Just a little bit... 3. fejezet

A soron következő fejezet megérkezett. Kellemes olvasást. :)

Harry szívesen benne ragadt volna a pillanatban, de a varázs megtört, mikor Liam taszigálni kezdte a színpad felé.

-          Nem rossz – nézett körbe Niall elismerően. – És van tető is! Felüdülés lesz ezúttal nem megázni.

-          És akkor nem kell bámulnunk a lelapult séród – tette hozzá Louis.

Körbejárták a színpadot, ahogy mindig, és lelki szemeik előtt már a tömeget is látni vélték.

-          Jó reggelt – sétált feléjük Paul Higgins. – Mindenki jól aludt? – Bólintások. – Remek. Természetesen az összes jegy elkelt mindkét előadásra, szóval ne okozzatok csalódást. – Kopogni kezdett az iPadén. – Remélem nem olvassátok a netes híreket, mert a többségük csak silány kitaláció. Az egyik lap például állítja, hogy Zayn beszélt velük, pedig biztos forrásból tudom, hogy a srác nem adott interjút. – Louis szeretett volna Niallre nézni, de a srácot már így is kellemetlen helyzetbe hozták. – Na, hagylak titeket dolgozni, de ha kell valami, itt leszek a közelben. Örülök, hogy idetaláltatok – vetette oda a zenekar tagjainak, aztán elcsoszogott.

-          Hosszú volt az éjszaka, mi? – fogott kezet Niall a basszusgitárossal.

-          Úgy is mondhatjuk – ásított Sandy.

-          Belehaltatok volna, ha nekünk is szóltok? – vigyorgott Louis.

-          A jó kisfiúk korán ágyba bújtak, nem? – vágott vissza Josh, majd megpörgette a kezében a dobverőt. – Így is ide látom a ráncaidat, ne tetézd a bajt!

-          Mindenki magából indul ki – vélte Louis, ledobva a pulóverét. – Aztán próbáljátok tartani a tempót!

-          Eddig nem tűnt fel, hogy azt mi diktáljuk? – érdeklődött Jon, Louis pedig meghajolt felé, jelezve, hogy elismeri a vereségét.

Harry úgy tett, mintha elmélyülten tanulmányozná a dallistát, helyette viszont felidézte azokat a napokat, amikor még Zayn is velük volt. A srác csendesen és hatékonyan dolgozott, bár néha talán túlságosan is a háttérbe vonult, amit Paul szóvá is tett néhányszor. Alig szólalt meg a dalok közti szünetekben, és az újságírókkal sem társalgott túl sokat. Jobban belegondolva, nem sok mindent vesztettek a távozásával.

Addig-addig gondolkodott, míg a zenekar bele nem kezdett az első számba, Louis meg hirtelen ott állt mellette.

-          Írnunk kell egy dalt.

-          Már egy csomót írtál – mutatott rá Harry.

-          Úgy értem, nekünk.

-          Kettőnknek? – lehelte a srác elkerekedett szemmel.

-          Ha ez gondot jelent…

-          Neked nem gond? – Louis vállat vont.

-          Amikor aláírtuk a szerződést, mindent vállalnunk kellett, ami benne állt. – Beletúrt a hajába, ebből pedig Harry megértette, hogy van valami a háttérben.

-          Ezt hogy érted?

-          Mindegy, kezdenünk kell.

-          Lou – kapta el a karját a másik. – Ugye nem azt akarod mondani, hogy valami olyasmire vettek rá, amit nem akarsz? – Louis lassan elmosolyodott, ami újabb sebet ejtett Harry szívén.

-          Hát nem ezt csinálják mindig?

Louis abban a pillanatban átkozta magát, amint kicsúszott a száján az utalás. Senkinek sem említhette a szerződést, máskülönben az utolsó fontot is elperlik tőle, arról nem is beszélve, hogy a csapatból is eltávolítják. Aztán meg pont Harry előtt kellett elszólnia magát, aki addig nem nyugszik, míg ki nem deríti az igazat.

A Best song ever utolsó hangjai is elhaltak, de a srácokat a tömeg morajlása még messzire elkísérte. Harryről folyt a víz – mivel kiürített pár üveggel a show alatt, hiszen tudta, hogy a közönség megőrül érte. Kicsit fáradtabbnak érezte magát, mint rendesen, de úgy gondolta, a következő pár órában majd kipiheni magát.

-          Szia, édes! – hallották meg Liam hangját. Harry megcsóválta a fejét; alig hagyták el a színpadot, a srác telefonja azonnal csörgött, jelezve, hogy megérkezett a jól ismert ellenőrző hívás Sophietól.

Niall is a szemét forgatta, pedig igazából mind kedvelték a lányt, azt viszont ellenezték, hogy ilyen rövid pórázon tartja a barátjukat.

Harry összepakolta a holmiját, aztán beszállt az odakint várakozó kocsik egyikébe. Szándékosan nem várta meg a többieket, pláne Louis-t nem. Tudta, hogy a srác az első adandó alkalommal visszavonná a korábbi szavait, erre pedig nem akart neki lehetőséget adni. Gondolkodni akart; kitalálni, mihez kezdjen az információval. Az nyilvánvalónak tűnt, hogy van valami Louis szerződésében, aminek nem kellene ott lennie. Persze a menedzsment dönthetett úgy, hogy akár mind a négyüknek más szerződést készíttet, bár Harry szerint erre semmi okuk nem volt.

Kibámult az ablakon, nézte a fényeket, és elképzelt egy olyan világot, ahol Louis mellette van. Nekidőlt volna a vállának, mialatt ő átkarolja, és megvitatják, hol egyenek, bulizzanak-e, vagy inkább filmet nézzenek.

-          Mr. Styles? – szólította meg a sofőr.

-          Igen?

-          Megérkeztünk a hotelhez.

-          Tényleg? Jó, köszönöm.

Nem hagyta, hogy a fickó kinyissa neki az ajtót, mert hát azért volt még benne némi önbecsülés.

-          Jól van, uram? – kérdezte a férfi, aki pontosan úgy nézett ki, mint egy sofőrbe oltott testőr.

-          Frankón, kösz. – Látta a másik arcán, hogy a) nem hisz neki, és b) tényleg kíváncsi rá. – Csak fáradt vagyok, de minden rendben lesz. Jó éjt.

A szállodában csak az éjszakai recepcióson kívül senkivel sem találkozott, így rövid időn belül már a szobához tartozó mini hűtőt rámolta ki. A show alatt csak pár gyümölcsöt tudott elfogyasztani, ami a sok ugrabugra mellett már nem volt elég. A tévéhez most semmi hangulata nem volt, így is zsongott a feje, ahogy a koncertek után rendesen. Bokszerben dőlt le az ágyra, és szinte nyomban elaludt.

Ettől függetlenül szombat délelőtt mégis úgy érezte magát, mint egy szivacs, amit jól kifacsartak. Nem kelt ki azonnal a paplan alól, hanem a tenyerébe csúsztatta a mobilját. Tisztában volt vele, hogy nem kéne, mégsem tudta megállni, hogy ne nézze meg az előző esti show-ról készült karcokat. Imádta olvasni a tweeteket, és néhányat maga is megosztott. Rengeteg időt el tudott tölteni ezzel, most viszont fontosabb dolgai is akadtak. Kikereste az egyik ügyvédje számát a telefonkönyvből, majd rányomott a hívásra.

-          Halló?

-          Szia, Alex.

-          Mr. Styles, jó… reggelt?

-          Olyasmi. – Nevetés hangzott fel.

-          És én vagyok az első, akivel ébredés után beszélsz? Miért érzem úgy, hogy ebből bajom lesz?

-          Ha nem akarsz segíteni, vannak mások, akik készséggel megteszik – provokálta Harry a másikat.

-          Ugyan, tudod, hogy erről szó sincs. Mit tehetek érted?

-          Már az irodában vagy?

-          Hát, nem. A menyasszonyomnak készítek szombati reggelit. – Harry szívesen homlokon öklözte volna magát.

-          Basszus, ne haragudj. Majd hétfőn megbeszéljük.

-          Na, most már tudni akarom, mi a probléma.

-          Az nincs, csak… szeretném átnézni a szerződésem. Vagyis, szeretnénk – javította ki magát. Hiába, utált hazudni, és sosem tudott hiteles lenni.

-          Igen? – Úgy tűnt, a férfi gyanút fogott. – Esetleg kaptatok egy kedvezőbb ajánlatot?

-          Tudni szeretnénk, mik a lehetőségeink. És most, hogy Zayn… szóval…

-          Értem – szólt közbe Alex, és ezek után már készségesen belement, hogy elküld nekik egy-egy példányt a szerződésükből.

Mialatt Harry feljegyezte magában, hogy Zayn lelépésének említésével bármit elérhet, Louis az aznapi első teáját kortyolgatta az erkélyen, és élvezte a békés pillanatot. Sokan meg voltak győződve róla, hogy ők négyen állandóan tivornyáznak – ami néha megesett -, és talán éppen ezért tudták értékelni a magányt és a csendet. A srác csak ez alsót viselt – közben hőn remélte, hogy nem leskelődik arra egy fotós sem -, fejben pedig lejátszotta az előző esti koncertet. Kockáról-kockára. Különös tekintettel Harry mozdulataira. Az utóbbi években sikeresen távol tartotta magát tőle, ez a turné azonban végképp betette a kaput. Harry furán kezdett viselkedni, újra közelebb és közelebb araszolt, aminek alig tudott ellenállni.

Hátradöntötte a fejét, aztán eszébe jutott a családja, akikkel meg tudta volna osztani az aggodalmait. Az anyjával viszont alig beszéltek, mióta… nos, igazából az esküvő óta. Louis bírta az új nevelőapját, de valahogy már nem tudott rendesen feloldódni a társaságukban. Mivel jelenleg nem akart ezzel foglalkozni, elkezdte csekkolni a tweeteket. A sok-sok kedves szót és méltatást olvasva fel nem foghatta, Zayn hogy volt képes minderről lemondani. Louis-t a szeretetük és a támogatásuk értette, ezért tett meg olyan dolgokat is, amiket talán át kellett volna gondolnia. Hiszen még azt a nyomorult szerződést is aláírta, mert úgy vélte, a csapat fennmaradása fontosabb egy fiatalkori fellángolásnál. Akkor még legalábbis az volt, de Louis azóta felnőtt. És még mindig Harryt akarta.

-          Lődd már el!

-          A ping-pongban nem lőni kell!

-          Tök mindegy, csak csináld – sziszegte Liam, aztán sikeresen visszaütötte a labdát.

Mivel szükségük volt egy kis feszültség-levezetésre, igénybe vették a szálloda játéktermét. Louis egy focimeccset nézett a tévében – feszült figyelme azt jelezte, hogy trükköket próbál ellesni a csapata számára -, Harry pedig épp akkor csatlakozott hozzájuk.

-          Mikorra kell ott lennünk a helyszínen?

-          Ugyanakkor, mint tegnap – felelte Niall, majd káromkodott, mikor a labda elzúgott mellette.

-          Pazar, addig edzek egyet.

Nyilvánvaló volt, hogy a mondat egyvalakinek szólt, s hogy teljes legyen az alakítás, Harry már menet közben lehámozta magáról a pólóját. A hatás nem maradt el, Louis tekintete ugyanis már nem a tévére tapadt.

-          Franc!  - Ezúttal Liam hibázott, ezt viszont Niall nem tudta felróni neki. A szőke srácnak is meg kellett lazítania a pólója nyakát, mert majdnem megfulladt a fülledt levegőtől.

-          Szo-bá-ra – motyogta kuncogva, aztán döbbenten figyelte, ahogy Louis felpattant.

-          Erről ne beszéljetek többet!

-          Mi csak…

-          Nem! Ígérem, hogy többé nem fogunk titeket kellemetlen helyzetbe hozni, de arra kérlek, ne adjátok alá a lovat. Higgyétek el, már úgysem lehetne semmi olyan, mint régen.

Harry azt tervezte, hogy addig fut a végtelenbe a gépen, amíg össze nem esik, később viszont rájött, hogy ez túl sok időt venne igénybe, no meg kifárasztaná magát a koncert előtt. A tömeg azonban nyilván nem azért váltott jegyet, hogy azt bámulják, ahogy ücsörög.

A szerződésük másolatai még nem érkeztek meg a postafiókjába, így leszaladt edzeni. Aztán ott volt Louis, aki úgy vizslatta, mintha le akarná teperni. Ami ellen Harrynek semmi kifogása nem lett volna.

Mikor viszont kiment, Louis-nak már nyoma sem volt.

-          Mi a helyzet, srácok? – érdeklődött a másik kettőtől, akik körülbelül úgy néztek ki, mintha egy halotti toron ülnének.

-          Semmi – hazudta Liam könnyedén. – Csak azon töprengtünk, hogy miért is mentetek szét Louis-val annak idején. – Harry automatikusan szétnézett, de senki nem volt ott rajtuk kívül, és a kamerák sem rögzítettek hangot.

-          Ez nekem sem világos – vallotta be, ahogy visszaemlékezett arra a bizonyos napra. – Egyszer csak elém állt, és kész. – Megköszörülte a torkát. – Viszont most már azt gondolom, hogy valaki rásegített erre a dologra. – Liam és Niall komor pillantást váltott.

-          Valahogy… nekünk is volt egy halvány sejtésünk – motyogta Niall. – Nagyon kikelt magából, mikor felvetettük, hogy ti esetleg…

-          Ne is foglalkozzatok vele – legyintett Harry könnyednek szánt hangon. – Ha akarok valamit, megszerzem, Louis pedig úgysem fog tudni ellenállni nekem.

-          Hogy lehet az, hogy ez a két nap jobban kifárasztott, mint a turné első fele? – ásított Niall.

-          Ugye nem akarod, hogy erre válaszoljak? – kérdezett vissza Louis, mialatt áthúzott a fején egy tiszta pólót. – Öregszel, Horan.

-          Kapd be!

-          Tudod, hogy nem vagy az esete – kacsintott Harry, aki félmeztelenül flangált az öltözőben.

-          Hát nem lehet mindenki olyan fess, mint te – grimaszolt a szőke, de nem tűnt mérgesnek.

A másik egy pillanatra elszégyellte magát, ahogy belegondolt, mennyien legyeskednek körülötte, Niall ellenben alig mutatkozott lányokkal.

-          Egy szavadba kerülne, hogy…

-          Jaj, Isten ments – hárított Niall azonnal.

Paul közölte velük, hogy a műsor után azonnal pakolniuk kell, mert a busz indul tovább.

Harrynek nyilván sokkal tovább tartott a művelet, mint a barátainak, bár nem emlékezett, hogyan szórta szét az újságjait meg egyéb eszközeit, mikor csupán két éjszakát töltött a szobában.

Már majdnem pirkadt, mikor kifordultak a szálloda parkolójából, de egyiküknek sem volt kedve aludni. Szólt a zene, nyomkodták a telefonjaikat, pizzát zabáltak, közben néha-néha meg is szólaltak.

-          Hogyhogy Sophie nem hívott? – érdeklődött Harry.

-          Biztos fáradt volt, és nem maradt fent – vont vállat Liam. – Küldtem neki üzenetet.

-          Jó csaj, bár kicsit… túlbuzgó – vélte Niall.

-          Szeretnél te egy ilyen túlbuzgó csajt!

-          Vagy pasit – tette hozzá Harry, a szőke meg elpirult.

-          Hát, nem hiszem, hogy én…

-          Na! Ne mondj ítéletet, amíg nem próbáltad! – kacsintott a srác, és ez a beszólás annyira tetszett neki, hogy elmentette későbbre.

A csendet legközelebb Louis törte meg, mikor fogadta Paul hívását.

-          Leszerveztem nektek egy interjút Londonban.

-          De már elindultunk a következő helyszínre.

-          Az nem gond. Ezt a lehetőséget meg kell ragadnunk. Mindenki ég a vágytól, hogy beszélhessen veletek.

-          Hízelgő – gúnyolódott a srác.

-          Elvárom, hogy meggyőzd a többieket.

-          Mégis miért?

-          Mert szerződésünk van. – Louis hatalmasat nyelt.

-          Köszönjük, Paul, megtiszteltetés lesz.

-          Én is így gondoltam. Jó éjt.

-          Mi van? – szólalt meg nyomban Niall.

-          Interjú. London.

-          Francokat – horkantott Liam. – Így is épp odaértünk volna időben, így viszont aludni se lenne alkalmunk!

-          Hát pedig ez van – vont vállat Louis. – Nem húzhatjuk tovább a dolgot, reagálnunk kell.

-          Szóval te nem bánod? – kérdezte a szőke.

-          Nem. Beszélhetünk a koncertről, meg a következő videóról. Nem olyan rossz dolog ez.

Harry a kanapé támláján nyugtatta a karját, közben meg Louis profilját fürkészte. Neki pont kapóra jött a hazautazás, és már alig várta, hogy végre kiderítse, mivel tartják sakkban a másik srácot.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Cool Girls-nek, aki a Facebook-oldalán közzé tett egy kis leírást a blogról. Még egyszer nagyon szépen köszönöm! :):)