2014. november 13., csütörtök

10. fejezet: Bizonytalanság


10. fejezet: Bizonytalanság




Harry nem szerette sokáig halogatni a kellemetlen dolgok végrehajtását, így még aznap este felhívta Eleanort. A lány ellenségessége nem lepte meg, de végül sikerült rábeszélnie, hogy találkozzanak, mégpedig Louis érdekében. Ezek után Harry csevegett még egy keveset Paullal – pedig a srác úgy érezte, bőven eleget beszéltek a repülőn -, és engedelmesen megígérte, hogy szerda délben a reptéren lesz, hogy indulhassanak és oda is érjenek Sydney-be, ahol a hét folyamán több koncertje is lesz.

-          Ott leszek. De már mondtam, hogy a hónap végét szabadnak akarom.
-          Megkapod, sőt, a következő hónap első napját is – mondta Paul Kegyes Higgins. – Ugyan november elején kellett volna Japánba utaznunk, de megdumáltam őket, hogy csúsztathassunk pár hetet. Cserébe olyan szenzációt ígértem nekik, amit még senki nem látott.
-          Mit akarsz ezzel mondani?
-          Mivel általában igazad van, most is hallgatok rád. Remélem, nem bánom meg. A részleteket majd később. – Harry jól ismerte Paul üldözési mániáját, így beleegyezett a későbbe, bár sejtette, miről lesz szó.

Úgy tervezte, megvárja, míg Louis hazaér az edzésről, hogy jó éjszakát kívánjon neki, mégis elaludt a kanapén, mialatt egy unalmas film pörgött a tévében.

Kedden sikerült rábeszélnie Prestont, a biztonságiak főnökét, hogy hagyják magára pár órára. Ismerte London minden szegletét, így egy eldugott kávézóba invitálta Eleanort. A lány öt perc késéssel érkezett, haja lófarokba fogva, szemét napszemüveg takarta. Mikor levette, Harry megállapította, hogy a lány nem sokat aludhatott.
-          Mielőtt bármit mondanál – kezdte a lány -, közlöm, hogy semmilyen fenyegetés miatt nem mondok le Louis-ról.
-          Nem is kértem ilyet tőled – mondta Harry, és megvárta, míg felszolgálják a kávéjukat. – Felőlem vele maradhatsz. Nincs is annál szomorúbb, mint mikor rá kell akaszkodnod valakire, különben egyedül maradsz. – Eleanor arca megvonaglott; Harry közelebb hajolt. – Nem tudom, mi az igazi célod ezzel az egésszel, de egyvalamit véss az eszedbe. Louis az enyém.
-          És ezt ő is tudja? – gúnyolódott a lány.
-          Igen. – Harry hátradőlt. – Tégy, amit akarsz, de ezt csak addig folytathatod, míg én magam fel nem vállalok mindent.
-          Igen? És ezt mégis hogy képzelted? Addig oké, hogy vállalod, de ki fognak nézni benneteket.
-          Nem érdekel.
-          És szerinted Louis-t sem fogja érdekelni? – folytatta a lány. – Ha elpártolnak tőled a rajongóid, örökké önmagát fogja hibáztatni a bukásodért.
-          Nem tudsz elbizonytalanítani Eleanor – mondta Harry nyugodtan, és eszébe jutott, hogy van egy igen erős része a rajongótábornak, akik kitartanak amellett, hogy a srác meleg.
-          Csak reálisan szemlélem a dolgokat – vont vállat a lány. – Nem szeretném, ha Louis megsérülne, márpedig a rajongóid szét fogják cincálni.

Harry megmasszírozta a homlokát. El kellett ismernie, hogy nem gondolt át mindent részletesen, de fiatal volt és jelenleg csak arra vágyott, hogy együtt lehessen azzal, akit szeret. Ha viszont még az Eleanor jelentette problémával sem tudott megbirkózni, mi lesz később?

Gondterheltebben érkezett vissza a szállodába, mint ahogy elindult, és az sem derítette jobb kedvre, hogy már aznap este el kell búcsúznia Louis-tól és a barátaitól. A száját rágcsálva húzta le magáról a pólót, és lépett be a szobába.
-          Helló, idegen – vigyorgott fel rá Louis a párnák közül. – Csak nem csajoztál?
-          Nem sok kedvem volt hozzá, elhiheted – sóhajtott Harry, majd ledőlt az ágyra, és a feje alá tette a kezeit.
-          Mi történt?
-          Beszélgettünk.
-          És? – hajolt közelebb Louis.
-          Minden úgy megy majd, mint eddig. De ha akár csak megfordul a fejében a gondolat, hogy a gatyádba férkőzik, kitépem a torkát. – Harry ezt olyan komolyan mondta, hogy Louis-nak nem volt kedve nevetni.
-          Próbálkozhat, de eddig sem tudott felizgatni.
-          Nem?
-          Nem.
-          Egyszer sem? – Harry felkönyökölt. – Szép lány.
-          Ez igaz, de mit tegyek, ha egy nyomorékba zúgtam bele? – Harry felnevetett, majd megcsókolta a srácot. El tudta volna képzelni, hogy minden reggel Louis mellett ébred, ő az első, akit meglát… Elhatározta, hogy ezt, ha törik, ha szakad, valóra fogja váltani.

-          Lou – húzódott el végül. – Holnap indulok.
-          Tudom – motyogta, mialatt szerelme nyakát rágcsálta. – De azért a bulira visszajössz?
-          A halloween-i bulira?
-          Aham.
-          Mindenképpen.
-          Oké. – Harry addig ügyeskedett, míg mindketten a takaró alá nem kerültek. – Nahát, mit akarsz?
-          Bemenni a málnásba – dünnyögte Harry a másik mellkasába, ahogy egyre lejjebb haladt. – Szeretnék valamit bekapni. – Louis felnevetett, Harry pedig megcirógatta a pocakját. Mindig imádta, hogy a srác nem olyan izmos, hanem jó puha és meleg. És kemény, tette hozzá gondolatban, ahogy megnyalta az ajkát, majd befogadta Louis férfiasságát a szájába. Mindketten felnyögtek az élménytől.

Harry arra ébredt, hogy fázik. Tapogatózni kezdett a takaró után, amit – mint hamarosan megállapította – Louis teljesen kisajátított magának. Begubózva aludt, mintha hernyó lett volna, és csak néhány fürtje látszott ki. Harry somolyogva elvégezte a dolgát a fürdőben, majd megpróbált közelebb nyomulni Louis-hoz. Magához szorította az övénél kisebb testet – kiskifli-nagykifli pózban, mert az olyan jó -, és az jutott az eszébe, milyen jól kiegészítik egymást. Nem csak testileg – hogy Louis kisebb volt -, hanem mondjuk hangilag – hisz Harryé mély volt, míg a másiké magasabb -, mentalitásban – Louis három évvel idősebb volt, így joggal nevezhette megfontoltabbnak. Harry lehunyta a szemét, és próbálta eszébe vésni ezeket az érveket, hogy azonnal sorolni kezdhesse, ha valaki beléjük köt. Mélyet szippantott Louis testének illatából, ami segített neki álomba merülni.


Preston Mahon türelmesen ácsorgott a szálloda legfelső emeletén, Harry szobája előtt. Kedvelte a srácot, mert sosem úgy bánt vele, mint a beosztottjával, ami nagyon jót tett a férfinak. Harry elég gyakran ruccant ki egymaga, de mivel a barátaival volt, Preston soha nem aggódott miatta. Előző nap látta a srácot visszavonulni, és azóta sem bújt elő a szobájából. Preston újfent az órájára pillantott, ami kitartott amellett, hogy tíz óra múlt. Paul figyelmeztette, hogy a repülő délben indul, amin Harrynek is rajta kell lennie. Így hát Preston intett az egyik arra járó szobalánynak, hogy nyissa ki az ajtót, aztán beküldte a stábot, hogy pakoljanak össze. Harry cuccainak legnagyobb része szerencsére a nappaliban volt, amit fél óra alatt összekapkodtak. Preston ezalatt a résnyire nyitott ajtóhoz oldalazott. Két pár lábat látott kikandikálni a paplan alól, de egyik sem volt női. A férfi arra gondolt, nem ártana szólni az alkalmi partnernek, hogy tűnjön el, mert ha Harry hamarabb ébred fel, baj lesz.

Fél tizenegykor Preston kiterelte a stábot, majd bezárta az ajtót, aztán mozgolódást hallott a háló irányából, így megfordult, és ott állt Louis Tomlinson.
-          Oh – motyogta a férfi összezavarodva. – Ez akkor nem egyéjszakás kaland volt. – Louis odasietett hozzá, és átölelte.
-          Jó látni téged, Preston – mondta őszintén. A férfi mindig őt tartotta a leghelyesebbnek a srácok közül ragyogó kék szeme és hatalmas mosolya miatt. – Ugye nem hoztalak zavarba?
-          Hát – vakarta meg a fejét -, mindig közel álltatok egymáshoz, de… sose gondoltam bele komolyabban, elvégre nem az én dolgom. Csak arra kell ügyelnem, hogy feltolja a seggét a gépre.
-          A világ legjobb melója, mi? – nevetett Louis. – Ezek szerint Paul hamarosan itt lesz?
-          Elképzelhető.
-          Akkor jobb, ha megyek – fújta ki a levegőt a srác.
-          Biztonságos útvonalat keresek neked.
-          Köszönöm.

Preston megint csak odakint várakozott, míg alig öt perc múlva fel nem bukkant Louis.
-          Minden jót!
-          Neked is. Vigyázol rá, ugye?
-          Természetesen – mosolygott Preston, Louis pedig kissé gondterhelt arccal a fejére húzta a kapucniját, majd elindult lefelé a lépcsőn.
Prestonnak ezek után bőven volt ideje átgondolni a tényeket – akár akarta, akár nem. Amikor megismerte Harryt és Louis-t, már akkor is körülvette őket valamilyen furcsa vibrálás és bizalmasság. Akkoriban persze ezt csak egy igen mély barátságnak gondolta, most azonban, ahogy Louis kisétált a szobából… Hirtelen összeszorult a szíve; ezek ketten egyáltalán nem tudták, mibe vágtak bele.

-          Hazz! – Rázogatás. – Harry!
-          Nahmiasz?
-          Mennem kell. – Harry továbbra is csukott szemmel kinyújtotta a kezét, és magára rántotta Louis-t.
-          Még biztos van egy kis időnk.
-          Nincs – motyogta Louis, és csókot lehet Harry füle mögé, mielőtt felállt. – Preston már itt van. – Harry ráérősen nyújtózkodott egyet, mellkasáról lecsúszott a takaró. Louis nyelt egyet. – Ha Paul meglát…
-          Jaj, akkor vajon mi lesz? – gúnyolódott a másik, majd hátracsapta a haját. – Egy hét múlva itt vagyok.
-          Jó – mosolyodott el Louis, és örült, hogy nem kezdtek bele egy újabb vitába. Helyette megcsókolták egymást, aztán a srác távozott, Harry meg összekészülődött.

A kávéjával bíbelődött éppen odalent a halban, mikor megérkezett Paul. Igazán elegánsnak tűnt, ez azonban a modorán sajnos nem segített.
-          Csipkedd magad – sziszegte, de közben persze mosolygott, mert hát a média, ugye. – Remélem, kellően feltöltődtél, mert ezt a pár alkalmat nagyon oda kell tenni.
-          Ne mondd már meg nekem, hogy csináljam – mosolygott vissza Harry, és kivágta az üres poharat a kukába. – A színpad mögött te vagy a főnök, a színpadon viszont én.
-          Nélkülem Harry Styles nem is létezne, ezt ne felejtsd el! – Paul mélyet sóhajtott, aztán rendezte az arcvonásait. – Nyomás a kocsiba.

Harry zsebre dugta a kezét, és lazán sétált a testőrök között, közben meg arra gondolt, hogy amint felvállalja magát, Paul orra előtt fogja lesmárolni Louis-t. Ez az ötlet annyira felvillanyozta, hogy egész úton vigyorgott, sőt, egész jó kedve lett már attól is, hogy körülötte mindenki kész idegbeteg lett a műsor kezdete előtt. Harry utoljára Louis arcát látta, aztán azt kiáltotta:
-          Jó estét, Sydney!

Paul kérésének megfelelően Harry még a lelket is kihajtotta magából, és legközelebb csak vasárnap kapott egy szusszanásnyi időt. Persze imádott fellépni a rajongói előtt, vagy a készülő lemezről beszélni a rádióban, de az ember egy idő után azt veszi észre, hogy testileg és lelkileg egyaránt kimerült. Harrynek ott volt ugyan Louis, akinek pár szava képes volt őt életben tartani, de még beszélni is alig tudtak. Általában ha Harrynek volt pár szabad perce, akkor Louis nem vette fel a telefont, és fordítva. Harry titkon rettegett attól, hogy Louis mégis Eleanor mellett döntött.

Melbourne eddig is kedvesen fogadta őt, a srácnak most mégsem volt semmi kedve a koncerthez. Tudta jól, hogy mindent a színpad előtt csápoló embereknek köszönhet, de mivel a lelke háborgott, nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna.
Az utolsó előadás szerdára esett, és ezt valamiért jelentősen lerövidítették. Harrynek végig ugrálnia kellett volna, de úgy döntött, változtat egy kicsit a meneten.
-          Tudjátok – kezdte lihegve -, nagyon szerettem itt lenni veletek. – Sikítás és tapsvihar. – Többet érdemelnétek tőlem, de ennyit tudok nyújtani. Halljam, ki él párkapcsolatban közületek? – Elég sok kéz a magasba lendült. – Szuper. És ki érezte már úgy, hogy amíg nincs a kedvesével, azt valaki más simán elveheti tőle? – Szinte mindenki jelentkezett. – Szar érzés, ugye? Hogy valaki esetleg jobb lehet nálatok, vagy többet adhat neki, mint ti. – Nyelt egyet. – De higgyétek el, ha igazán szeret titeket… ha rátok gondol reggel és este… akkor nem lesz gond. – Behunyta a szemét egy pillanatra, aztán végignézett a hullámzó tömegen. – Ha bármikor elbizonytalanodnátok, csak jusson eszetekbe, hogy… - Intett a zenekarnak -… nálatok jobban senki sem szeretheti őt. – És énekelni kezdte a More Than This-t.

A rajongók elgondolkodó arccal hagyták el a koncert helyszínét. Nagyon tetszett nekik a kissé komolyabb Harry, de nem tudták hová tenni a hirtelen változást.

A srác ellenben maradéktalanul elégedett volt magával, és hőn remélte, hogy Paul betartja a szavát, és azonnal hazarepülhet. A férfi persze nem repesett az örömtől, de mindenütt fotósok hada vette körbe őket, így semmit sem szólhatott, aztán meg már nem volt ideje rá, mert ő maga nem utazott a magángéppel. Harry kiengedte a haját a puha ülésben terpeszkedve, és már épp hívta volna Louis-t, de elkapta Preston aggodalmas tekintetét.
-          Baj van? – érdeklődött a srác.
-          Aggódom miattatok.
-          Aha. – Harry megnyalta a száját. – Rendes tőled, de tudunk magunkra vigyázni.
-          Remélem – motyogta a férfi, de Harry meg sem hallotta.

Kitartóan csörgette Louis telefonját, de eredménytelenül, és most már kezdett hivatalosan is aggódni. A neten csak az Eleanornak szóló üzeneteket találta, ami még inkább összeszorította a szívét.
A repülőút alatt sikerült elszenderednie, de érzése szerint még így is túl soká értek Londonba. A váróban széles mosollyal üdvözölte a családját.
-          Ti mit kerestek itt?
-          Mivel nem vagy képes meglátogatni minket, így nekünk kellett jönnünk! – mondta Anne, Harry pedig nyomban elszégyellte magát.
-          Sajnálom.
-          Ugyan – nevetett Robin. – Teljesen megértjük, hogy inkább a korodbeliek társaságát keresed, de most kénytelen leszel minket is elviselni pár órán keresztül.
-          Hol szálltatok meg?
-          Nálam – felelte Gemma. – Úgyhogy gyerünk, még vacsit kell készítenünk! – Harry mosolyogva követte őket.

A srác attól tartott, képtelen lesz majd elengedni magát, de Gemma előrelátóan felszerelte a konyháját mindenféle itallal, így Harry már fél órával később euforikus állapotba került. Amíg az anyja és a nővére főzött, ő megpróbált Robinnal beszélgetni, de jobbára csak hallgatott.
-          Na, és mi van a lányokkal? – kérdezte a férfi.
-          Hát, biztos jól vannak – vont vállat. – Mostanában nem igazán érdekelnek. – Mélyet sóhajtott, és próbálta megakadályozni, hogy ott helyben elmondjon mindent a családjának. – Valami komolyabbat keresek.
-          Na, végre benő a fejed lágya? – nevetett rá Gemma.
-          Hagyjátok őt – szólt Anne, majd csókot lehelt Harry arcára. – Ha megtalálja az igazit, úgyis tudni fogja. – Harry rámosolygott a nőre, és a szívét összeszorította a szeretet.

Némileg kijózanodva foglalt helyet az asztalnál, és jó étvággyal evett. Úgyis mindig azzal piszkálták, hogy mennyire sovány, így a desszertből dupla adagot kért. Épp nekiálltak eltakarítani a romokat, mikor rezegni kezdett Harry mobilja.
-          Miért nem hordasz olyan nadrágot, ami jó is rád?
-          Anya, most ez a divat – kelt védelmére Gemma, a srác meg jobbnak látta, ha kimegy az erkélyre. Sötétedett.
-          Csövi, Zayn.
-          Megmondanád, miért nem toltad még ide azt a népszerű képed? – A srác megpróbálta túlkiabálni a zenét.
-          A családommal vagyok.
-          Hozd őket is! Mind rád várunk!
-          Mind?
-          Igen, és nagyon forró a hangulat, annyit mondhatok.
-          Zayn, tedd már le, és gyere táncolni!
-          Na, hív az asszony. Az én lakásomban vagyunk. Siess! – Harry szívesen érdeklődött volna Louis felől, de érezte, hogy úgyis rossz híreket kapna.

-          Baj van? – nézett rá Anne, mikor visszament.
-          Csak Zayn volt.
-          Óó, hogy vannak?
-          Jól. Hamarosan bekötik a fejét.
-          Azta – motyogta Gemma. – A kis piszok meg fog előzni!
-          Várnak a buliba – folytatta Harry. – Jöttök?
-          Dehogy – legyintett az anyja. – Menj csak, érezd jól magad.
-          Meddig maradtok?
-          Te meddig maradsz? – kérdezett vissza Robin.
-          Majd csak november közepén utazunk.
-          Akkor bőven lesz időnk találkozni. – Anne megölelte. – Mulassatok jól. És vigyázz magadra!

Harry odakint fogott egy taxit, majd a cím bemondása után hátradőlt az ülésen. A családjával töltött idő is feltöltötte energiával, de másként, mint amikor a srácokkal volt. Most például semmi kedve nem volt egy zajos bulihoz, sokkal szívesebben töltött volna el egy kellemes, beszélgetős estét a barátaival, vagy kettesben Louis-val. Nagyot sóhajtva rendezte a fuvardíjat, majd bement az épületbe, aminek tárva-nyitva volt az ajtaja, és a földszinten is tisztán hallani lehetett a zenét, ami a tetőtéri lakásból szólt. Harry már a hatodik emeleten is találkozott részeg emberekkel, de ez semmi volt ahhoz képest, ami Zayn lakásában fogadta. Mindenütt hajladozó, smároló, vagy egymást taperoló emberek, üvegek és ételmaradék szanaszét. A homályban araszolt előre, és az apró konyhában sikerült megtalálnia Zaynt. A srác vámpírnak öltözött, szája szélén piros lé csorgott lefelé.

-          Styles! – rikkantotta, és megpróbálta a karjába vetni magát, de túl részeg volt hozzá. Harry nagyon nem szerette látni ezt az egész tivornyát, így a lényegre tért.
-          Hol van Louis? – Zayn csücsörített.
-          Hm, hogy Lou?
-          Igen.
-          Hercegnek öltözött.
-          Szuper. – Harry pontosan tudta, hogy a srác remekül fest. – Volt itt?
-          Aha. A hercegnővel. – Csend. – Merthogy Eleanor…
-          Elmentek? – morogta Harry szinte magán kívül.
-          Hát, asszem. A csaj nagyon rá volt indulva, a kégli meg üres, ugye… Harry! Hová…

A srác átvágott a tömegen, ki az ajtón, le a rengeteg lépcsőn, végül kiért az utcára, és nagyot szippantott a hűvös levegőből. Miközben Louis lakása felé futott, próbálta meggyőzni magát arról, hogy a srác szereti őt, és sosem csalná meg senkivel. Eleanor próbálkozhat, ameddig akar, de Louis az övé. Miért érezte úgy mégis, hogy akármit fog találni abban a lakásban, az hatalmas hatással lesz a kapcsolatuk alakulására?

Csúszva fékezett le a bérház előtt, aminek az ajtaja szintén nyitva volt, mert hát Halloween, meg minden. Harry mellkasa már szúrt a megerőltetéstől, mégis kettesével szedte a lépcsőfokokat, aztán végre ott volt. A haja nedvesen omlott az arcába, a fehér pólója átizzadt, és egészében véve Eleanor valószínűleg sokkal csábítóbb volt nála jelen helyzetben, de azért nyelt egy nagyot, és belökte az ajtót.

3 megjegyzés:

  1. Jesszusom, ne csináld ezt!!! Nem teheted ezt! ITT ABBA HAGYNI???!!! Nem fogom kibírni a jövő hétig! Könyörgöm, siess a következő résszel!
    Mellesleg a rész baromi jóra sikeredett. :D

    VálaszTörlés
  2. Na itt abbahagyni kés kínzás kérem szépen...Remélem úgy talál majd rájuk Harry,hogy ordítoznak egymással vagy valami..ÓÓ kérem istenem!! Lou nem tenne ilyet vele..Habár ha be van rúgva..De nem az nem kifogás,..ha valakit igazán szeretsz arról még hótt részegen is tudod,hogy van neked és mindennél jobban szereted....
    Amúgy ügyi vagy!!:))

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! :)

    Névtelen: bocsánat, de ezek szerint összejött a tervem, és felráztalak Titeket. :) Nyugalom, hamarosan minden kiderül. Köszönöm, hogy írtál. :)

    Petra: tőled is elnézést kérek. :) De én már csak ilyen szadista volnék. Hamarosan jön a rész, nem kell izgulni miatta. Köszönöm a véleményt. :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.

© Another World (Larry Stylinson), AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena