélyes csókolózás, erőteljes harapás, kontrollálhatatlan lökések. Louis a végén már nem tudott uralkodni magán… olyan erősen vágódott be Harry testébe, hogy nem tudta megállapítani, hol végződik ő, és hol kezdődik a másik. Harry lehunyta a szemét, gyönyörű haja a homlokára tapadt, majd nagyot nyögte elélvezett. Teste összehúzódása Louis-t is a csúcsra juttatta pár pillanattal később, aki hirtelen úgy érezte, a felhők fölött lebeg, és minden feszültség távozott a testéből. A karja remegett, de nem mert Harryre omlani.

-          Na, ne hülyéskedj. – Így a másik, tehát Louis leeresztette magát, és továbbra is összekapcsolódva várták, hogy a világ újra visszabillenjen a megszokott helyzetébe.

-          Bakker – szólalt meg Harry.

-          Igen.

-          Fura… hogy ezt szinte jobban élveztem, mint a múltkorit.

-          Nem kell hazudnod…

-          Miért tenném? - kérdezte Harry lágyan. – Fantasztikus vagy… azt meg szintén tudjuk, hogy én is az vagyok. – Louis a másik vállába kuncogott, aztán óvatosan kihúzódott belőle. Nyomban fázni kezdett, ahogy már nem kapcsolódtak össze. Harry gyorsan megoldotta a dolgot azzal, hogy odakucorodott az oldalához, aztán a fülébe suttogta: - Ez a boldogság. – Louis jólesően megborzongott. – És ezt el fogom mondani mindenkinek.

-          Louis!

-          Szia, anya.

Johannah eldobta, ami épp a kezében volt – szerencsére csak egy törlőrongyról volt szó -, majd kitárt karral fia üdvözlésére indult.

Louis most örült csak igazán, hogy hagyta magát rábeszélni az utazásra, mert az anyja öröme mindennél többet jelentett számára.

-          Miért nem szóltál, hogy jössz?

-          Meglepetésnek szántam. És nem akartam, hogy aggódj, ha esetleg mégsem jön össze.

Helyet foglalt a konyhapultnál, és – ahogy korábban mindig – csak figyelte az ő gyönyörű, örökmozgó anyját, ahogy sürgött-forgott, és elkezdte készíteni az ebédet.

-          A többiek?

-          Iskolában, munkában – felelte a nő mosolyogva. – Meddig maradsz? Ugye tudsz találkozni velük? Az ikrek ki fognak ugrani a bőrükből.

-          Sajnálom, hogy nem tudok annyit jönni, mint szeretnék. – Az anyja kedvesen megpaskolta a kezét, szeme csillogott.

-          Megértjük kisfiam, hidd el.

Később Louis is beállt segíteni; igazából tényleg szeretett főzni, és hála az anyja tanításának, tudott is. Tehát mire Joy fél egykor elindult az ikrekért, már mindennel kész voltak.

Louis számára furcsa volt egyedül lézengeni a házban, de nem bánta a magányt. Felvitte a táskáját a régi szobájába, ami érintetlenül őrizte meg azt a 18 éves srácot, aki nagy álmokat dédelgetve indult neki újra az X-faktor válogatójának. Somolyogva szemlélte a róla és a srácokról készült képeket, de tekintete persze mindig visszatért Harryre és önmagára. Próbálta felfedezni magukon a ragaszkodás, vagy a kibontakozó szerelem jeleit, de csak két fiatalembert látott, akik boldogan és gondtalanul álltak a hírnév küszöbén.

Nagyot dobbant a szíve, mikor meghallotta az érkező autó hangját, majd ajtók csapódtak, lábak dobogtak, kacagás suhant végig az előszobán.

-          De jó illat van! – kiáltotta Daisy, és Louis szinte maga előtt látta, ahogy mindent hátrahagyva a konyhába üget.

-          Ünneplünk valamit? – hangzott Phoebe komoly kérdése, ekkor pedig a srác nem tudta magát tovább türtőztetni, megjelent a konyhaajtóban.

-          Megjött a Mikulás.

A legelső öt másodpercben semmi sem történt, aztán az ikrek dobhártyarepesztő visítás kíséretében Louis-ra vetették magukat. A srác szeme könnybe lábadt, ahogy ölelte a kicsiket – akik már nem is voltak annyira kicsik -, és csak akkor tudatosult benne, mennyire hiányoztak neki.

-          Louuuu!

-          Louis, hazajöttél? Mennyi időre?

-          Ugye megnézzük majd együtt a Pán Pétert? Mindig olyan jól utánozod őt!

Louis nevetve egyenesedett fel, és még épp látta, hogy az anyja kitöröl néhány könnycseppet a szeméből.

-          Előbb mindenki eszik néhány falatot – rendelkezett a nő, mire Daisy és Phoebe kézen fogta a srácot, és odavezette a szokásos helyéhez.

Éppen megbeszélték, hogy a lányok megmutatják bátyjuknak a jegyeiket és a rajzaikat, mikor nyílt az ajtó.

-          Ez Felicité lesz – suttogta Phoebe ordításnál alig halkabban.

-          Talált, én vagyok – mondta a lány, majd a konyha felé indult. – Kié az a kocsi oda… - Ekkor látta meg Louis-t.

-          Szia, baba. Gyönyörű vagy – mosolygott rá a srác őszintén, mire a húga elpirult. – Kapok egy ölelést? – Louis nagyon óvatosan közeledett a lányhoz, mert tudta, hogy épp abban a korban van, amikor már nemigen igényli, hogy babusgassák.

Fizzy mégis halvány mosollyal az ajkán karolta át bátyja derekát. Bárhová ment is, Louis a szíve mélyén mindig hazavágyott, haza a lányokhoz, akiket imádott, és akiket foggal-körömmel védelmezett.

-          Hogy vagy, baba? Kemény a suli?

-          Annyira nem.

-          Mindenből kitűnő! – újságolta Phoebe, mire Fizzy zavartan elvörösödött.

-          Szeretek tanulni – vont vállat.

-          Ezt sose szégyelld. Így legalább biztos nem fogsz úgy járni, mint én – kacsintott rá. – Ráérsz most? Vagy dolgod van?

-          Ráérek.

Így hát a testvérek felvonultak az ikrek szobájába, letelepedtek a földre, és sorra mutogatták bátyjuknak büszkeségeiket.

A pillanat, amitől Louis kezdettől fogva tartott, öt óta után következett be. Ekkor már Joy is csatlakozott hozzájuk, és Daisy ágyán ülve hallgatta a gyerekek bohóckodását. A nagy hangzavarban először meg sem hallották a kocsi érkezését, vagy az ajtó csapódását, a döngő léptekre azonban már felfigyeltek.

Louis talpra ugrott, ahogy meglátta legidősebb húgát. Mindig is Charlotte állt hozzá a legközelebb, talán azért, mert édestestvérek voltak, talán azért, mert Louis őróla gondoskodott legelőször, amikor az anyjuk újra férjhez ment. Talán azért, mert a hajuk színe teljesen megegyezett, vagy mert a lánynak is olyan kifejező szemei voltak… Mindenesetre Charlotte támogatta a leginkább, hogy újra és újra jelentkezzen az X-faktorba, és ő sírt a leghangosabban, amikor Louis végül elköltözött. Most csak bámultak egymásra, és mindenki más is elcsendesedett.

-          Szia, cica – üdvözölte mosolyogva a srác. A régi becézések könnyedén és természetesen jöttek a szájára. – Milyen magas vagy!

-          Ugye? – mosolygott az anyjuk. – Képtelenség rá ruhát kapni…

-          Hová lett mindenki? – érdeklődött egy fiatalos hang a folyosó végéről. – Merre van a parti? – Charlotte közben beljebb óvakodott a szobába, Louis pedig nyomban szorosan magához ölelte.

-          Hiányoztál. – Erre a lánynak nyilván lett volna egy-két cifrább visszavágása, de csak bekucorodott a srác karjába.

Daniel Deakin tehát a következőt láthatta, ahogy megérkezett; Louis Tomlinson, a család állandó férfitagja állt a szoba közepén, Lottie a jobb karja alatt, Fizzy a bal alatt, az ikrek pedig rajongva csimpaszkodtak a lábába.

Louis eddig csak egyszer-kétszer találkozott az anyja új választottjával; legutóbb előző évben, amikor bejelentették az eljegyzést. A srácnak semmi baja nem volt a magas, hátranyalt hajó, jóképű férfival, hacsak az nem, hogy némileg fiatalabb volt az anyjánál… és Louis attól tartott, Dan egy idő után megelégeli a gyerekeket, és lelép.

-          Louis! – nyújtott kezet lelkesen. – Micsoda meglepetés! Akkor ezért ragyog Joy úgy, mint egy karácsonyfa! – A karjába zárta a nőt, és csókot nyomott az arcára. Louis igyekezett, hogy ne ránduljon meg az arca. Ő volt az utolsó, aki követ vethetett volna az anyjára, amiért szeretett volna maga mellett tudni valakit, és persze Johannah sem volt még öreg.

-          Ettetek már? – kérdezte Dan.

-          Igen, de tudnék még enni – pattant fel Phoebe, amit általános nevetés kísért.

Louis annyit kacagott, kiabált és énekelt, hogy a nap végére egészen berekedt, pedig nem egy koncertet tudhatott már a háta mögött, de egyik sem volt olyan megterhelő, mint négy csajt elszórakoztatni.

Természetesen megnézték a Pán Pétert, majd fürdés után bevették magukat Daisy ágyába, és Louis mesét olvasott nekik.

-          Dan nem mesél olyan jól – osztotta meg vele Phoebe suttogva. – Ő nem szokott hangokat utánozni. – A srác alig tudta elnyomni feltörni készülő elégedettségét.

Később benézett Fizzy és Lottie szobájába, akik leckét írtak éppen.

-          Gondolhattam volna rá, hogy inkább pénteken jöjjek… - A két lány azonnal a fejét rázta.

-          Tudjuk, hogy akkor jössz, amikor tudsz – mondta Lottie.

-          De bárcsak tovább maradhatnál… - sóhajtotta Fizzy, mire Louis-ba belehasított a lelkifurdalás.

-          Jóvá teszem – ígérte nekik, egy-egy ölelés kíséretében.

A lépcsőn lefelé tartva a szíve egyre nehezebb lett; nem elég, hogy nem vállalhatta fel őszintén a szerelmét, még a családját is hanyagolnia kellett a munkája kedvéért.

Némi irigység mart belé, ahogy nézte az anyját és Dant, akik viháncolva és boldogan mosogattak. Dan talán tényleg rendes arc volt, már amennyiben továbbra is boldoggá teszi az anyját.

A jókedv kicsit alábbhagyott, ahogy Louis helyet foglalt.

-          Szóval – kezdte, mire úgy néztek rá, mintha az apukájuk lenne, akitől engedélyre várnak. – Sajnos pontos dátummal még nem tudok szolgálni a turnét illetően, de arra tippelek, hogy jövő tavasszal fog kezdődni, és őszig tart majd. – Csend. – De bármikor is tervezitek, itt leszek. Mind itt leszünk. – Johannah és Dan összenézett, Louis pedig pontosított. – Az esküvőről beszélek.

-          Azt hittük, ellenzed – bukott ki Dan száján, mire Johannah oldalba bökte.

-          Valóban úgy tűnhetett – ismerte be Louis. – De nem ellenzésről volt szó, csak… szoktatnom kellett magam a gondolathoz. Nem mintha én lennék az, akit a legjobban érint ez az egész, elvégre már nem lakom itt.

-          Én is hibás vagyok – vont vállat Dan. – Tőled kellett volna először megkérdeznem, mit szólsz hozzá, erre csak hazarángattunk, és egyszerűen bejelentettük. – Louis máris egy fokkal jobban bírta a fickót.

-          A lényeg az – köszörülte meg a torkát -, hogy agyaljatok az időponton. És szóljatok, ha bármiben segíthetek.

Az anyja mosolyogva megpuszilta az arcát, Dan pedig megkönnyebbülten nyújtotta felé a kezét.

Louis fáradtan zuhant az ágyba egy gyors zuhany után, majd elővette a telefonját. Harryvel megbeszélték – jobban mondva Harry közölte vele -, hogy ebben a másfél napban nem keresik egymást, hogy Louis a családjára koncentrálhasson. Ettől függetlenül a srác nem tudta megállni, küldött neki egy üzenetet, amire nyomban válasz is érkezett.

Ami gyors eszmecserének indult, abból késő estig tartó chatelés lett, de Louis nem bánta.

Másnap még az anyja és Dan előtt fölkelt, hogy reggelit rittyentsen az asztalra.

-          Hűha! – kocogott be Daisy hét óra után, csupa rózsaszínben. – Jó illata van!

-          Már értem, miért növesztettél egy kis pocakot, bátyó – csipkelődött Lottie, mire Louis nyelvet öltött rá, de azért elraktározta a kérdést, hogy alkalomadtán kikérdezhesse róla Harryt.

Daisy és Phoebe ölébe terített egy-egy szalvétát, mert nem akarta, hogy át kelljen öltözniük, aztán enni kezdtek. Hangosan voltak és boldogok, Louis-nak pedig még annál is nehezebb volt elbúcsúzni tőlük, mint eredetileg gondolta.

-          Lesz majd egy meglepetésem – mondta, ahogy Fizzyt ölelte magához. – Hamarosan megírom a részleteket.

Lottie és Fizzy alig akarta elcsomagolni a Louis által nekik készített ebédet, de végül győzött a srác könyörgése, és esedezve elkerekedett szemei.

-          Dedósnak fognak nézni – jósolta Lottie.

-          Akkor csak mondd meg, hogy a szendvicset az One direction legszexibb, legviccesebb és legtehetségesebb tagja készítette, aki nem mellesleg a bátyád.

-          Hm, nem is tudtam, hogy Harry Styles a bátyám – töprengett Lottie vigyorogva, majd kisurrant az ajtón, mielőtt Louis elkaphatta volna.

Az ikrek sírtak, és könyörögtek, hogy maradjon még, a srácnak pedig meghasadt a szíve. Addig ígérgette, hogy hamarosan találkoznak, míg el nem apadtak a könnyeik, és mosolyogva beszálltak a kocsiba.

-          Annyira örülök, hogy eljöttél – mondta az anyja, ahogy Louis megállt a saját kocsija mellett. – Mindőnknek örömet okoztál vele. – És Louis-nak ez minden pénzt megért.