2015. május 6., szerda

Egész éjjel


Sziasztok! Ezzel a rövidke kis történettel szeretném újra aktívvá tenni a blogot. A napokban találkoztam egy nagyon jó alappal, amire szívesen felépítenék egy új regényt. Nem tudom, kit mennyire érdekel, én azonban beleszerettem, és szeretném megpróbálni. Már csak azért is, hogy ez a szépséges új kinézet ne menjen veszendőbe. :)




Éjszaka volt. Az One Direction tagjai épp végeztek egy újabb fellépéssel, meghajoltak a színpadon, majd az öltözőbe sorjáztak. Liam, Niall és Zayn fel volt dobva, ami tökéletesen érthető, hiszen óriási sikernek örvendtek már csaknem négy éve.

Louis Tomlinson kirángatta a fülesét, majd bement az apró mosdóba, ahol vizet fröcskölt az arcára. A tükörből már rég nem az a vidám srác nézett vissza rá, aki elkezdte ezt az egészet. De a tetoválásai legalább emlékeztették a boldogabb napokra. Amikor még kisebb volt körülöttük a felhajtás, amikor szakíthattak egy kis időt a pihenésre, amikor még nem figyelte minden lépésüket a menedzsment. Louis elhúzta a száját, és lopva megérintette a csuklójára tetovált csomót. A kötelék, amit szimbolizált, rég elszakadt, a srác pedig néha egész éjjel azon töprengett, hogy lemondana-e a sikerről egy kapcsolat kedvéért. Eddig sajnos nem talált választ.

Harry Styles nézte, ahogy Louis után becsukódik a mosdó ajtaja. Néhány hónapja még biztosan utána ment volna, hogy valami nem helyénvalót műveljenek. Már a menedzsment számára nem helyénvaló, nem az ő számukra. Harry életében azok voltak a legcsodásabb napok, amikor Louist átölelve aludt el, vagy mikor együtt álltak a zuhany alá. Ezt azóta sem tette meg senkivel.

Zayn, Niall és Liam kurjantva indult el bulizni. A másik két tagot már meg sem próbálták magukkal hurcolni, amiért Harry hálás volt. A srácok pontosan tudták, mi a pálya. Kezdetben, mikor a főnökeik leültek velük megbeszélni azt, amit ők csak Larry Stylinson – problémának neveztek, a fiúk hezitálás nélkül kiálltak az érintettek mellett. Bizonygatták, hogy ennél tisztább szerelmet még nem láttak, és biztosak voltak benne, hogy a rajongóknak sem lesz vele semmi gondja. Louis és Harry meghatódott, de el kellett fogadniuk a menedzsment által adott ultimátumot: vagy felhagynak ezzel a kapcsolattal, vagy feloszlatják a bandát.

Ezek után Louis leakasztott magának egy barátnőt, mert nem lett volna hihető, ha minden héten új lánnyal mutatkozott volna, Harry személyiségéhez viszont nagyon is illett a csajozás. Így éltek egymás mellett már sokadig hónapja. Persze a rajongóknak is feltűnt, hogy valami nincs rendben köztük. A színpadon próbáltak oldottan viselkedni egymással, mégis inkább a többiek társaságát keresték. Ez az éjszaka azonban más volt.

Louis azzal a szándékkal lépett ki a mosdóból, hogy visszavonul a turnébuszba aludni, mikor meglátta az egyik székben terpeszkedő Harryt. Már el is felejtette, mikor voltak utoljára kettesben. Harry a térdén támaszkodva nézett föl rá; fekete pólója alatt látni lehetett a mellkasára tetovált lepkét. A papírrepülős nyaklánc himbálózása szinte hipnotizálta Louist, aki végül erőt vett magán, és pakolni kezdett.
-          Kezdenünk kell valamit ezzel a helyzettel – szólalt meg Harry, a hangja pedig felkúszott Louis gerincén.
-          Miért?
-          Egyre többen kezdenek kételkedni. Látják, hogy elszakadtunk egymástól, és keresik az okát.
-          Hamarosan megnyugszanak – vont vállat Louis. – Pár év múlva mindketten megházasodunk, gyerekeket nemzzünk, aztán mindenki elfelejti ezt a kis közjátékot.
-          Na, igen – motyogta gúnyosan Harry. – Neked mindig is kész terved volt a jövőre nézve.

Louis hirtelen szembefordult vele, levette a pólóját, majd a Harryét is lerángatta. Zihálva meredek egymásra, aztán Louis egyik ujját a lepkére tette, másikat pedig a saját mellkasára. It is what it is.
-          Ez volt a tervem. Mi voltunk a tervem. De vége. Örökre.
Harry Styles nézte, ahogy élete szerelme kimegy az ajtón, és arra gondolt, megérte-e mindez. Erre gondolt egész éjjel. Minden éjjel.

6 megjegyzés:

  1. Ó, istenem! :/í Annyira örülnék, ha tényleg visszajönnél. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Hát még én mennyire örülnék. :) Igyekszem összehozni nektek valamit, és remélem, majd találkozunk. :)

      Törlés
  2. Szia! Az elozo tortenetedet en nagyon imadtam, mert kulonleges volt. Nem talalkoztam meg hasonlo tortenettel, raadasul szuperul is irsz! Nagyon orulnek ha visszaternel.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, ennek nagyon örülök, mert szeretnék kicsivel több visszajelzést kapni majd ehhez a történethez, ha lehet. :):) Megpróbálok hozni valamit nektek már ma. ;) :)

      Törlés
  3. Oké, én ezt eddig miért nem láttam?! Köszönöm, szívbemarkoló volt. <3 A végét nagyon eltaláltad, főleg amikor megérintette a tetoválását, azt imádtam. Tényleg ezeket a tetkókat, meg kell beszélnünk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, drágám, ez a szomorúság akkor nagyon kikívánkozott belőlem. Valóban, tetkók, rajta vagyok! :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.

© Another World (Larry Stylinson), AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena