12. fejezet: Az utazás

12. fejezet: Az utazás

Gemma lakásában szerencsére megtalálták az előző napi vacsora maradékát, amit Niall és Louis szervírozott az asztalra. Harry nagyon szerette volna megtörni a csendet, ugyanakkor azt is tudta, hogy a srácoknak át kell gondolniuk a kialakult helyzetet.

-          Liam – mondta végül Louis. – Sophie rábólintott? – A srác előbb szedett magának egy kis krumplit.

-          Nem beszéltünk róla azóta – vont vállat. – De szerintem nem lesz túl boldog, hogy fél évig távol leszek, és még a biztos melómat is feladom.

-          Azt hittem, Higgins elintézte, hogy mindenkit visszavegyenek – szólt közbe Harry.

-          Ez akkor sem így megy – mondta Liam.

-          Magaddal hozhatnád…

-          … csak akkor még a fejem is leszedné – nevetett a srác.

-          És Perrie? – fordult Zayn felé Harry.

-          Neki nincs baja vele. Úgyis rengeteg munkája szokott lenni ilyenkor, így még örül is, hogy nem zaklatom.

-          No, de – köszörülte meg a torkát Niall, és még az evést is abbahagyta. Ebből tudták, hogy komoly dologról lesz szó. – Mit vártok tőlünk, hogy viselkedjünk? – Mivel Harry és Louis felé nézett, nem kellett kérdezni, mire gondol.

-          Én hivatalosan Eleanorral járok – felelte Louis.

-          Nem hivatalosan meg engem dug – tette hozzá Harry vigyorogva, mire persze a srácok felzúdultak.

-          Naa!

-          Hagyjátok ezt abba, komolyan!

-          Nem hiszem, hogy ki fogjátok bírni – csóválta a fejét Zayn. – De persze segítünk, ahogy tudunk.

-          Aha – bólintott Liam.

-          Naná – csámcsogott Niall. – Csak ne smároljatok… - Be sem fejezte, Harry máris magához rántotta Louis-t.

Persze teljesen megértették, hogy a srácoknak sem lesz annyira egyszerű ez a helyzet, így semmilyen illetlen dolgot nem műveltek előttük.
-     Már csak azt nem értem - kezdte Liam -, hogy előttünk mégis mi a fenének kellett titkolózni? - Bűntudat csapott át Louis arcán.
-     Az én hibám - sóhajtott nagyot. - Miután a múltkor nem jött össze, nem szerettelek volna megint terhelni titeket. Hiszen így nektek is szívnotok kell, velünk együtt.
-     Az igaz szerelemért bármit! - mosolygott Niall őszintén, Louis pedig alig hitte el, hogy a barátai ennyire megértőek.

-          Ne már – húzta el a száját Harry, ahogy Zayn előszedte a cigijét. – Mióta bagózol?

-          A művészeknél ez megszokott dolog – vont vállat, majd Louis felé nyújtotta a dobozt.

-          Te is? – kerekedett el Harry szeme. – Ha nem hagyod abba, többé nem dugom le a nyelvem a torkodon.

-          Ugyan – nevetett Louis, és fölöttébb erotikus mozdulattal az ajkai közé fogta a szálat. – Egyrészt úgysem bírnád ki, másrészt meg csak alkalmi dohányos vagyok. – Kisétáltak a teraszra. – Amúgy az a fura, hogy te még nem szoktál rá. A nagy hajtásban az embernek valahogy le kell vezetnie a feszültséget.

-          Elég a pia – vélte Harry. – Bár az sem lenne túl jó, ha alkoholistának néznének. – Hátradőlt a kanapén. – Szóval nektek tényleg elég az a pénz, amit felajánlottak?

-          Félévi melóért annyit kapunk, mint itthon évek alatt sem – magyarázta Liam. – Elhisszük, hogy neked ez aprópénz, mi viszont örülünk neki. – Harry szívét összeszorította a jól ismert lelkifurdalás; ő egy hét alatt képes volt elkölteni azt az összeget, amivel a fiúk boldogan kibékülnek.

-          És különben is – folytatta Zayn pöfékelés közben -, a dal után is kapunk majd valamennyit.

-          Persze semmit nem veszünk el a gyerekektől – tette hozzá Niall, amire mind rábólintottak. – És mihez kezdünk még itt húsz napig?

-          Én szerintem elvállalok pár plusz melót – vélte Liam. – Az sosem árt.

-          Tanulok, ez egyértelmű – mondta Zayn. – Meg van egy fontos megrendelésem, amit be kell fejeznem. – És Harryre kacsintott.

-          Niall – kezdte Louis, elnyomva a csikket. – Miért nem jössz be a bárba? Hozhatnád a gitárodat is. Az emberek úgyis mindig az élő zenét követelik rajtam.

-          Hát – motyogta a srác. – Nem lenne gond?

-          Nem ajánlottam volna fel, ha az lenne.

-          Akkor miért nem te énekelsz? – érdeklődött Liam.

-          Sztriptízt nem vállalok. – Felnevettek.

-          Én sem.

-          Mintha nem félmeztelenül énekelted volna fel a What makes you beautiful-t – karolta át Zayn Niallt.

-          Persze, de ott csak Julian volt jelen – vitatkozott a srác, hasztalanul.

-          Azért szakítsatok időt rám is – emelte fel a kezét Harry.

-          Neked mi dolgod lesz? - tudakolta Louis, és leült mellé.

-          Lesz pár interjúm, de nem vészes. Viszont a próbákra majd nektek is be kell jönnötök. – Az érintettek izgatottan összenéztek.

-          Alig hiszem el, hogy visszatérünk – mosolygott Zayn.

-          Tudtam, hogy hiányzott nektek a színpad – kapott a szón Harry.

-          Nyilván – vont vállat Liam. – De egyikünknek sem tett volna jót, ha folyton a régi szép időket emlegetjük.

-          Tudom – bólintott Harry, majd felsóhajtott.

-          Mi az? – nézett rá Louis rögtön.

-          Megint hozzátok fogok szokni, de ha vége, leléptek, én meg ott maradok egyedül.

-          Harry – kezdte Zayn. – Mégis mit vársz tőlünk?

-          Hogy álljon újra össze a banda! Legyünk megint az One Direction!

Olyan csend lett, hogy hallani lehetett a hűtő zúgását.

-          Nem ígérhetünk olyat, amit nem tudunk betartani – mondta Liam. – Egyrészt még fel sem ajánlották, de, még ha meg is teszik, lássuk be, mi mindig csak a vokalistáid lehetnénk. – Harry összepréselte a száját.

-          Ezt ne vedd sértésnek – szorította meg a combját Louis. – Hálásak vagyunk ezért a lehetőségért, a többivel meg majd akkor foglalkozunk, ha eljött az ideje.

-          Jól van – bólintott Harry, elrejtve csalódottságát. – Akkor majd szólok, mikor kell jönnötök, rendben?

-          Szerinted fognak variálni a színpadképen? – kérdezte Zayn.

-          Eddig egyedül voltam, kisebb helyet foglaltam, most viszont egy szám erejéig öten leszünk. – Harry a fejét rázta. – Nem tudom, srácok, ez sosem volt az én dolgom. De szuper lesz, pláne ha Paul is besegít.

-          Higgins? – vonta fel a szemöldökét Liam.

-          Dehogy – grimaszolt Harry. – Roberts, a koreográfus. – Szinte nyomban nyöszörögni kezdtek. – Ugyan. Pontosan tudjátok, hogy nem állhatunk egyhelyben, mint aki karót nyelt. És van nekünk egy szuper koreográfiánk, nem?

-          Csak nem akarunk hülyét csinálni magunkból – mondta Niall.

-          Szerinted én mit csinálok már évek óta? – A srácok elnevették magukat. – Tudok komoly is lenni, de azt az emberek kevésbé szeretik. Tapasztalat.

-          Aha – bólintott Zayn. – Mint mikor legutóbb tök komor arccal magyaráztál arról az embereknek, mennyire parázol, hogy valaki elveszi tőled a szerelmedet? – Harry rámorgott a srácra, mialatt Louis szeme elkerekedett.

-          Micsoda? Ez mikor volt?

-          Styles már egy hetet sem bír ki nélküled – gügyögte Liam, mire kapott egy párnát az arcába. – Hé!

-          Kicsit túlreagáltam a dolgot, ennyi – mondta gyorsan Harry. – Amúgy meg unalmas lenne, ha mindig mindent ugyan úgy tennék a színpadon. – A többiek szerencsére hamar leszálltak a témáról, Harry azonban észrevette, hogy Louis szeme furcsán csillog, mikor ránéz.

Aztán mikor a srácok távozása után egy rövid időre kettesben maradtak, Louis azonnal a fürdőbe rángatta.

-          Most megmutatom, hogy senki másra nincs szükségem rajtad kívül.

Harry még akkor is kába volt kissé az eget rengető orgazmustól, mikor a családja visszatért.

-          A fiúk nem maradtak? – érdeklődött Anne.

-          Megvan a maguk élete, anya – felelte Harry. – Nem várhatom el, hogy folyton velem lógjanak.

-          Hogy fogadták a sikereidet? – kérdezte Gemma.

-          Jobban, mint vártam.

-          Annyira jók voltatok együtt – sóhajtott Anne. – Nem fognak hiányozni, ha itt hagyod őket?

-          Talán nem kell itt hagynom őket – mondta a srác megfontoltan. Mindhárman kíváncsian néztek rá. – Paul kinyír, ha elkotyogom.

-          Oké, oké – bólogatott Gemma, hiszen már ismerte a szabályokat. – De ha mi találjuk ki, és nem te mondod el? – Harry somolyogva vállat vont. – Szóval, az gondolom fel sem merült, hogy lemondod a turné még hátralévő részét, tehát…

-          A srácok mennek veled?

-          Ez kérdés volt, anya? – nevetett Harry.

-          Nem! – sikkantotta Anne. – A srácok mennek veled! – Gemma és a nő vidám pillantást váltott, Robin meg somolyogva a fejét csóválta. – Te jó ég!

-          De ez…

-          Szigorúan titkos, persze – legyintett a nővére. – Paul aztán nem aprózza el. – Kikotorta a táskájából a jegyzetfüzetét. – Lássuk csak, már el kellett volna utaznotok Japánba.

-          Kicsit csúszunk – magyarázta Harry. – November 25-én lesz az első koncert.

-          Amikor kijön a lemez – bólintott Gemma.

-          Várj – hajolt a naptár fölé Anne. – Ez azt jelenti, hogy nem töltöd itthon a hálaadást?

-          Nem tudom, anya – vallotta be Harry, bár valószínűnek tartotta, hogy mind túl fáradtak lesznek az ünnepléshez.

-          Felőlem aztán csinálja, de ha elriasztja a vendégeket, megvonom a fizetésed!

-          Jó, jó. Bunkó – mutatott be Louis az elsétáló tulajnak, majd az idegesen toporgó Niallhez lépett. – Na, minden el van rendezve. Gyere, mutatom a helyed. – A bár bal oldalában volt egy hevenyészett színpad, rajta szék és mikrofonállvány. Louis kivette a magával hozott mikrofont a táskából és a helyére illesztette. – Nyugi, bőven lesz időd bemelegíteni. Csak kilenc után nő meg a forgalom, most meg még csak fél nyolc van.

-          Aha.

-          Hé – csettintett Louis. – Haver, semmi gáz. Ez nem az X-faktor, és Simon sincs itt. Bár az csak neki lenne élmény, ha hallhatná, mennyit fejlődtél. Na, csüccs. – Lenyomta a srácot a székre, és a szájához igazította a mikrofont. – Mintha otthon lennél. Ha valami kell, a pult mögött leszek.

Louis nem csodálkozott volna, ha azt tapasztalja, hogy remeg a keze; csak jót akart barátjának azzal, hogy szerepelni hívta, mert pontosan tudta, milyen jó hangja van, viszont ezt a csapatban nem igazán tudta kamatoztatni.

Hamarosan megszólaltak az első félős dallamok, és Louis némileg megnyugodva kezdte kiszolgálni a vendégeket.

Nyolc óra lett, kilenc, aztán fél tíz, és Louis már állandóan a pult és az asztalok között ingázott. Niall épp akkor tért vissza egy gyors szünetről, és belekezdett Harry egyik dalának akusztikus verziójába. A lányok, akiket Louis épp kiszolgált, rögtön felkapták a fejüket.

-          De ismerős ez a srác! – mondta az egyik.

-          Nekem is – így a másik.

-          A neve Niall Horan – mosolygott Louis. – És szingli.

A lányok közreműködésének hála hamarosan megtelt a bár vedelő fiatalokkal, akik élvezettel hallgatták Niall előadását. Louis büszkén mosolyogva mozgatta a csípőjét a pult mögött, aztán elégedetten rákacsintott Normra, akinek a bevételei megkétszereződtek azon az estén. Louis akkor dermedt meg egy pillanatra, mikor Niall a Little things-t kezdte játszani. Persze nem lehetett összehasonlítani a hangját Harryével, mégis mindenki lélegzetvisszafojtva hallgatta őt a teremben. Louis hamar előkapta a mobilját és filmezni kezdett.

-          I’m here, for you. Maybe you love yourself like I, love you.

A refrént már többen vele együtt énekelték, aztán olyan hatalmas tapsot kapott, hogy a polcon sorakozó poharak összekoccantak. Amíg Niall kezet fogott és társalgott a vendégekkel, Louis gyorsan elküldte a videót a barátaiknak.

-          Hé, emlékszel még rám? – furakodott Niall közelébe, aki boldogan átölelte.

-          Kösz. Ezt sosem fogom elfelejteni neked.

-          Hiszen nem tettem semmit. Emberek, ki akar egy italt fizetni a művészúrnak? – kiáltott körbe, és ahogy remélte, a csajok azonnal versengeni kezdtek Niall kegyeiért.

Jó baráthoz méltó módon hamarosan megérkezett Zayn és Liam, oldalán a barátnőikkel, és nem győztek áradozni Niall előadásáról. A szőke srác szinte ragyogott, és olyan felszabadultnak tűnt, mint talán még soha.

A bár hamarosan bezárt, Norm távozott, de ők hatan még ott maradtak, és zenélgettek kicsit.

-          Most már elfogadom – szólalt meg Sophie.

-          Mit, cica? – nézett rá Liam.

-          Azt, hogy elmész. – A lány szerelmesen elmosolyodott. – Most már láttam, hogy nektek ez az utatok, csodásak lesztek. Én pedig szurkolok nektek.

A következő napokban még az is belefuthatott egy Harry Stylesszal készített interjúba, aki nem akart; ő mosolygott az újságok címlapjáról, az ő hangja szólt a rádióból. A média is sejtette, hogy valami nagy dobás készül, amiről a maguk módján próbálták kifaggatni a srácot.

-          Harry, hogy bírja ezt a nagy hajtást?

-          Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy szeretem, amit csinálok, és ez nagyon sok erőt ad.

-          És a családja?

-          Megleptek azzal, hogy felutaztak Londonba a múlt héten, mivel sajnos én nem tudtam hazamenni.

-          Az édesanyja bizonyára szeretne már látni Ön mellett egy kedves lány – mondta a riporter, Harry pedig továbbra is csak mosolygott.

-          Erről inkább őt kellene megkérdeznie.

-          Elég sok hölggyel látták Önt az utóbbi időben.

-          Ha nem ápolnám a társasági életem, még azt hinnék, depressziós vagyok. – Erőltetetten nevettek.

-          Rendben, akkor egy utolsó kérdés.

-          Izgatottan várom – ironizált Harry, mert biztos volt benne, hogy ez is valami hülyeségről fog szólni, aztán alaposan meglepődött.

-          Ha kérhetne valamit, amit nem lehet pénzen megvenni, mi lenne az?

Harry lélegzete elakadt, lelki szemei előtt pedig azonnal Louis jelent meg, boldogan mosolyogva. Kézen fogva sétáltak, megcsókolták egymást, és senki nem fordult el tőlük ezért. A srác közben érzékelte a testőrök jelenlétét, Paul és a menedzsment nyomását, és egyszerűen kimondta azt, ami legelőször az eszébe jutott; ami a saját válasza volt és nem előre megbeszélt, és amire mindennél jobban vágyott.

-          Szabadság.

Az indulásuk előtt pár nappal Harry szólt a barátainak, hogy keressék fel a próbatermet. Akkor sétáltak be, mikor a srác a Last first kiss című dalt énekelte, Niall pedig azonnal felszaladt a színpadra és csatlakozott. A bárban tartott zenés este óta hihetetlen módon megnőtt az önbizalma.

-          Ha befejeztétek a bohóckodást – szólalt meg Paul -, akár el is kezdhetnénk. Mindenki tudja a szöveget? – Bólintások. – Rendben, előbb menjen csak így simán, aztán utána megnézzük a színpadképet. – Zayn, Liam és Louis is felsétált a színpadra, majd leültek a másik kettő mellé, és lenyomták az új közös dalukat.

Később csatlakozott hozzájuk a koreográfus, aki elmagyarázta nekik, hogy fog kinézni a színpad, amit csak az ő kedvükért terveztek. Megkérte őket, hogy éneklés közben néha mutassanak be egy-egy mozdulatot, amit a videón is látni, a srácok pedig mindenre rábólintottak.

A pénteki napot próbával, a szombatot viszont már pakolással töltötték, hiszen vasárnap indulniuk kellett, hogy hétfő estére mindennel elkészüljenek a helyszínen. A srácok a hét folyamán már elbúcsúztak családjaiktól, akik közül nem mindenki fogadta jól az utazás hírét.

A szombat estét a barátnőikkel töltötték, így Louis-nak is fel kellett keresnie Eleanort.

-          Miért nem intézed el, hogy veled mehessek? – nyafogott a lány.

-          Mert túl átlátszó lenne. Sophie és Perrie sem jön.

-          Persze, mert nekik nem kell attól tartaniuk, hogy a pasijuk Harry Styles alatt köt ki.

-          Nem vagyok a pasid – morogta Louis. – Most már igazán leszállhatnál rólam. Semmi olyat nem tudok adni neked, amire vágysz, így az lenne a legjobb, ha felhagynál ezzel. Keress egy olyan férfit, aki szabad préda.

Louis távozása után Eleanor nem tehetett mást, telefonált.

Vasárnap hajnalban vacogva ültek a reptéri váróban. Preston mindenkinek rendelt kávét, de a srácokon az sem segített sokat. Minden félelmük, amit addig elnyomtak magukban, újra felszínre tört, és csak azért nem menekültek el fejvesztve, mert nem akartak puhánynak tűnni.

A repülőutat végigaludták, felébredve pedig azzal szembesültek, hogy odakint egy tucat riporter és sikoltozó japán vár rájuk, jobban mondva Harryre.

-          Oké, számítottunk erre – mondta Paul. – Harry és a stáb most szépen leszáll, aztán követtek minket, ha tiszta a terep. Nyomás – nézett jelentőségteljesen Harryre, mert a srác még mindig egyhelyben ácsorgott.

Félt, ha szem elől téveszti a barátait, azok eltűnnek.

-          No para – kacsintott rá Zayn. – Majd találkozunk.

Preston megkérte az egyik megbízható emberét, hogy maradjon velük, ők pedig belevetették magukat a tömegbe. Carl behúzta a függönyöket.

-          Meddig fog ez tartani? – tette föl a kérdést Liam.

-          Mivel Mr. Styles nem itt tartja a sajtótájékoztatót, azt mondanám, fél óra alatt kiürül a terület – darálta Carl, mire a srácok meglepett pillantást váltottak.

Minden esetre a jóslata helyesnek bizonyult, hiszen húsz perccel később már egy sötétített ablakú kocsiban ültek, és a hotel felé haladtak. Louis el sem tudta képzelni, hogy tartották titokban az érkezésüket, de a pénz nagy úr lehetett, mert szinte senkivel nem találkozta felfelé menet.

-          Hát – dobta le magát az ágyra Niall -, ez eddig nem is olyan rossz.

-          Aha. – Liam megbirizgálta a behúzott függönyt. – Kicsit úgy érzem magam, mint egy fogoly.

-          Ugyan – nevetett Zayn a távirányítóval babrálva. – Inkább hallgassuk meg, mit hablatyol Styles a népnek.

Harry mosolyogva tűrte, hogy a szemébe vakuzzanak, hogy a karját rángassák aláírást követelve, és még a japán újságírók bunkó kérdéseit is el kellett viselnie.

-          Minek engedték be őket? – dohogott a kocsiban. – Angliában sem ragadtatják el magukat ennyire.

-          Ez Tokió – vont vállat Paul. – Itt az emberek nem csak azt hiszik, hogy bármit megkaphatnak, hanem pontosan így is van. – Ránézett a srácra. – Tudod, folytak tárgyalások arról, hogy mennyiért lehetne kibérelni téged egy-két órára. – Harry eltátotta a száját.

-          Hogy mi?

-          Persze elutasítottam őket, mert bármit hiszel is, én nem akarok rosszat neked. – Kedveskedve megütögette a srác lábát. – Csak ügyesen.

Harrynek nem volt ideje azon töprengeni, hogy Paul mitől lett hirtelen ilyen kedves, hiszen perceken belül már az újságírók előtt ült, és a kérdéseikre válaszolgatott. A végén még elmondta a sablonszöveget, hogy aki eljön a koncertre, annak felejthetetlen élményben és hatalmas meglepetésben lesz része.

Harry a szállodába érve már úgy érezte magát, mint egy kifacsart citrom, és csak pár órát alhat, mielőtt indulnia kell a stadionba. A liftben megdörzsölte fáradt szemét.

-          A tied a százhúszas – mondta Preston. – A többiek a százharmincasban már alszanak.

-          Kösz – mosolygott Harry. – Jó éjt.

Ásítva bukdácsolt be a szobájába, majd levetette magát az ágyra abban a reményben, hogy várni fog rá egy kisebb test, de csalódnia kellett. Lehunyt szemmel gondolt arra a múltkori interjúra, amiben a vágyairól kérdezték, s öntudatlanul tette a kezét a mellkasára, ahol a lepkét viselte magán.

-          Egyszer sikerülni fog – nyugtatta magát. – Egyszer szabad leszek.