10. fejezet: Bizonytalanság
Harry nem szerette sokáig halogatni
a kellemetlen dolgok végrehajtását, így még aznap este felhívta Eleanort. A
lány ellenségessége nem lepte meg, de végül sikerült rábeszélnie, hogy
találkozzanak, mégpedig Louis érdekében. Ezek után Harry csevegett még egy
keveset Paullal – pedig a srác úgy érezte, bőven eleget beszéltek a repülőn -,
és engedelmesen megígérte, hogy szerda délben a reptéren lesz, hogy
indulhassanak és oda is érjenek Sydney-be, ahol a hét folyamán több koncertje
is lesz.
-
Ott leszek. De már mondtam, hogy a hónap végét
szabadnak akarom.
-
Megkapod, sőt, a
következő hónap első napját is – mondta Paul Kegyes Higgins. – Ugyan november elején kellett volna Japánba
utaznunk, de megdumáltam őket, hogy csúsztathassunk
pár hetet. Cserébe olyan szenzációt ígértem nekik, amit még senki nem látott.
-
Mit akarsz ezzel mondani?
-
Mivel általában
igazad van, most is hallgatok rád. Remélem, nem bánom meg. A részleteket majd
később. – Harry jól ismerte Paul üldözési mániáját, így beleegyezett a
későbbe, bár sejtette, miről lesz szó.
Úgy tervezte, megvárja, míg Louis
hazaér az edzésről, hogy jó éjszakát kívánjon neki, mégis elaludt a kanapén,
mialatt egy unalmas film pörgött a tévében.
Kedden sikerült rábeszélnie
Prestont, a biztonságiak főnökét, hogy hagyják magára pár órára. Ismerte London
minden szegletét, így egy eldugott kávézóba invitálta Eleanort. A lány öt perc
késéssel érkezett, haja lófarokba fogva, szemét napszemüveg takarta. Mikor
levette, Harry megállapította, hogy a lány nem sokat aludhatott.
-
Mielőtt bármit mondanál – kezdte a lány -, közlöm, hogy
semmilyen fenyegetés miatt nem mondok le Louis-ról.
-
Nem is kértem ilyet tőled – mondta Harry, és megvárta,
míg felszolgálják a kávéjukat. – Felőlem vele maradhatsz. Nincs is annál
szomorúbb, mint mikor rá kell akaszkodnod valakire, különben egyedül maradsz. –
Eleanor arca megvonaglott; Harry közelebb hajolt. – Nem tudom, mi az igazi
célod ezzel az egésszel, de egyvalamit véss az eszedbe. Louis az enyém.
-
És ezt ő is tudja? – gúnyolódott a lány.
-
Igen. – Harry hátradőlt. – Tégy, amit akarsz, de ezt
csak addig folytathatod, míg én magam fel nem vállalok mindent.
-
Igen? És ezt mégis hogy képzelted? Addig oké, hogy
vállalod, de ki fognak nézni benneteket.
-
Nem érdekel.
-
És szerinted Louis-t sem fogja érdekelni? – folytatta a
lány. – Ha elpártolnak tőled a rajongóid, örökké önmagát fogja hibáztatni a
bukásodért.
-
Nem tudsz elbizonytalanítani Eleanor – mondta Harry
nyugodtan, és eszébe jutott, hogy van egy igen erős része a rajongótábornak,
akik kitartanak amellett, hogy a srác meleg.
-
Csak reálisan szemlélem a dolgokat – vont vállat a
lány. – Nem szeretném, ha Louis megsérülne, márpedig a rajongóid szét fogják
cincálni.
Harry megmasszírozta a homlokát. El
kellett ismernie, hogy nem gondolt át mindent részletesen, de fiatal volt és
jelenleg csak arra vágyott, hogy együtt lehessen azzal, akit szeret. Ha viszont
még az Eleanor jelentette problémával sem tudott megbirkózni, mi lesz később?
Gondterheltebben érkezett vissza a
szállodába, mint ahogy elindult, és az sem derítette jobb kedvre, hogy már
aznap este el kell búcsúznia Louis-tól és a barátaitól. A száját rágcsálva
húzta le magáról a pólót, és lépett be a szobába.
-
Helló, idegen – vigyorgott fel rá Louis a párnák közül.
– Csak nem csajoztál?
-
Nem sok kedvem volt hozzá, elhiheted – sóhajtott Harry,
majd ledőlt az ágyra, és a feje alá tette a kezeit.
-
Mi történt?
-
Beszélgettünk.
-
És? – hajolt közelebb Louis.
-
Minden úgy megy majd, mint eddig. De ha akár csak
megfordul a fejében a gondolat, hogy a gatyádba férkőzik, kitépem a torkát. –
Harry ezt olyan komolyan mondta, hogy Louis-nak nem volt kedve nevetni.
-
Próbálkozhat, de eddig sem tudott felizgatni.
-
Nem?
-
Nem.
-
Egyszer sem? – Harry felkönyökölt. – Szép lány.
-
Ez igaz, de mit tegyek, ha egy nyomorékba zúgtam bele?
– Harry felnevetett, majd megcsókolta a srácot. El tudta volna képzelni, hogy
minden reggel Louis mellett ébred, ő az első, akit meglát… Elhatározta, hogy
ezt, ha törik, ha szakad, valóra fogja váltani.
-
Lou – húzódott el végül. – Holnap indulok.
-
Tudom – motyogta, mialatt szerelme nyakát rágcsálta. –
De azért a bulira visszajössz?
-
A halloween-i bulira?
-
Aham.
-
Mindenképpen.
-
Oké. – Harry addig ügyeskedett, míg mindketten a takaró
alá nem kerültek. – Nahát, mit akarsz?
-
Bemenni a málnásba – dünnyögte Harry a másik
mellkasába, ahogy egyre lejjebb haladt. – Szeretnék valamit bekapni. – Louis
felnevetett, Harry pedig megcirógatta a pocakját. Mindig imádta, hogy a srác
nem olyan izmos, hanem jó puha és meleg. És
kemény, tette hozzá gondolatban, ahogy megnyalta az ajkát, majd befogadta
Louis férfiasságát a szájába. Mindketten felnyögtek az élménytől.
Harry arra ébredt, hogy fázik.
Tapogatózni kezdett a takaró után, amit – mint hamarosan megállapította – Louis
teljesen kisajátított magának. Begubózva aludt, mintha hernyó lett volna, és
csak néhány fürtje látszott ki. Harry somolyogva elvégezte a dolgát a fürdőben,
majd megpróbált közelebb nyomulni Louis-hoz. Magához szorította az övénél
kisebb testet – kiskifli-nagykifli pózban, mert az olyan jó -, és az jutott az
eszébe, milyen jól kiegészítik egymást. Nem csak testileg – hogy Louis kisebb
volt -, hanem mondjuk hangilag – hisz Harryé mély volt, míg a másiké magasabb
-, mentalitásban – Louis három évvel idősebb volt, így joggal nevezhette
megfontoltabbnak. Harry lehunyta a szemét, és próbálta eszébe vésni ezeket az
érveket, hogy azonnal sorolni kezdhesse, ha valaki beléjük köt. Mélyet
szippantott Louis testének illatából, ami segített neki álomba merülni.
Preston Mahon türelmesen ácsorgott
a szálloda legfelső emeletén, Harry szobája előtt. Kedvelte a srácot, mert
sosem úgy bánt vele, mint a beosztottjával, ami nagyon jót tett a férfinak.
Harry elég gyakran ruccant ki egymaga, de mivel a barátaival volt, Preston soha
nem aggódott miatta. Előző nap látta a srácot visszavonulni, és azóta sem bújt
elő a szobájából. Preston újfent az órájára pillantott, ami kitartott amellett,
hogy tíz óra múlt. Paul figyelmeztette, hogy a repülő délben indul, amin
Harrynek is rajta kell lennie. Így hát Preston intett az egyik arra járó
szobalánynak, hogy nyissa ki az ajtót, aztán beküldte a stábot, hogy pakoljanak
össze. Harry cuccainak legnagyobb része szerencsére a nappaliban volt, amit fél
óra alatt összekapkodtak. Preston ezalatt a résnyire nyitott ajtóhoz
oldalazott. Két pár lábat látott kikandikálni a paplan alól, de egyik sem volt
női. A férfi arra gondolt, nem ártana szólni az alkalmi partnernek, hogy tűnjön
el, mert ha Harry hamarabb ébred fel, baj lesz.
Fél tizenegykor Preston kiterelte a
stábot, majd bezárta az ajtót, aztán mozgolódást hallott a háló irányából, így
megfordult, és ott állt Louis Tomlinson.
-
Oh – motyogta a férfi összezavarodva. – Ez akkor nem
egyéjszakás kaland volt. – Louis odasietett hozzá, és átölelte.
-
Jó látni téged, Preston – mondta őszintén. A férfi
mindig őt tartotta a leghelyesebbnek a srácok közül ragyogó kék szeme és
hatalmas mosolya miatt. – Ugye nem hoztalak zavarba?
-
Hát – vakarta meg a fejét -, mindig közel álltatok
egymáshoz, de… sose gondoltam bele komolyabban, elvégre nem az én dolgom. Csak
arra kell ügyelnem, hogy feltolja a seggét a gépre.
-
A világ legjobb melója, mi? – nevetett Louis. – Ezek
szerint Paul hamarosan itt lesz?
-
Elképzelhető.
-
Akkor jobb, ha megyek – fújta ki a levegőt a srác.
-
Biztonságos útvonalat keresek neked.
-
Köszönöm.
Preston megint csak odakint
várakozott, míg alig öt perc múlva fel nem bukkant Louis.
-
Minden jót!
-
Neked is. Vigyázol rá, ugye?
-
Természetesen – mosolygott Preston, Louis pedig kissé
gondterhelt arccal a fejére húzta a kapucniját, majd elindult lefelé a lépcsőn.
Prestonnak ezek után bőven volt
ideje átgondolni a tényeket – akár akarta, akár nem. Amikor megismerte Harryt
és Louis-t, már akkor is körülvette őket valamilyen furcsa vibrálás és
bizalmasság. Akkoriban persze ezt csak egy igen mély barátságnak gondolta, most
azonban, ahogy Louis kisétált a szobából… Hirtelen összeszorult a szíve; ezek
ketten egyáltalán nem tudták, mibe vágtak bele.
-
Hazz! – Rázogatás. – Harry!
-
Nahmiasz?
-
Mennem kell. – Harry továbbra is csukott szemmel
kinyújtotta a kezét, és magára rántotta Louis-t.
-
Még biztos van egy kis időnk.
-
Nincs – motyogta Louis, és csókot lehet Harry füle mögé,
mielőtt felállt. – Preston már itt van. – Harry ráérősen nyújtózkodott egyet,
mellkasáról lecsúszott a takaró. Louis nyelt egyet. – Ha Paul meglát…
-
Jaj, akkor vajon mi lesz? – gúnyolódott a másik, majd hátracsapta a haját. – Egy hét múlva itt vagyok.
-
Jó – mosolyodott el Louis, és örült, hogy nem kezdtek
bele egy újabb vitába. Helyette megcsókolták egymást, aztán a srác távozott,
Harry meg összekészülődött.
A kávéjával bíbelődött éppen
odalent a halban, mikor megérkezett Paul. Igazán elegánsnak tűnt, ez azonban a
modorán sajnos nem segített.
-
Csipkedd magad – sziszegte, de közben persze
mosolygott, mert hát a média, ugye. – Remélem, kellően feltöltődtél, mert ezt a
pár alkalmat nagyon oda kell tenni.
-
Ne mondd már meg nekem, hogy csináljam – mosolygott
vissza Harry, és kivágta az üres poharat a kukába. – A színpad mögött te vagy a
főnök, a színpadon viszont én.
-
Nélkülem Harry Styles nem is létezne, ezt ne felejtsd
el! – Paul mélyet sóhajtott, aztán rendezte az arcvonásait. – Nyomás a kocsiba.
Harry zsebre dugta a kezét, és
lazán sétált a testőrök között, közben meg arra gondolt, hogy amint felvállalja
magát, Paul orra előtt fogja lesmárolni Louis-t. Ez az ötlet annyira
felvillanyozta, hogy egész úton vigyorgott, sőt, egész jó kedve lett már attól
is, hogy körülötte mindenki kész idegbeteg lett a műsor kezdete előtt. Harry
utoljára Louis arcát látta, aztán azt kiáltotta:
-
Jó estét, Sydney!
Paul kérésének megfelelően Harry
még a lelket is kihajtotta magából, és legközelebb csak vasárnap kapott egy
szusszanásnyi időt. Persze imádott fellépni a rajongói előtt, vagy a készülő
lemezről beszélni a rádióban, de az ember egy idő után azt veszi észre, hogy
testileg és lelkileg egyaránt kimerült. Harrynek ott volt ugyan Louis, akinek
pár szava képes volt őt életben tartani, de még beszélni is alig tudtak.
Általában ha Harrynek volt pár szabad perce, akkor Louis nem vette fel a
telefont, és fordítva. Harry titkon rettegett attól, hogy Louis mégis Eleanor
mellett döntött.
Melbourne eddig is kedvesen fogadta
őt, a srácnak most mégsem volt semmi kedve a koncerthez. Tudta jól, hogy
mindent a színpad előtt csápoló embereknek köszönhet, de mivel a lelke
háborgott, nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna.
Az utolsó előadás szerdára esett,
és ezt valamiért jelentősen lerövidítették. Harrynek végig ugrálnia kellett
volna, de úgy döntött, változtat egy kicsit a meneten.
-
Tudjátok – kezdte lihegve -, nagyon szerettem itt lenni
veletek. – Sikítás és tapsvihar. – Többet érdemelnétek tőlem, de ennyit tudok
nyújtani. Halljam, ki él párkapcsolatban közületek? – Elég sok kéz a magasba
lendült. – Szuper. És ki érezte már úgy, hogy amíg nincs a kedvesével, azt
valaki más simán elveheti tőle? – Szinte mindenki jelentkezett. – Szar érzés,
ugye? Hogy valaki esetleg jobb lehet nálatok, vagy többet adhat neki, mint ti.
– Nyelt egyet. – De higgyétek el, ha igazán szeret titeket… ha rátok gondol
reggel és este… akkor nem lesz gond. – Behunyta a szemét egy pillanatra, aztán
végignézett a hullámzó tömegen. – Ha bármikor elbizonytalanodnátok, csak jusson
eszetekbe, hogy… - Intett a zenekarnak -… nálatok jobban senki sem szeretheti
őt. – És énekelni kezdte a More Than This-t.
A rajongók elgondolkodó arccal
hagyták el a koncert helyszínét. Nagyon tetszett nekik a kissé komolyabb Harry,
de nem tudták hová tenni a hirtelen változást.
A srác ellenben maradéktalanul
elégedett volt magával, és hőn remélte, hogy Paul betartja a szavát, és azonnal
hazarepülhet. A férfi persze nem repesett az örömtől, de mindenütt fotósok hada
vette körbe őket, így semmit sem szólhatott, aztán meg már nem volt ideje rá,
mert ő maga nem utazott a magángéppel. Harry kiengedte a haját a puha ülésben
terpeszkedve, és már épp hívta volna Louis-t, de elkapta Preston aggodalmas
tekintetét.
-
Baj van? – érdeklődött a srác.
-
Aggódom miattatok.
-
Aha. – Harry megnyalta a száját. – Rendes tőled, de
tudunk magunkra vigyázni.
-
Remélem – motyogta a férfi, de Harry meg sem hallotta.
Kitartóan csörgette Louis
telefonját, de eredménytelenül, és most már kezdett hivatalosan is aggódni. A
neten csak az Eleanornak szóló üzeneteket találta, ami még inkább
összeszorította a szívét.
A repülőút alatt sikerült
elszenderednie, de érzése szerint még így is túl soká értek Londonba. A váróban
széles mosollyal üdvözölte a családját.
-
Ti mit kerestek itt?
-
Mivel nem vagy képes meglátogatni minket, így nekünk
kellett jönnünk! – mondta Anne, Harry pedig nyomban elszégyellte magát.
-
Sajnálom.
-
Ugyan – nevetett Robin. – Teljesen megértjük, hogy
inkább a korodbeliek társaságát keresed, de most kénytelen leszel minket is
elviselni pár órán keresztül.
-
Hol szálltatok meg?
-
Nálam – felelte Gemma. – Úgyhogy gyerünk, még vacsit
kell készítenünk! – Harry mosolyogva követte őket.
A srác attól tartott, képtelen lesz
majd elengedni magát, de Gemma előrelátóan felszerelte a konyháját mindenféle
itallal, így Harry már fél órával később euforikus állapotba került. Amíg az
anyja és a nővére főzött, ő megpróbált Robinnal beszélgetni, de jobbára csak
hallgatott.
-
Na, és mi van a lányokkal? – kérdezte a férfi.
-
Hát, biztos jól vannak – vont vállat. – Mostanában nem
igazán érdekelnek. – Mélyet sóhajtott, és próbálta megakadályozni, hogy ott
helyben elmondjon mindent a családjának. – Valami komolyabbat keresek.
-
Na, végre benő a fejed lágya? – nevetett rá Gemma.
-
Hagyjátok őt – szólt Anne, majd csókot lehelt Harry
arcára. – Ha megtalálja az igazit, úgyis tudni fogja. – Harry rámosolygott a
nőre, és a szívét összeszorította a szeretet.
Némileg kijózanodva foglalt helyet
az asztalnál, és jó étvággyal evett. Úgyis mindig azzal piszkálták, hogy
mennyire sovány, így a desszertből dupla adagot kért. Épp nekiálltak
eltakarítani a romokat, mikor rezegni kezdett Harry mobilja.
-
Miért nem hordasz olyan nadrágot, ami jó is rád?
-
Anya, most ez a divat – kelt védelmére Gemma, a srác
meg jobbnak látta, ha kimegy az erkélyre. Sötétedett.
-
Csövi, Zayn.
-
Megmondanád,
miért nem toltad még ide azt a népszerű képed? – A srác megpróbálta
túlkiabálni a zenét.
-
A családommal vagyok.
-
Hozd őket is!
Mind rád várunk!
-
Mind?
-
Igen, és nagyon
forró a hangulat, annyit mondhatok.
-
Zayn, tedd már le,
és gyere táncolni!
-
Na, hív az
asszony. Az én lakásomban vagyunk. Siess! – Harry szívesen érdeklődött
volna Louis felől, de érezte, hogy úgyis rossz híreket kapna.
-
Baj van? – nézett rá Anne, mikor visszament.
-
Csak Zayn volt.
-
Óó, hogy vannak?
-
Jól. Hamarosan bekötik a fejét.
-
Azta – motyogta Gemma. – A kis piszok meg fog előzni!
-
Várnak a buliba – folytatta Harry. – Jöttök?
-
Dehogy – legyintett az anyja. – Menj csak, érezd jól
magad.
-
Meddig maradtok?
-
Te meddig maradsz? – kérdezett vissza Robin.
-
Majd csak november közepén utazunk.
-
Akkor bőven lesz időnk találkozni. – Anne megölelte. –
Mulassatok jól. És vigyázz magadra!
Harry odakint fogott egy taxit,
majd a cím bemondása után hátradőlt az ülésen. A családjával töltött idő is
feltöltötte energiával, de másként, mint amikor a srácokkal volt. Most például
semmi kedve nem volt egy zajos bulihoz, sokkal szívesebben töltött volna el egy
kellemes, beszélgetős estét a barátaival, vagy kettesben Louis-val. Nagyot
sóhajtva rendezte a fuvardíjat, majd bement az épületbe, aminek tárva-nyitva
volt az ajtaja, és a földszinten is tisztán hallani lehetett a zenét, ami a
tetőtéri lakásból szólt. Harry már a hatodik emeleten is találkozott részeg
emberekkel, de ez semmi volt ahhoz képest, ami Zayn lakásában fogadta.
Mindenütt hajladozó, smároló, vagy egymást taperoló emberek, üvegek és
ételmaradék szanaszét. A homályban araszolt előre, és az apró konyhában
sikerült megtalálnia Zaynt. A srác vámpírnak öltözött, szája szélén piros lé
csorgott lefelé.
-
Styles! – rikkantotta, és megpróbálta a karjába vetni
magát, de túl részeg volt hozzá. Harry nagyon nem szerette látni ezt az egész
tivornyát, így a lényegre tért.
-
Hol van Louis? – Zayn csücsörített.
-
Hm, hogy Lou?
-
Igen.
-
Hercegnek öltözött.
-
Szuper. – Harry pontosan tudta, hogy a srác remekül
fest. – Volt itt?
-
Aha. A hercegnővel. – Csend. – Merthogy Eleanor…
-
Elmentek? – morogta Harry szinte magán kívül.
-
Hát, asszem. A csaj nagyon rá volt indulva, a kégli meg
üres, ugye… Harry! Hová…
A srác átvágott a tömegen, ki az
ajtón, le a rengeteg lépcsőn, végül kiért az utcára, és nagyot szippantott a
hűvös levegőből. Miközben Louis lakása felé futott, próbálta meggyőzni magát
arról, hogy a srác szereti őt, és sosem csalná meg senkivel. Eleanor
próbálkozhat, ameddig akar, de Louis az övé. Miért érezte úgy mégis, hogy
akármit fog találni abban a lakásban, az hatalmas hatással lesz a kapcsolatuk
alakulására?
Csúszva fékezett le a bérház előtt,
aminek az ajtaja szintén nyitva volt, mert hát Halloween, meg minden. Harry
mellkasa már szúrt a megerőltetéstől, mégis kettesével szedte a lépcsőfokokat, aztán végre ott volt. A haja nedvesen omlott az arcába, a fehér pólója átizzadt, és
egészében véve Eleanor valószínűleg sokkal csábítóbb volt nála jelen
helyzetben, de azért nyelt egy nagyot, és belökte az ajtót.
Jesszusom, ne csináld ezt!!! Nem teheted ezt! ITT ABBA HAGYNI???!!! Nem fogom kibírni a jövő hétig! Könyörgöm, siess a következő résszel!
VálaszTörlésMellesleg a rész baromi jóra sikeredett. :D
Na itt abbahagyni kés kínzás kérem szépen...Remélem úgy talál majd rájuk Harry,hogy ordítoznak egymással vagy valami..ÓÓ kérem istenem!! Lou nem tenne ilyet vele..Habár ha be van rúgva..De nem az nem kifogás,..ha valakit igazán szeretsz arról még hótt részegen is tudod,hogy van neked és mindennél jobban szereted....
VálaszTörlésAmúgy ügyi vagy!!:))
Sziasztok! :)
VálaszTörlésNévtelen: bocsánat, de ezek szerint összejött a tervem, és felráztalak Titeket. :) Nyugalom, hamarosan minden kiderül. Köszönöm, hogy írtál. :)
Petra: tőled is elnézést kérek. :) De én már csak ilyen szadista volnék. Hamarosan jön a rész, nem kell izgulni miatta. Köszönöm a véleményt. :)