5. fejezet: Döntések

Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseket, örülök, hogy még mindig tetszik nektek a történet!:)

5. fejezet: Döntések

(ennél már csak rosszabb címek lesznek, szóval ennyi)

Harryvel forogni kezdett a helyiség, még szerencse, hogy előzőleg nekitámaszkodott egy fotelnek.

-         Mi? Ti most szórakoztok velem?

-         Hatalmas szenzáció lenne – mondta Julian.

-         Kibaszottul szórakoztok! – kiáltotta Harry. – Elzavarjátok őket, aztán meg mosolyogva azt kéritek, jöjjenek vissza?

-         Csak egy dal erejéig – tette hozzá Paul.

-         És akkor a turnén hogy éneklem a dalt? Egyedül? Mert ha ezt pengén megcsináljuk, a rajongók nyilván követelni fogják rajtam. – Harry lihegett. – Nem fognak belemenni.

-         Te vagy a nagy Harry Styles – mondta Paul. – Old meg.

Harry öt perccel később már ismét az ágyán feküdt, és megnyitotta az SMS-t, amit Louis küldött.

Ébren, de nem vagy itt. Hamarosan edzés. Hívj, h tudsz. xoxo Lou

A srác azonnal benyomta a hívást, bár nem volt túl jó ötlet feldúltan telefonálnia.

-         Hej – mosolygott a kagylóba Louis, és már ez az apró gesztus is könnyített kicsit Harry lelkén. – Hogy vagy?

-         Nem túl jól, mivel nem vagy mellettem.

-         Nos, ezen segíthetünk.

-         Csak nem…

-         Tettem valamit a poggyászodba. – Még véget sem ért a mondat, Harry máris magához húzta a táskáját, és kotorászni kezdett. Aztán hamarosan talált valami nem odaillőt. Hatalmasat nyelt. – Megvan?

-         Igen. – Megköszörülte a torkát. – Az egyik pólód. – Az arcához emelte és beleszippantott. – Olyan az illata, mint neked.

-         Ez volt a cél. Örülsz?

-         El sem tudom mondani, mennyire.

-         Akkor is így fogod gondolni, ha elmondom, hogy elloptam az egyik felsőd? – Harry kuncogott.

-         Mindenem a tiéd.

-         Most már elmondod, mi zaklatott fel? – Harry melegséget érzett a tudatra, hogy Louis ennyire jól ismeri őt.

-         Paul berendelt még egy dalt – kezdte mondani.

-         Nincs még fullra töltve az album?

-         De, viszont kell még egy, ami odacsap. Azt akarják, hogy ne egyedül adjam elő.

-         Egy duett? – Harry kihallotta a feszültséget a másik hangjából. – Nem rossz ötlet.

-         Nem duett.

-         Hanem? Egyáltalán kész van már a szöveg?

-         Az One way or another feldolgozása lesz.

-         Az szuper!

-         A Comic Reliefre.

-         Értem. A jótékony célra senki nem mondhat nemet.

-         Paul is ebben bízik. – Harry sóhajtott. – Titeket akar.

Louis akkorát nevetett, hogy berezonált a telefon.

-         Zayn! – kiáltotta el magát. – Beszélj Harryvel.

-         Csá, mi a pálya?

-         Hello. Hol vagytok? – tudakolta Harry enyhe féltékenységet érezve.

-         Mindjárt kezdődik az edzés. Te, mit mondtál Louis-nak? Még mindig a füvön fetreng.

-         Paul szeretné, ha felénekelnénk egy dalt.

-         Mármint ki?

-         Én, veletek együtt. – Zayn hallgatott kicsit.

-         Aha. Hát, ez nem várt fordulat.

-         Igen. Mondtam neki, hogy ez hülye ötlet, de…

-         Meggondoljuk.

-         Tényleg? – lepődött meg Harry.

-         Igen. Lou megsúgta, hogy jótékony célra lenne.

-         Úgy van.

-         Elmondjuk a srácoknak, és majd visszahívunk.

-         Kösz, rendes tőled.

-         Ne viccelj. Visszaadom a pasidat.

-         Már lenyugodott? – mosolygott Harry.

-         Teljesen. Bár ehhez szükségünk volt egy vödör jeges vízre.

-         Ezt még visszakapod, Malik – sziszegte Louis.

-         Jól vagy, bébi? – érdeklődött Harry vigyorogva.

-         Ezt még nem rendeztük le – morogta a srác, de nem volt igazán dühös. – Egy barom vagy! Most mit röhögsz?

-         Inkább öltözz át, mert a csapattagok rá fognak gerjedni a peckes mellbimbóidra! – kurjantotta Zayn.

-         Húzzál az öltözőbe – mondta Harry is.

-         Már úton vagyok. Kicsit fázom.

-         Felmelegítselek? – harapott az ajkába Harry, és lehunyva a szemét elképzelte Louis-t, ahogy leveszi magáról a vizes ruhákat. – Meztelen vagy?

-         Hazz! – nevetett a srác. – Még nem.

-         Mire vársz?

-         Telefonnal a fülem mellett nem megy.

-         Hangosíts ki! – Enyhe zörgést hallott.

-         Na. – Kicsit távolinak tűnt most a másik hangja. – Most veszem le a cipőm. A zoknim. Jézus, még ez is átázott. – Cuppogó hangok. – A nadrágom. – Harry teste lángba borult. – A pólóm. Most kereshetek egy másik szerelést.

-         Mm…

-         Hazz? Mit csinálsz? – Csend. – Csak nem… te…

-         De. – S kényeztetni kezdte magát, bár a tenyere ezerszer érdesebb volt, mint Louis puha ajka.

-         Harry… - A srác hangja elfúlt. – Erre most nincs időm.

-         Én viszont ráérek. – Felszisszent, mikor enyhén megszorította magát. – Lou…

-         Szeretnéd, ha ott lennék?

-         Igen.

-         Mit csinálnék veled?

-         A szádba vennél – lehelte Harry.

-         És még?

-         Amint belépnél a buszba, letepernélek, és… - Egyre gyorsabban mozgatta a kezét.

-         És? – Louis vágyakozó hangja megadta neki az utolsó lökést.

-         Szeretkeznénk – morogta, miközben a hasára lövellt a magja.

Louis kicsit kótyagos fejjel kapta magára a kölcsönmezt, majd kiloholt a pályára. Örömmel töltötte el, hogy Harry csak a hangjától elélvezett, az utolsó szavai mégis megijesztették. Eddig még nem feküdtek le egymással; Louis a maga részéről azért nem szorgalmazta, mert nem volt tapasztalata ezen a téren, Harry viszont… bevallotta, hogy biszex. Ő talán már…

-         Figyelem, léhűtők! – tapsolt az edző. – Bemelegítésként öt kör futás, aztán a szokásos gimnasztika. Nyomás!

Louis mélyet sóhajtott, aztán engedelmesen elindult Zayn nyomában.

A férfiassága szerencsére lelohadt, Harry hangja viszont még mindig visszhangzott a fülében. Sose hitte volna, hogy ilyen rövid idő alatt eddig jutnak, mégis így volt. Harry volt az az ember, akit keresett, és kezdett beleszeretni.

Az edzés szerencsére hamar elröppent, és a változatosság kedvéért még valami újat is tanultak.

-         Na, mi van? – karolta át Zayn, ahogy kicammogtak a stadionból.

-         Komolyan gondoltad, amit Harrynek mondtál?

-         A dalról? Naná.

-         De miért? Ez nem fog jót tenni nekünk.

-         Szerintem meg pont ez kell ahhoz, hogy továbblépjünk. És te is együtt lehetnél a pasiddal – lökte meg Louis-t.

-         Jól van.

-         Írok a srácoknak, aztán később találkozunk a bárban.

-         Szuper. – Kezet fogtak. – Cső.

-         Pá.

Louis hazavonszolta magát, gyorsan letusolt, aztán öt perccel kezdés előtt megérkezett a munkahelyére. Norm vetett rá egy gyors oldalpillantást, egyébként hozzá sem szólt. Aztán fél tíz után befutottak a srácok.

-         Hírünk van – kezdte Zayn. – Harry Styles a segítségünket kéri egy Comic Reliefes dal felénekléséhez. – Louis elismeréssel adózott Zayn eszének, hiszen azokat a dolgokat emelte ki, amik fontosak a srácoknak; a jótékonykodás, és Harry. Ennek ellenére Liam azonnal Niallre nézett, aki lemerevedett.

-         Nem kényszer – sietett leszögezni Louis. – Sőt, én nagyon örülnék, ha elküldhetnénk az egész bagázst a francba.

-         Amire meg is lenne az okod – bólintott Zayn lassan. – De vannak helyzetek, amikor félre kell tenni a személyeskedést. És ugyan ingyen vállalnánk el, biztos nem maradnánk honorárium nélkül, amire nekem például elég nagy szükségem lenne.

-         Miért, gáz van? – kérdezte Louis.

-         Nem tudom kifizetni az utolsó félévet.

-         Aztán mi a francnak nem szóltál? – csattant fel Liam.

-         Miért, ki tudtál volna segíteni a hatalmas fizetésedből? – vágott vissza Zayn, majd idegesen a hajába túrt. Louis a karjára tette a kezét.

-         Mondd el, mi van! – kérte Niall. – Gyerünk!

-         Nincs pénzem a tandíjra, aztán meg Perrie is folyton a nyakamra jár az esküvő miatt. Pedig amíg nem találok melót, addig nem fog menni.

-         És nem érti meg? – csodálkozott Liam.

-         De, mindenben támogat, viszont nem túl jó érzés, hogy neki van keresete, nekem meg nincs.

-         Ugyan, Malik – nevetett Louis. – Tipikus művész vagy. Mindig tragikusabban látod a dolgokat, mint amilyenek.

-         Talán igazad van.

-         Nem, neked van igazad – sóhajtott Niall. – Nem mondhatunk csak azért nemet, mert szemét a menedzsment.

-         Igen – bólintott Liam is. – Nem hagyhatjuk cserben a gyerekeket.

-         Sem Harryt – tette hozzá Zayn, és Louis-ra kacsintott.

-         Akkor mindenki benne van? – kérdezte Niall, és feltartott kezéhez a másik három is csatolta a sajátját.

Harry nem számított aznap a srácok hívására, így egy laza hétfő estét tervezett be magának. Lezuhanyozott, pizzát rendelt, és leheveredett a tévé elé, ahol már pörögtek a V, mint vérbosszú első kockái.

A pizza felét sikerült elfogyasztania, mikor megrezzent a telefon.

-         Szia, bébi!

-         Szia. – Louis hangja még messziről is hatással volt rá, és emlékeztette, hogy tartozik valahová. – Szünetem van, és épp rád gondoltam. – Nevettek. – Mit csinálsz?

-         Lazulok.

-         Megérdemled. És hamarosan még kevesebb időd lesz rá.

-         A jövőbe látsz, vagy mi?

-         Pontosan. És tudod, mit látok?

-         Magadat, alattam?

-         Látlak téged a stúdióban, ahogy felénekled az One way-t a négy legjobb haveroddal.

Harry valószínűleg elvesztette az eszméletét, mert a következő, amire emlékezett, az Louis ideges hangja.

-         Hazz! Harry, jól vagy?

-         Velem fogtok énekelni? – Rekedt volt a hangja.

-         Igen, bár nem tudom, jó ötlet-e. Még a végén komoly sokkot kapsz.

-         Alig várom a felvételt! – mondta Harry, és kidörzsölte az örömkönnyeket a szeméből. – A francba, ez szuper!

-         Az.

-         Ki győzte meg a társaságot?

-         Zayn.

-         Sejtettem. – Sóhajtott. – Holnap reggel elmondom Paulnak, és ő majd egyeztet veletek, rendben?

-         Azt hiszem, Liam fog beszélni – vélte Louis. – Ő lesz a legnyugodtabb közülünk. És neki nincs oka durvának lenni.

-         Tisztázom Paullal a szabályokat, ne aggódj – mondta Harry. – Ha egyszer is bunkózni fog, lelépünk, és kereshet másik aranytojást tojó tyúkot.

Mikor Harry másnap előadta ezt Paulnak – az utolsó részt kihagyva –, a férfi csak bólogatott.

-         A szent cél érdekében bármit. Talán kicsit túl nyers voltam velük a múltban, de tudom, hogy sokat fejlődtek, amit megmutatunk másoknak is.

-         Ez mind szép és jó – mondta Harry -, de remélem, nem csak nekem adtad elő. Hívd fel Liam Payne-t!

-         Rendben. – Paul leült a kanapéra, beütötte a számot, majd kihangosította a telefont. Harry a körmét rágva várakozott.

-         Halló?

-         Liam? Itt Paul Higgins.

-         Üdv. Mi a helyzet?

-         Úgy értesültem, elfogadjátok az ajánlatunkat.

-         Igen, így igaz. – Harry sejtette, hogy lemaradt egy „de nem a te kedvedért” a mondat végéről. – Harry ott van?

-         Szia, haver.

-         Csá. Mikor akartok kezdeni?

-         Amilyen hamar csak lehet. A felét Londonban rögzítjük, a másik felét Afrikában.

-         Hol? – Liam hangja döbbent volt. – Meddig fog tartani?

-         Igyekszünk lezavarni egy hét alatt – mondta Paul. – Ez lehet hosszabb, illetve rövidebb idő is. Megvan a szöveg, a zene, már csak a feléneklés és a klip van hátra. A japán koncertre már kész szeretnénk lenni. – Harry az ajkába harapott; ő már megszokta a feszes munkatempót, de a többieknek talán nem fog tetszeni.

-         Paul, szeretnénk segíteni – kezdte Liam -, de mint talán tudod, kötelezettségeink vannak itt. Munka és suli, amit nem hagyhatunk itt egy egész hétre.

-         Megoldjuk, Liam – mondta Paul, bár Harry látta a feszültséget az arcán. – Add meg a főnökeitek számát, illetve az iskola igazgatójának nevét.

-         Te tényleg nagyon akarod ezt – jegyezte meg Harry, miután bontották a vonalat.

-         Ez a showbiznisz, Styles. Ha fenn akarsz maradni, folytatnod kell.

-         Ezek szerint a dallistát már most megváltoztatod?

-         Nem – felelte Paul, és rákeresett a neten Zayn egyetemére. – Csak elhintünk pár morzsát, ahogy mindig szoktuk. Zayn tényleg minden órára bejár? Ezt nehezen hiszem, de nem lesz gond.

Harry úgy gondolta, ennél a résznél rá már nincs szükség, így fogta a holmiját, és elindult felfedezni a várost. Aznap este még volt egy koncertjük Barcelónában, aztán egy hosszabb szünet következett, és Paul valószínűleg ezért javasolta, hogy vegyék fel a dalt már most. Harry feltette a kalapját, ami a hosszú haj mellett az egyik új hóbortjának számított, aztán a napszemüveget is. Kedd délelőtt volt, így kevesen lézengtek az utcákon, így senki nem figyelt fel egy testőrökkel mászkáló srácra. Harry hirtelen ötlettől vezérelve vett pár apróságot a barátainak. Zayn egy új festőkészletet kapott, amiből egy művésznek sosem lehet elég; Niallnek egy kötényt vett A legédesebb szakács felirattal; Liam pedig egy pecabotot kapott, hiszen imádott a víz mellett ücsörögni.

Aztán csak bámulta a kirakatokat, és nem tudta eldönteni, mivel lepje meg Louis-t. Még csak alig néhány napja voltak egy pár, de Harrynek ez jelentett mindent, és ezt ki szerette volna fejezni valamivel. Utolsó mentsvárként egy tetováló szalonban kötött ki, és a csuklóját nyújtotta a mesternek. Talán hülye ötlet volt részéről, de Harry számára a tetoválás valami komoly és végleges dolgot jelentett, így ennél nagyobb dolgot nem adhatott Louis-nak.

A próba és a koncert alatt végig egy sál volt a csuklójára tekerve, nem szerette volna, ha bárki tudomást szerez a varratról, mielőtt az illetékesnek megmutatta volna.

Hajnali fél háromkor került ágyba, aztán már csak egy üzenetre volt ereje.

Kivagyok. Hiányzol. Hamarosan találkozunk. Hazza.

Alig öltözött át, már meg is érkezett a válasz:

Nem bírom már nélküled. Siess vissza. xoxo Lou

Louis szerda délelőtt ráérősen kanalazta a zabpelyhet az asztalnál ülve. Nem aludt valami sokat, de jelenleg nem is volt rá szüksége; feldobta a gondolat, hogy hamarabb láthatja Harryt, mint tervezte. Liam szerint a menedzsment nagyon lelkes, és még a héten fel akarják venni a dalt. Louis a maga részéről még nem tudta elképzelni, hogy fogják ezt megoldani. Neki persze nem jelentett gondot, hogy napközben a stúdióban legyen, Niall és Liam viszont dolgozott, Zayn meg nem hagyhatta ki az óráit. Nagyot ásított, majd elővette a mobilját, ami abban a pillanatban megrezzent.

-         Ez a telepátia. Pont most akartalak hívni.

-         Telepata vagyok – nevetett Harry -, és az az érzésem, hogy áll valaki az ajtód előtt.

Louis olyan gyorsan pattant fel, hogy majdnem az asztalt is feldöntötte, de legalább fél másodperc múlva már feltépte az ajtót.

Harry vigyorogva nézett rá telefonnal a füle mellett.

-         Meglepetés.

Louis egyszerűen berántotta a srácot a lakásba, nekidöntötte a csukott ajtónak, majd megcsókolta. Harry hezitálás nélkül karolta át, és kicsit megemelte, hogy a csípőjük a megfelelő helyen dörzsölődjön össze.

-         Hazz – nyögte Lou. – Miért nem szóltál?

-         Mm, meg akartalak lepni.

-         Repültél?

-         Kicsit megsürgettem a buszsofőrt – mormolta Harry, és a másik nyakára hajolt. – Egy percet sem akartam elvesztegetni. – Louis felnevetett, aztán hirtelen elkomorult.

-         Ez mi? – mutatott Harry csuklójára. – Baleset ért? Vagy valaki kikötözött?

-         Nem. Igazából csináltattam egy új tetoválást. – Lassan elkezdte letekerni a sálat, de nem engedte el Louis tekintetét. – Most már rajtam van a jel, hogy… - I can’t change.

Harry érdeklődve figyelte Louis reakcióját; a srác előbb elsápadt, aztán elpirult, és eltátotta a száját.

-         Ez… ez… - Megsimogatta a szavakat. – Miattam?

-         Igen. Akartam valamit adni neked, ami… személyes.

-         Gyönyörű – sóhajtotta a srác. – Nagyon szép. – Harry mellkasára hajtotta a fejét, és megpróbált lenyugodni.

-         Bébi – mosolygott a srác, és magához szorította a másikat. – Ne sírj.

-         Nem sírok.

-         Jó. Figyelsz?

-         Figyelek.

-         Helyes, mert…

-         Várj, nem vagy éhes? – lépett hátrébb Louis. – Gyere, keresek neked valamit.

-         Lou! – rántotta vissza Harry. – Szeretlek.

Tessék, végre kimondta, amit igazából érzett, és most már csak abban bízott, hogy Louis nem fogja kinevetni.

-         Mi? – motyogta a srác. – Mit mondtál?

-         Szeretlek, Louis – ismételte, és a kezébe fogta az arcát. – Már nagyon régóta szeretlek, csak akkor még nem tudtam megnevezni az érzést. De amíg nem voltam veled, nem éltem teljes életet. Félember voltam, és még csak fel sem tűnt. – Összetámasztotta a homlokukat. – És most, hogy visszakaptalak, már nem akarlak elengedni. Tudom, hogy még csak húsz éves vagyok, de…

-         Harry! – Louis felemelte a kezét. – Elég. – Harry szinte lenyelte a nyelvét, és még levegőt sem vett. – Ez túl korai, Hazz.

-         Igen, de elég rég ismerjük egymást, és már akkor is…

-         Tudom. Emlékszem.

-         Semmit nem várok ezért cserébe. Csak szerettem volna, ha tudod. – Ellépett Louis mellett, de a srác hátulról átkarolta, kezeit a mellkasára kulcsolta.

-         Korai – motyogta Lou -, de én is így érzek. Szeretlek.